Meddig tart a szülés utáni depresszió?

Hát szerintem ezt a férjeddel kellene megbeszélned. Szülés után fél évvel azért ez nem normális szerintem. Az én lányom is sokat sírt és én is átestem a "nem vagyok elég jó anya" krízisen, de a gyermekágyas időszak végre azért elmúlt. Sokat sétáltam a kislányommal (bár sokszor az is nehéz volt, mert a babakocsiban is üvöltött), felvettem a kapcsolatot kismamákkal a környéken, vagy akikekkel együtt szültem, összejártunk, együtt sétáltunk, nem lettünk nagy barátnők, de arra jó volt, hogy emberekkel találkozzak és kicsit kizökkenjek és lássam azt, hogy nem vagyok egyedül ezzel a "problémával".

Az én férjem ilyen szempontból nagyon rendes, sokat dolgozik de sokat segít ha hazajön és ha panaszkodom neki akkor megérti és ő kér engem, hogy csinálja heti 1-2 alkalommal szabad programot, menjek el edzeni, fodrászhoz, masszázsra vagy csak úgy csavarogni. Míg pici volt a lányom nem mentem mert nem bírtam elválni a picurtól, de 6-7 hónapos kora óta eljárogattam én is otthonról 2-3 órára és feltöltődve, boldogan mentem haza. Ez a férjemnek, a babának és nekem is jó volt.

Most 1 éves a lányom és 15 hetes terhes vagyok, de bírom a strapát, sok örömet lelek a kislányomban, tanítom beszélni, járni, sokat járunk játszóházba (egész pici kora óta járunk, Ti is mehetnétek...), csavargunk össze-vissza, így én is fel vagyok dobódva és van kedvem a házimunkához is.

Persze körmöm nekem sem volt kifestve fél éve,de azért igyekszem ápolt lenni, férjem ha este hazajön van, hogy egy órára bevonulok a fürdőbe és wellneszezek:)

Beszéljétek meg a férjeddel, ha neki jár a kondi és a szabadidő, Neked miért nem?

Utolsó vagyok. Tudod nekem még mi vált be? MagneB6 vagy az a természetes nyugtató DM-ben is lehet venni fémdobozos Wörishofener Nervenpflege. És most vettem Premens tablettát, bár még nem kezdtem el szedni, nem tudom hat e valamit. Ezt direkt menzesz előtti emberölési kényszeremre. Majd meglátom mit segít. Az előzőleg felsoroltak nálam beváltak, szerintem egy próbát megér Neked is:-)

Ja és esténként 1 deci vörösbor néhanapján. Olyan jó amior ealszik a gyerek, és még nem vagyok hulla fáradt, megiszok egy pohár vörösbort, ellazulok.

Főzés mosás gyereksétáltatás körforgásból való lázadást teljes mértékben megértem. Én majd meghalok, hogy mindennap ugyanazt kell csinálnom, napi 77 alkalommal elpakolni, felmosni, porszívózni, port törölni, főzni, konyhát összetakarítani...tudo ő már mászik, így jobban oda kell figyelnem, hogy mindenhol tisztaság legyen...ha nem is patikatisztaság, de azért minimum össze legyen söpörve pl, az örökösen hulló hajam, vagy azok a mocskos porcicák, amiket előszeretettel csócsál az én kisfiam. A reggel ezzel elmegy, ma még fogat sem mostam, hajam mint egy kóc, szemöldököm mint Brezsnyevé, lábamon a szőrt a kutyánk is megirigyelné..más testrészemről nem is beszélve. Most elaludt, gyorsan netezek 9 percet, aztán kezdem, a pakolást, a reggelije nyomait valahogy megszűntetni, hogy ne a hangyák legyenek többségben a lakásunkban. Aztán esetleg fogat mosok, sminkelek!, hajamat kivasalaom, az sokat segít. Felébred, megint megetetem, rájövök, hogy kár volt a reggeli nyomait összetakarítani. Kimegyünk sétálni, de előtte felöltözünk, én leizzadok, ő ordít. Túl melegen öltöztetem fel, akkor elkezdem levetkőztetni, ő még mndig ordít, rólam folyik a víz, rájövök, hogy kár volt sminkelni. Addigra jól felidegesedik a gyerek, nincs kedve sétálni, végig üvölti a babaocsiban az utcát, engem néznek, hogy már megint mit csinálok a gyerekkel, mosolygok lefolyt sminkkel, és rájövök, hogy a hajamat kár volt kivasalni, mert a szél szerteszét fújta. Sétálunk 1 órát, ha szerencsém van akkor abbahagyja a bőgést, ha nincs akkor kiveszem a dögnehéz babakocsiból, egyik kezemben a gyerek, másikkal próbálom tolni a babakocsit ami persze mindig a k*rva árokba akar bemenni, kézzel lábbal próbálom irányítani, a gyereket tartani, ekkor megszólal a telefonom. Sírógörcs. Haza akarok menni. De tényleg haza, anyához, bemászni az ölébe, és csak elbújni a karjaiba. De nem lehet, már nem él. Már csak én vagyok...meg ő, az én gyerekem, akinek olyan szüksége van rám, mint nekem anyára, de én még itt vagyok neki, így hát hazacipelem :-)) Itthon elkezdek azon agyalni, hogy mit adjak neki enni, ekkor leesik, hogy még nem is főztem! Azonnal elkezdek örült módon csinálni valamit, legalább a gyereknek. Hogy én nem eszek az már nem is érdekel, majd eszek zsömlét. Főzök, közben ő kint ordít, mert be akar jönni a konyhába, de az ajtót elbarikádozó dolgot nem tudja átmászni, én nem hozom be, mert hideg a kő, megfázik, így csak csítitom, kiszaladok felkapom, leteszem, megint bőg, kiszaladok de közben hasra esem a barikádban. Fekszem, röhögök, közben kifut a kajája, sírok. A gyerek rám mászik, húzza a hajam, üt vág, harap! Haza akarok menni. Kaja kész, elkezdem etetni, a falra fújja, az arcomba fújja, nem kell neki, neki zsemle kell amit én eszek. Rájövök, hogy kár volt főznöm. Megfogadom, hogy nem főzök neki többet, majd kenyéren fog felnőni. Leteszem játszani, megpróbálom a konyhát összetakarítani, a gyerek bőg, mert a foga is jön, éhes is maradt. Én pánikban futkosok, kínálok neki mindent, semmi nem kell. Tápszer. Sírok, az én gyerekem miért nem eszik rendesen? És eljön a délután, 5-6 óra, már megint eltelt egy nap...hát így:-) Nem vagy egyedül! Merre laksz? Nincs a közelben kismama akivel tudnál dumálni?

Premens-es vagyok. OKé, köszi! Legközelebb ezt veszem. Amúgy is nagyon drágáltam a premens-t. Majd ha lesz időm elolvasom alaposan amit belinkeltél, most nics rá időm, mert ...áá, nem is mondom úgyis tudod..dőlök be az ágyba. De! levágtam a körmeimet, és kivasaltam a hülye organza függönyöket!És fel is tettem...mondjuk ablakot nem pucoltam..majd holnap:-)

Érdekes, a homeós cuccok nálam is mind kuka. Bár ez nem is kérdés, nem is hiszek semmi ilyenben, egyszerű parasztvakításnak tartom. Túlságos "földönjáró" ember vagyok. Tulajdonképpen most elgondolkoztam, és rá kellett jönnöm, hogy semmiben nem hiszek. Na..elkalandoztam. Még javaslom a C-vitamint is naponta, ez is segít..legalább beteg nem leszel:-)

Jóéjt:-)