Tudnátok gyerekülést ajánlani?
nekünk ilyen van, menetiránynak háttal, és megegyezően is beköthető. Olyan magas, hogy hátrafelé bekötve is kilát a gyerek, nem az ülés nézi. Masszív, biztonságos, a Kisfiam sokkal jobban elvan benne, mint a hordozóban. Mi is megyünk hosszabb útra is.
Kedves Kérdező és kedves 5-ös válaszoló!
A babák testének kb 25%-át a feje teszi ki, ami arányaiban sokkal nagyobb, mint a felnőttek esetében. A menetiránnyal háttal történő bekötést azért ajánlják, mert egy ütközéskor jelentősen kisebb a sérülés esélye, mint előrefelé bekötve (így a fej előre tud lendülni, így fej-/nyak-/gerincsérülést okozva). A skandináv országokban már 4éves korig kötelező menetiránynak háttal bekötni a gyerekeket, ekkorra éri el a fejméretük a normális arányt.
Kisfiam 8 hónapos múlt, mi is most keresünk neki ülést, mert kinövi a hordozót. Mi mindenképpen dönthetőt fogunk venni és olyat, ami mindkét irányba beköthető. Ahogy korábban írták, magas az ülés és hátrafelé kilátnak, így az sem szempont, hogy unalmas lenne az út. 0-18-as kategóriában keresgélünk, mert ezek köthetők be két irányba, a nagyobbak már nem. A 0-18-as ülés kb 3-4 éves koráig jó a babának.
Konkrét márkát nem tudok írni, még mi is keressük az igazit :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!