Terhességem alatt jobban meg voltak bennem az anyai ösztönök, mint most, hogy már megszületett. Ez normális?

Ez normalis, majd jonni fog.

Erdekes, hogy szules elott en is biztos voltam abban, hogy minden friss anyuka mennyei boldogsagot erez es bog a szuloagyon, hiszen a filmekben is mindig ezt latni es maris megvan benne minden anyai erzes.

De egyaltalan nem.

Biztos vannak, akiknel ez elmondhato, de elso gyerekeseknel boven vannak azok is, akiknek ido kell a teny feldolgozasahoz.

Azota konyvben is sokszor olvastam errol. Azert nagyon nehez dolog hirtelen elfogadni azt a tenyt, hogy eddig te voltal, terhesseg alatt mindenki rad figyelt, elkepzelted 1000szer a babat, hirtelen meg ott a baba, idegen az arca, neked mar nincs pocakod, mindenkit a baba erdekel, jobb esetben talan megkerdezik, hogy minden rendben van-e, de sokszor nem. Es persze mindenkit a cicid izgat, hogy van-e tejed. :)

Szoval az egyik konyvben irtak, hogy sok no inkabb meglepodik, van, aki kenyelmetlenul is erzi magat, mert nem sir, mert szokatlannak erzi a helyzetet es nem termeszetesnek, ebbol viszont kialakulhat egy enyhe depresszio is, mert ugy erezheted, hogy nem viselkedsz normalisan, nem vagy jo Anya, nem ugy, mint masok.

Pedig ez nem igaz, csak ido kell.

En peldaul akkor bogtem eloszor boldogsagomban, amikor a fiam 4-5 hetesen eloszor mosolygott. Epp enekelgettem neki, az olemben volt es vegre egy igazi, boldog reakciot kaptam tole vissza.

Addig is az anyja voltam, ellattam maximalisan, de minden nap ugy keltem, ugy fekudtem, hogy valami gond van velem, mert nem erzem azt az erzest, amit elkepzeltem.

Nah, ezutan beindult.

Viszont a masodik gyereknel mar ott a szuloagyon hatalmas katarzisom volt, amikor meglattam, abban a pillanatban ereztem, hogy O az enyem, az en gyermekem. Nyilvan akkor mar bennem volt az anyai erzes, nem kellett "felepulnie".