Szeretnék második babát, de lelkiismeret furdalásom van, hogy ezzel sok mindent meg kell vonnom (idő, energia, odafigyelés stb) az elsőtől. Nem romlik meg ettől a kapcsolatom az első gyerekemmel?
Valóban el kell vonnod időt, energiát és odafigyelést a nagytól, de ez nem válik a hátrányára, sőt.
Kisfiam 2 éves volt, amikor megszületett a kistesója. Előtte nem csak hogy egyetlen gyerek, hanem egyetlen unoka, sőt, dédunoka volt az egész családban, és hát mi tagadás, látszott rajta. Igyekeztünk nem túlzottan elkényeztetni és lesni minden kívánságát, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy csodáltuk, ahogyan a nagyszülők, nagynénik is rajongtak érte, mintha ő lett volna a földkerekség legfantasztikusabb csodalénye. Ez valahol érthető, de azért nagyon jót tett neki, hogy megszületett a kishúga, és azóta más gyerekek is születtek a tágabb családban. Most már nem ő a legnagyobb szám, és ez egyáltalán nem baj.
Most lehet, hogy sokan nem fognak velem egyetérteni, de szerintem nem természetes, ha az egész család minden energiáját, odafigyelését egyetlen gyerek köti le. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy az egyke gyerekek feltétlenül rosszul neveltek lesznek, de szerintem az ő esetükben tudatosan kell odafigyelni olyan dolgokra, amik természetesek akkor, ha több gyerek is van a családban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!