Van olyan anyuka itt akinek a kicsije még ma is vele/rajta alszik el?

HÉt hónaposan valószínűleg éppen a szeparációs szorongás kellős közepében dagonyáztok. Ilyenkor a gyerekek fokozottabban vágyják a szülőjüket, szinte folyamatosan biztosak akarnak lenni abban, hogy anya nem tűnt el.

Sajnos ez nem a legmegfelelőbb időpont az "eltávolodásra" mert az csak fokozná az életteani jelenség "súlyosságát".

Még egy- két hónap és sokkal könnyebb lesz külön aludni.

A házaséletre esetleg meoldás lehetne ebben a nehéz időszakban ha lenne egy- két órátok, amikor valaki elviszi a kicsit sétálni. Tudom, ez nem éppen a spontaneitásnak kedvező dolog, de egy hét hónapos szepaszorongó gyerek mellett szükség van némi szervezésre:(.

Délután mettől meddig és hol alszik a kicsi? Akkor lehet huncutkodni is egy kicsit a pároddal. :)

Próbáld meg, hogy beteszed a kiságyba, és ott maradsz vele. Leülsz az ágy mellé, beteszed a kezed, hogy érezze az anyaillatot. :) Próbáld ki, hátha bejön.

Én betenném a kisasszonyt az ágyába és ott altatnám el simizve, időnként ringatva. Ez töb napos tréning lesz, de a végén megtanul elaludni az ágyában, azt is megtanulja, hogy anya nem veszik el, hanem megy, amikor gond van, apával pedig helyreállna a szerep, mert bizony az anyaságon kívül te még nő is vagy! Apát meg érdemes megtartani, nélkül elég nehéz lenne gyereket nevelni, nem?

A babba sírni fog az elején, de pár percre menj ki, mjd menj vissza simizni, ölelni és így tovább. Egyre több időt hagyva. Egyébként ez segíti a szeparációs szorongást is, illetve az ezen való túllendülést. Ugyanis megtanulj, hogyha anya kimegy, akkor is létezik és visszajön.

Én így csináltam a fiammanl, nálunk bejött ez a módszer. Most már gyönyörűen elalszik az ágyában, emellett vidám, huncut, kiegyensúlyozott baba.

A Suttogó is ugyanolyan sírástréning mint a többi, csak néha megszakad a bömbölés... amikor éppen megnyugodna a kicsi, jól ott is hagyják.

Minden perc direkt bőgetés jókora romboló hatású hormonbomba az agyának, minden otthagyás- kivárás rombolja a bizalmat.

Nem, nem arról beszélek, hogy rosszkedvű lesz a gyerek, vagy megutálja a szüleit- mert nem, nem utálja meg. Hiszen természetétől fogva szereti őket, ez nem kérdés. Hanem arról, hogy éppen a biztonságot jelentő szülői közelséget vonják meg tőle (amikor éppen megnyugodna mert az visszatér, akkor meg is szűnik...), amitől később, kamasz korában oda mer fordulni a problémáival, vagy felnőtt korában megalapozná a bensőséges kapcsolatot más emberekkel.

"Valóban megtanulja a kicsik nagy része néhány nap alatt az új „rendet”, a kérdés az, hogy valóban ez-e a cél. Sok szülő értetlenül áll később a két-három, vagy hat-nyolc, tizenkét-tizenhat éves gyermeke ellenszenve, idegensége és agresszivitása előtt. Sajnos a szülők nem hozzák összefüggésbe azt, ami pedig nyilvánvaló. Ahol hiányzik a csecsemőkori ősbizalom, ahol nem alakul egészségesen a kötődés, ott bizony később is nehézségekre lehet számítani. A korai kötődésnek nevezett kapcsolat ugyanis éppen az első években épül ki a gyermek és gondozója (édesanyja/édesapja) között. Minél többször kap jelzéseire, éjjel és nappal egyaránt, megfelelő választ, minél inkább kielégítik alapvető szükségleteit, annál inkább biztonságban érzi magát, annál inkább lesz bizalommal a külvilág és gondozói felé.(...)" innen: [link]