Van aki "megbánta, hogy szült"? Kilábalhatatlan depresszió?
16 hónapja szültem. Minden napom egyforma... nincs időm semmire, "vége az életemnek" érzés kerülget.
Császároztak - hónapokig menni nem bírtam - üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, amikor szoptattam.
Mindent megteszek a gyerekért, egész napomat vele töltöm. Játszunk, beszélek hozzá sokat, stb. De vannak napok, amikor eluralkodik rajtam az érzés, hogy nem bírom tovább... mikor lesz már jobb???
Még nemrég kezdett el járni. És igen... amikor én a legkimerültebb vagyok, persze, hogy ő akkor van elemében.
Nem akarom bölcsibe íratni.
Nincs segítségem.
A szexuális életem megszűnt létezni, egyszerűen le bírnám rúgni magamról a férjemet, ha közelíteni próbál. Ő nagyon megértő velem, de egyszerűen nem megy a dolog.
Még most sem tudok tornázni, mert annyira begörcsöl utána a hasam, hogy hasmenés követi.
Nem hiszem, hogy ez normális, de már három különböző nőgyógyásznál voltam, és azt mondták soha nem lesz olyan, mint régen.
Megszoktam, hogy körmöshöz, fodrászhoz, vásárolni járok.
Egyedül nem tudok sehová menni a gyerekkel, mert nem marad meg a kocsiban, a babaülésben.
Ráadásul, most még a tél is kezd a nyakunkon lenni....
Jó lenne néha legalább beszélgetni másokkal, előítéletek nélkül.
A lelkemet kiteszem a gyermekemért, mégis úgy érzem, ez nem az én életem, pedig nagyon szeretem őt.
Ugye el fog múlni? vagy ez már az az idő, amikor szakember segítségét kell kérjem?
válasza:Szia! Szerintem a 16 hónap túl sok idő, hogy ezt ,,normálisnak" lehessen mondani. Az én lányom 14 hónapos és az első fél évben keményen a te mostani életedet éltem. Szörnyű volt!
A körmöst, fodrászt házhoz hívhatod! Van sok ,,maszek" aki elmegy.
Nekem külsőre kellett visszazökkennem, hogy jobb legyen. Aztán 1ik napról a másikra vettem egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy a kislányomnak az a jó ha minden egyes nap elmegyünk a játszótérre, ha finomatat eszik...stb...
Ez a hiper változás ez néhány hete kezdődött nálam is. Előtte nem volt már olyan borzalmas de sokszor olyan tehetetlenség fogott el és kétségbeesés... Alig akartam sétálni menni és rossz ez nagyon. A lányom eljátszogatott velem, de inkább csak mellettem. Mostanában tényleg mellé ülök és dícsérgetem tanítgatom és meglepő mennyire ügyes.
Ma pl a játszóasztalkáján (aminek egyik fele építőlegós) egymásra pakolta az összes elemet. Ez olyan boldoggá tette az egész napomat, hogy amíg elaludt el is mosogattam a felgyülemlett edényeket :D Még hintázni és sötétedésig sétálgatni is elmentünk, mire hazaértünk már az indulás előtt megfőtt és így pont langyosra hűlt ebédke várta... Annyira jó ez a napirend. Büszke vagyok a lányomra és arra, hogy minden pontosan megy.
Nálam minden dolog valahogy olyan, hogy ha nincs sikerélményem akkor rossz érzés fog el és tehernek érzem azt amiben ,,nem vagyok jó". Szerintem több ember is hasonló képpen érzi,de nem biztos, hogy ennyire kontasztosan.
Szeretem a kislányomat és mióta megszületett soha nem éreztem azt, hogy ha visszamennék az időben nem lenne. Hiszen mióta ismerem őt meghalok nélküle. De tény, hogy én is éreztem, hogy le kell mondanom arról a nőről aki előtte volnam. És most nem arról van szó, hogy csinosan öltözök-e vagy sem stb... de ha az apukája pl faképnél hagyna nem radírozhatok ki mindent.
Hiszen van egy kislányom és anya vagyok. Ez megváltoztatta az egész világszemléletemet. Már nem az van, hogy csak magamat kell néznem, hogy elmegyek-e ide vagy oda dolgozni. Nem tudonék megállni a két lábamon. Ha a kislányom nem lehetne velem akkor azt nem bírnám ki, így viszont az a független nő aki voltam nyugdíjba vonult.
Nekem nehezíti a dolgokat, hogy cseppet sem romantikus és még kevésbé megértő a párom. A kapcsolatunk örök harc és hol menyország hol a pokol... Nem jó, hogy ennyi energiát kellett beleölnöm abba, hogy családom lehessen. Most pl 2. éjszaka lesz, hogy nem jön haza mert nem akartam, hogy elvigye az apukájához a lányomat mikor meglátogatja.(hétfőn volt nálunk egyébként a nagypapa és ha én is mehetnék akkor boldogan elmennénk hiszen nem félteném, hogy nincs velem. Az apukáját a szülés után 4 nappal ismertem meg a kórházi szobámban...) Szóval tudja, hogy nem szeretném, ha elvinné nélkülem. Már este nem szólt hozzám emiatt. 1x elvitteegyébként és 2 óra helyett 6 órát voltak oda, végigbőgtem, próbáltam aludni de folyton a szobájába mentem nézni mintha ott aludna:S Ráadásul továbbra sem értem miért ne mehetnék velük mikor a nagypapa barátnője már meghívott minket oda családostul és én még sosem jártam ott.
Szerintem nekem van igazam, de amint elment jött is az sms, hogy többé nem jön haza... Nah ha nem kötöttem volna le a figyelmemet játszótérrel és házimunkával és sok sok játékkal... Akkor csak feküdtem volna mint egy darab... és mély depresszió...
Sikerült elkerülnöm, mert tudom a kislányomat boldoggá kell tennem. És nem csak egy férfi szerelme adhat felhőtlen örömet. Ha megölel, este hozzámkucorodik, nevetgél... olyan boldognak érzem magamat ami különb érzés mint egy szerelem. Közben igyekszek nem arra gondolni, hogy ha nem jön haza nem tudom miből fizetem ki a 40e ft-os rezsitartozást, miből veszek még kb 2 doboz tápszert meg vagy 3 babateát... Közben itthonról dolgozgatok(informatika), fel is vennének fixre is de nincs 5e ft-om se elintézni amit a munkáltató kér(és a bölcsit nem tudom kell-e, de elszomorodok, ha rá gondolok)... A párom eljátszotta az összes pénzünket(online).
Gyanítom ezért lépett le, mert ő ,,kiszáll". Ilyenkor meg pofátlanul el akarja vinni még a bútorokat is, hogy NEKI legyen egy kis pénze, hogy eladja őket vagy kilistázza mennyit kéne nekem fizetni (MIBŐL?), hogy ne vigye el... Na megyek felmosok inkább, ne gondolkozzak ezen. Decemberben fogok kapni egy nagyobb összeget, addig nem utdom mi lesz. Megpróbálom most ezt elfelejteni. Nagyon sajnálom, hogy untattalak benneteket. Bazi nagy off lett. Csak nagyon friss ez a dolog. De a lényeg, hogy ha nem foglalkozok vele akkor bármennyire is hajlamos vagyok a depresszióra sikerül a kislányomba kapaszkodva mosolyognom.
Ha a napirended ,,ugyan olyan" és az nem jó akkor változtassatok rajta! A változás rengeteg jót tehet. Talán egy fodrász vagy egy manikűrös is ad majd egy kis pluszt a napodnak, vagy legaláb annyi lendületet, hogy elindulj...
Sok szerencsét puszit és erőt kívánok neked!
Remélem sikerül olyan életet élned amilyen anyának kislányként lenni akartál.
válasza:...hu, ha tudom milyen hosszú el se küldöm! Ne haragudjatok!
Szégyellem magam, nem akartam unatatni benneteket!(utolsó)
Köszönöm mindenkinek a segítségét!
Tény, vannak ettől rosszabb helyzetben lévők is, mint ahogyan te is (utolsó). Sajnálom, hogy így kibabrált veled a párod! Én nem tudom, hogy tudnám magam összekaparni.
Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyen puhány leszek, de néha mély pontra kerülök.
Mielőtt gyermeket vállaltam, én is csak úgy láttam a dolgokat, hogy "de cuki" milyen jó lesz, stb.
A nehezéről soha nem beszél senki. Ahány anyukát látok, mindegyiknek az égben az orra a büszkeségtől és az "örömtől".
Én is imádom a gyermekemet és büszke vagyok rá, de senki nem mondta, hogy "milyen lesz valójában".
A segítségetek hatására, úgy döntöttem, elmegyek egy hétvégi körmös suliba. A pedagógus diplomámmal nem hiszem, hogy valaha is el fogok tudni helyezkedni, ezzel a szakmával pedig, itthon, kényelmesen dolgozhatnék.
A párom igencsak meglepett, hogy mire befejezem a sulit, megcsinálja nekem a körmös szalont, nekem csak annyi dolgom van, álmodjam ki, hogy nézzen ki.
Szárnyaltam a boldogságtól, hogy ilyen gesztusokat tesz értem.
Sajna a játszótér dolog itt nem igazán megoldható. Van egy játszótér, de senki nem jár oda, csak a gaz és a gyom veri fel.
Már a védőnővel is beszéltem, van-e a környéken anyuka, aki szívesen jönne sétálni. Egy anyukát talált, azzal is csak egyszer voltunk sétálni az elmúlt két hónapban.
Bölcsi ügyben nem vagyok jártas. Év közben is be lehet íratni? Van itt ugyan egy magánbölcsi, voltunk is ott.. de egyetlen egy nő vigyáz kb. 15 gyerekre.
Etetőszékük nincs, az én gyermekem a betonon a kisszékkel az első nap hanyatt vágódott, hogy még a nyelvét is elharapta. Akkor úgy döntöttem, hogy még nem viszem.
Hihetetlenül hálás vagyok nektek, hogy megosztottátok velem a problémáitok egy részét és hogy még vannak ilyen segítőkész emberek!
Minden jót kívánok nektek!
válasza:Hasonlókon minden Anya átmegy szerintem, maximum nem ennyire súlyosan. Figyelj, első gyerekem, most 6 hetes. Az első héten mindenkinek meg akartam felelni, rend legyen, kaja legyen, normálisan nézzek ki ha jönnek esetleg látogatók, és persze a gyerek is. Jó volt, mert Anyukám pont ebben az időszakban jött minden nap segíteni, mosott, vasalt, főzött. Aztán elteltek a hetek és rájöttem h nem fog minden ugyanúgy menni mint elötte. Néha kicsit kupi lesz, összegyűlik a vasalni való, de nem dől össze a világ. Inkább barátnőzök, sétálunk a kisfiammal stb. Sokan elítéltek mert elvittem magammal 4 hetesen vásárolni. Nem érdekelt. Ki kellet tmozdulnom, plusz kaját venni kellett nincs mese. Jót tett, hogy "csavarogtam" és h normális ruhát vehettem fel- hülyén hangzik de így van.
Megtanultam beosztani az időmet, hogy mindent el tudjak végezni, de ha fáradt vagyok tudjak aludni mikor a gyerek is. Rá kell jönni!
A férjem sokat segít, de reggeltől délután 3ig egyedül vagyunk. Ilyenkor intézem ált. a mosást stb.
De igenis volt olyan h már rettentően wc-re kellett mennem, de a Fiam sírt. Beraktam az ágyába, mondtam h ez van, egy kis sírástól nem lesz baja, de nem lehetek a rabja állandóan, muszáj elmennem wc-re, lezuhanyozni, enni stb.
Kitartás! És szerintem ebben az állapotban már kérj segítséget!
válasza:Na, ennek kifejezetten örülök:)
Mert, mi történt? Sikerült kicsit több időt magaddal foglalkoznod? Lett segítséged vagy netalántán újra babát vársz?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!