Szerintetek rossz anya vagyok?

16:57 - azt jelenti, hogy sokan odázzák el, majd mesélek neki, ha nagyobb lesz, majd játszok vele, ha értelmes lesz Aztán hipp-hopp elszaladnak az évek, és azok a gyerekek, akikkel nem alapoztuk meg a meghitt együttléteket, már nem is fogják igényelni.A tiniélet nyugodtságát kisgyermekkorban kell megalapozni.

Akkor a miénk különleges gyermek, mert mindig szerette és szereti is hallgatni, mi történt velem a bölcsiben,az anyukámmal, az óvodában. S minden elalváskor délben és este is-lefekszek mellé, nem könyvből, hanem emlékezetből mesélem neki a Légy, meg az oroszlánt, a Répa mesét, A kóró és a kismadarat...egyszerű szavakkal, nem a könyv szavaival.S egyszer csak szuszog, álomba figyeli magát.

Képes volna 3x egymás után megnézni-velem együtt- a Maszkabált, Gryllus Dániel DVD-jét, mindig új dolgot fedezünk fel a rajzokon.Én imádom ezeket az aktív együttléteket.

Imádok vele összebújni, sutyorogni, beszélgetni.Szeret is beszélni, Sokan megszólítanak, hogy gratuláljanak, már 2 éves korában is olyan szépen, értelmesen, nagy szókinccsel beszélt.Ma már 3 éves, nem szeret viszont rajzolni, gyurmázni sem - de ezeket én sem szerettem soha:(

Tegnap találtam rá erre a kérdésre, akkor nem tudtam válaszolni, pedig némelyik válaszon már akkor is elképedtem.

Egy másfél éves gyerekről van szó! Tudom, hogy nagyon különböző ütemben érnek, meg nekem fiam van, de őt aztán semmi mese, mondóka nem kötötte le ennyi idősen Ha néha mondókáztam neki, ott hagyott, és nem mondta, hogy "még egyszer", már csak azért sem, mert egy árva szót sem szólt még ennyi idősen. Az meg, hogy egy ekkorának a saját gyerekkoromról meséljek, jó vicc. :) Nem érdekli.

Őt valamivel 2 éves kora után kezdték érdekelni a mesék, de bevallom, még most, 2,5 éves korában sem mindig igényli a közös játékot. Az összebújást, puszilgatást igen, apjával sokat hancúrozik, néha beszélgetünk is, persze az ő kis szintjén, de nem mindig partner abban, hogy akkor tologassuk közösen az autókat.

Szerintem inkább próbáld meg gyerekek közé vinni. Ha nem is bölcsibe, de talán séta közben vagy a játszótéren megismerkedtek néhány szimpatikus kisgyerekkel és a szüleikkel, és öröm nézni, ahogyan együtt játszanak. A gyereknek gyerek a társa, nem a felnőttek.

És ha már ennél a kérdésnél sem bírták ki egyesek, hogy ne ősanyázzanak, leszögezem: én ősanya vagyok. A kötődően nevelt gyerekek sem szeretik mind a mondókákat.

Akkor nem jó mondókát mondtál:

Próbáld ki:

A házat kisöpörjük - simítsd meg a haját!

A port letöröljük - simítsd meg a homlokát!

A zsalugátereket becsukjuk - a két szemhéját lágyan csukd le!

Az ajtót bezárjuk - csippentsd össze az ajkait!

És a kulcson egyet csavarintunk. - csavard meg finoman a kis orrát!

Vagy: vedd a kezedbe a kis tenyerét, és a másik kezeddel végezd a mozdulatokat:

Hasítom

Vágom

Szúrom

Könyökölöm

Pacsit adok

Megpuszilom.

Ha nem fog kacagni, nem tolja oda a kis kezét, hogy megint, megint...akkor meghívlak egy pohár sörre.

Vagy : ültesd a térdedre és játszd:

Így lovagolnak a hölgyek

Az urak gyorsabban mennek

Az öregek így döcögnek

A huszárok így repülnek: hipp, hopp, hipp, hopp.

Ezek is mondókák, gyűjtőnevük: játék ölbeli gyermekkel.

Az meg, hogy mi történt veled? "Mikor mentem anyával a bölcsibe, az egyik udvarban volt egy kiskutya. Mindig ugatott, csihölt-csaholt: vek, vek, vek.

A másik udvaron volt egy nagy kutya, na, az csak ritkán ugatott, de akkora hangja volt: vak, vak, vak."

Csak ilyen "történeteket" képzelj el, ahol a szókincs, a hangszín, a hangerő, a hangsúly, a tempó adja az élményt!

Csodás játékok ezek!:)