Egyszer felélednek bennem az anyai ösztönök?

Szia, ne félj, és ne pánikolj.

Én most vagyok 37 van egy 16 hónapos fiam, akit szerelemmel szeretek, és a világ minden kincse nem ér annyit mint az ő mosolya, vagy szájszaga :D

Én sosem voltam oda a gyerekekért, sosem érdekeltek, nem kezdtem el gügyögni ha láttam egy gyereket, sőt, kifejezetten idegesítettek. A gyereksírás a mai napig idegbeteggé tesz, akkor is ha az enyém sír, és akkor is ha a másé. Egyszerűen irritál.

Hát, nagy döntés volt, de elhatároztuk, hogy oké akkor ne védekezzünk. Én nyugodt voltam, gondoltam 1 évem még tuti van. Hát nem volt. 2 hétre rá terhes is lettem. Tudod megvettük a tesztet, és általában a normális emberek amikor meglátják a pozitv tesztet sírnak örömükben, és összeborulnak, és nem is tudom miket csinálnak. Én ránéztem a páromra, és elhagyta a számat egy nagyon finom és nőies: b&zdmeg, terhes vagyok. A párom ő az átlag által elfogadott módon reagált, sírt, boldog volt stb. Én nem. Én pánikba estem. Eleinte -de ez titok! sokszor elbizonytalanodtam, kell ez nekem? Biztos? Akarom? Mi lesz ezután? Hogy fogok szülni? Vérvételre sem merek elmenni? Jujjmileszvelem!

Telt múlt a terhesség, semmi extra...csupa rosszullét, nem hányás, de rossz közérzet. Nehezen vettem az akadályokat, nem tudtam nagyvécézni, pisilni meg mindig kellett, a lábam bedagat stbstb. F#sza volt:-) Közeledett a szülés, én egyenesen arányosan lettem egyre idegesebb. A gyerekszoba még nem volt kész, sőt, még csak a kiságya volt meg, de valahogy nem is éreztem az átlag által elfogadott kényszert, hogy vásároljak neki. Néha magamon is meglepődtem mennyire "érdektelen" vagyok. Ellenben tök ambivalens volt, mert nagyon vártuk őt, de valahogy mégsem mertünk venni semmit...és nem babonából.

Eljött a rettegett szülés, hát erről inkább nem is írnék...itt lett ez a tünemény, ez a mindenkinél szebbésokosabb baba.

Eleinte nagyon nagyon nehéz volt, nem volt semmilyen segítségem, fáradt voltam, aludni akartam, de nem lehetett, örökösen csak szoptattam (úgy tűnt mintha reggeltől estig csak szoptatnék) és lassan, menet közben észrevétlenül lettem ANYA. Észrevétlenül jött az ösztön.

Neked is menni fog.

Jajj...ezer bocs, ez nagyon hosszú lett.

Az "anyai ösztön" egy hormonális folyamat. Én sem voltam soha anya típus, inkább idegesítettek a kisgyerekek. Zajosnak, koszosnak találtam őket... de a férjem nagyon jó apa, ez már előre is látszott. Úgy voltam, mint te, egyáltalán nem vágytam a gyerekre, de tudtam, hogy egyszer majd azért kéne.

Aztán terhes lettem. Volt 9 hónapom, hogy hozzászokjak a gondolathoz. Úgy voltam vele, hogy majd csak megbarátkozom vele valahogy. Más gyerekek a mai napig sem vonzanak. Elvagyok velük, de ha meglátok egy gyereket, eszem ágában sincs felkapni és babusgatni. A saját lányunknak szeretem, törődöm vele, vele kapcsolatban beindultak az anyai ösztönök.

Annak, hogy más gyerekéhez hogy állsz hozzá, szerintem nem sok köze van ahhoz, hogy a sajátoddal milyen lesz a kapcsolatod. A sajátodhoz érzelmi kötődés fog fűzni, ez biológia. Más gyerekéhez nem fűz semmi ilyesmi.