17 hónapos fiam egyszerűen nem akar rágni?
Szerintem semmit nem tudsz vele csinálni.
A fiam is mindent eszik, egy csomó darabosat is, így ahogy te leírod, a kenyértől kezdve, a felvágottig, a húsig mindent, de ha olyan joghurtot veszek, amiben van gyümölcsdarab, akár egy kicsi is, köpi ki. Pedig már 2 éves és 20 foga van.:)
Talán majd, ha még nagyobbak lesznek, akkor majd megeszik ezeket is.:)
Első vagyok.
Nem azt írtam, hogy 2 éves és a mai napig turmixolok, csak bizonyos darabos ételeket a mai napig nem eszik meg. Ha húslevesben darabokra összetöröm a répát, megeszi, ha a krumplit darabokra vágom, megeszi stb., de a joghurtban, ha megérzi, hogy darabok vannak, kiköpi.
Amúgy turmixolás után jön az, hogy villával összetöröd, amennyire csak tudod, majd darabokra vágod kanállal. Amúgy a fiamnál először a húslevesnél mindig összeturmixoltam a húst, a répával és a lével, amit imádott, egyszer csak nem akarta megenni már, kipróbáltuk, hogy csak villával összetörjük. Máris ette!
Most írtad a kommentben, hogy mit csinálsz rosszul. Mégis megeszi, csak kevesebbet.
Akkor egyen annyit, majd egy óra múlva, ha éhes, megint leül, és megeszi a kajája másik felét.:)
Nem kell neki turmixolni. rakd elé darabokban, és kész.
Ne aggódj a bölcsi miatt, sőt! Az én fiam 16 hónaposan ment bölcsibe, semmi darabosat nem evett meg -még rosszabb volt mint a te fiad. Amikor elmondtam a bölcsiben, a fülem hallatára így kérték az ebédet: ... és egyet teljesen pépesre turmixolva. Így is lett. Mindig mindent szépen összeturmixoltak neki. Persze próbáltak neki gyümölcsöket, stb adni darabosan, de nem nagyon ment. Sokáig mondogatták, hogy már kéne ennie darabosat. Mondtam, hogy persze, de nem tudok mit csinálni vele, mert tényleg nem evett meg semmi. Darabos bébiételeket sem. inkább nem evett. Aztán szépen lassan a bölcsiben elérték a célt és egyre több mindent fogadott el. De itthon még akkor sem. Amikor már teljesen jól ment neki a dolog, akkor itthon is megette már a darabosakat. Nem emlékszem mikorra váltott át sajnos, de a lényeg, hogy tarts ki. a bölcsi segíteni fog Neked, ha otthon nem megy.
És nem mi csinálunk valamit rosszul, mert a lányom még csak most 17 hónapos, de már hónapok óta azt eszi, amit mi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!