Nagy traumát okozok azzal a 3 hónapos babámnak ha hagyom sírni elalvásnál?

Érdemes tudni, olvasni arról, hogy miért ébred a csecsemő, mert ennek bizony "céla" van, élettani, fiziológiás, evolóciós oka...Arról, hogy miért ébrednek? És hogy miért szükséges ez az ébredés? Persze, van aki magától átaussza 2- 3 hónaposan az éjjelt de ahogy ez is normális ha magától teszi, az is ha ébred. Sőt.

Igen, meg kell tanulnia, meg is fogja, hogy magamat idézzem:

"Mi a tanulás.

A tanulás mint folyamat leegyszerűsítve azt jelenti, hogy sokszor ismétlünk valamit, ezáltal az adott területen levő szinapszisok kiépülnek, és egy séma alakul ki az adott helyzetre vonatkozóan. És onnantól fogva azokat az "átjárókat" használja a szervezet mindig, ha az adott tudást kell előhívni.

Az alvás"tanulásra" lefordítva.

Ha a gyerekem agyában azoknak a szinapszisoknak segítem a kiépülését(jelenléttel, simogatással, szoptatással...), amik az elalvást pozitív dologgá teszik( tehát olyan hormonok felszabadulását teszik lehetővé, amelyek természetes módon segítik az ellazulást, megnyugvást), akkor később az agya ezeket a sorokat fogja tudni "elővenni", használni.

Ha viszont a sírás, elválás élménye miatti stresszhormonok kíséretében "alakítom" ki ezeket az összeköttetéseket, akkor a kicsi agya később ezt a mintát követ(het)i. Ami természetesen nem feltétlenül azonnal feltűnő,( hiszen azt is megtanulja a kicsi, hogy nem kap segítséget, hiába kéri vagy ha úgy tűnik, meg is kapja azonnal otthagyják amikor épp kezdene megnyugodni) sokszor késleltetett módon jön elő(akár több éves korban, illetve ezt hormonális vizsgálatok is megerősítették, miszerint akkor is magas a stresszhormon szintje ha látszólag nyugodt a baba), vagy más területeken.

Én az első tanítási módszerre szavazok."

Nem, nem szakértő lesz az ember ha olvas, csak tud válaszolni esetleg a miértekre, és ezzel olyan utat tud találni, ami nem jár a gyerek bőgetésével és még aludni is tud...

És igen, azt gondolom, hogy éri azt a gyereket elég "trauma", ami a fejlődésével jár, és amiktől megóvni nyilván nem lehet és nem is kell. Mert a fejlődését szolgálják. De hogy ezek mellé mi a túrónak direkte' "traumatizálni", az nem bírom felfogni.

Kedves előző! A traumatizálás egy nagyon erős kifejezés! Az a frusztráció, amit egy fontos cél vezérelte (itt az anya ki tudja magát pihenni), de kíméletes (!) átszoktatás jelent, annak köze nincsen a traumatizáláshoz. A traumatizáció súlyos elhanyagolást, bántalmazást jelent! Ha sokat olvasol, akkor bizonyára tisztában vagy az alapfogalmakkal is. Bár, mint írtam, a könyvek olvasása nem jelenti azt, hogy szakértő vagy a témában, bármennyire fáj is ez. A komplex tudás nagyon sok év tanulással és gyakorlattal érhető el. Lehet, hogy mostanában több olyan irodalom jelent meg, ami arra buzdít, hogy a gyermek igényeit maximálisan elégítsd ki és egyáltalán ne frusztráld, mert az hú de borzasztó. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem a tökéletes anyáknak van egészséges gyermekük éppenséggel... Az élet pedig komplex, rengeteg dologból áll össze.

A szerető, gondoskodó nevelés, megfelelő határok felállítása semmilyen negatív következményekkel nem jár.

6 hónapos kor alatt valóban nem jó sírni hagyni a csecsemőt, viszont meg kell különböztetni a nyüszizést a sírástól és az 1-2 percet a hosszú időtől.

És bizony olyan is van, hogy a babáknak várni kell egymásra, mert többen vannak, nem lehet azonnal felkapkodni őket, mert az anyának csak két keze van. Azonkívül ott van még rengeteg dolog (pl leég a kaja, ha rögtön szalad az anya, kifut a tej stb), ami az életnek a része, az élethez tartozik.

Az egy ágyban alvásról azért apát is megkérdezném, hogy ő mit szól hozzá, tud-e nyugodtan pihenni így. Az is tapasztalat, hogy sokszor a szülő jobban ragaszkodik ehhez a folyamathoz, mint a gyerek. A miértekbe ne menjünk bele.

Azt írtad kérdező, hogy nappal ott sem alszik nyugodtan. A kendő egy áthidaló módszer az elaltatásra. Persze van más módszer is, ami éppenséggel lehet, hogy nálatok sikeres lesz. A babkocsit viszont te is beláttad, hogy tovább nem tudod folytatni. Ha az anya frusztrált, akkor az átmegy a babába is. Olyan módszer kell, ami téged nem frusztrál.

Fogod érezni, hogy mi az, ami kényelmes viszonylag mindekettőtöknek. Azt viszont ne várd tőle, hogy soha ne sírjon, mert erre nem lesz képes. Neki is le kell vezetni a nem kívánatos érzelmeit, feszültségeit. Egyenlőre még csak a sírással tudja mindezt levezetni. Neki minden újdonság itt, mindent meg kell tanulnia. Te pedig azért vagy, hogy segítsél ebbe neki. Frusztráció nélkül ez pedig nem megy.

Normális, direkt ríkatás nélkül is éri a gyereket frusztráció. Épp elég. Miért kell ezek mellé még pluszban?

Vagy magadat)általános alany, nem személyeskedés) is direkt kiteszed jó kis negatív élményeknek, hogy szokjad?

Ha a párod elutazik, előtte pár nappal már nem érintkezel vele, hogy szokjad? A biztonság kedvéért keresed megbízhatatlan emberek társaságát, hogy szokd a csalódást?

...

"hogy minden ösztönöm ellenére hagyja, a gyerekemet sírni, sőt csináljam, hogy szokja"

Ezt a módszert egyetlen válaszoló javaslatában sem olvastam.