Hogyan értessem meg vele, hogy nem fogom sírni hagyni, mert azzal nem érek el semmit? Vagy tényleg a férjemnek van igaza?

Szegény, az a 4 fog nagyon tud fájni:(. Szerintem jól csinálod, hogy megnyugtatod, amikor erre van szüksége:).

Hogy mi lesz később? Semmi:). Megtanulja, hogy számíthat rád, így nem stresszforrás lesz számára az elalvás, agyilag megérik rá, hogy az el- ill. visszaalváshoz szükséges relaxált állapotba tudjon kerülni( ez sírással nehezen megy, tudod, stresszhormonok, ilyesmi...).

Férjed mennyire "kapható" az olvasásra? Van egy- két nagyon jó könyv, amiben szépen lejrják, hogyan működnek a gyerekek alvásügyileg, segítenek megérteni az ébredések fiziológiás okait. Ilyen könyvek pl.: Okosan nevelni tudni kell; No cry sleep solution

(azt hszem, magyarul Édes álom könnyek nélkül a címe, mostanában jelent meg magyarul); Éjszakai gondoskodás...

jaaa

ha a foga jön akkor persze h ébred éjjel mert az nem éppen egy jó érzés -- pláne ha 4 egyszerre

mi most az utcsó 4el küzdünk vagy már 1 hónapja

1-2 hét még és a 4ből az első áttörik de még van 3 :-(

nekem 21 hónapos és ébred éjjel e miatt nem hagyom sírni nekem is és neki is jobb ha nem sír tehetetlenül

A férjed nagy fiú már! Javaslom a magyar nyelvet a megértetséhez...

Egy gyermekpszihológus barátnőm kifejezetten utasított engem, hogy ne engedjem sírni a lányomat. Most formálódik ki bennük az önkép csírái és ha sír és nem kap választ és ,,beletőrödik" az nagyon kényelmes az anyukának, de belül kialakul egy olyan kép miszerint nem fontos amiért sír, azaz az igényei miatt, önmaga miatt. A,,Megtanul egyedül elalduni" kényszerűségből pedig a ,,nem számíthat senkire csak magára" érzetet fogja később maga után vonzani. Ezzel együtt felerősödnek a ,,hisztikorszakok". Könyebb lesz vele baba korában, hiszen nem lesz olyan szeparációs szoronágsa mint egy anyás babának, viszont gyerekként azokat a komlexusokat amiket sokan meg sem értenek, vagy nem komplexusként hanem a gyerek jellemeként emlegetnek sokkal nehezebb kezelni. Főleg azért, mert ez kamasz korra teljesedik ki és maga után vonzza a szélsőséges lelkiállapotokat, figyelemzavar, agressszió, szorongás... Ezek ráadásként egy válás vagy valami hirtelen bekövetkezett esemény hatására teljesednek ki. De felnőttként is egy érzelmi trauma elég, hogy előhozza az emberben lappangó komplexusait. A szuicid hajlamú embereknél pedig kifejezetten egyik alap tényező, hogy baba korában vagy nem vár, vagy sokat magára hagyott kisgyermek volt az illető. Persze akik a ,,régi szokás" szerint nevelik a gyereküket azok kinevetik ezeket a tényeket és lebecsmérelik...hiszen ha szerencséjük van akkor úgyis csak 20-25 év múlva jön elő, most még dagadhat a mellük milyen jól csinálják, mert nem tudják mit tesznek tönkre. Mellesleg megjegyezném, hogy az én szüleim is ugyan így ,,altattak el" gyerekkoromban, mert korán érkezett a húgom, hagytak hát egyedül míg anyukám pocakos volt, hogy ,,megtanuljam". Felnőttként nem tudok egyedül aludni. Rettegek és sírok, ha nincs velem valaki. 25 éves koromig egyébként plüssállat nélkül képtelen voltam elaludni, mert azt szorongatva ,,tanultam meg" így hozzá tartozott az éjszakámhoz. Sokszor kapok dühromamot és sírok ha felidegesítenek, sokszor érzem úgy, hogy távolról sem vagyok kiegyensúlyozott hiába mutatom a külvilág felé. Arról nem is beszélve, hogy 1-1 dühroham alkalmával úgy érzem sokkal könyebb lenne kiszállni az életből. Aztán, ha megnyugszok ezek elfelejtődnek mintha soha nem is lettek volna. Kamaszként tragédia ahogyan a szüleimmel viselkedtem... Természetesen járok pszihológushoz, mert úgy érzem máshogyan nem tudok tenni azért, hogy a problémáimat megtanuljam kezelni, még ha tényleg a ,,normális" mérték között tartunk. Sokat megtanultam önmagamról, az emberi jellem fejlődéséről. Élő példának érzem magamat arra, hogy el lehet bizony rontani és nincs olyan, hogy ,,ilyen és kész". Ráadásul 1 évesed most kezdi a szeparációs szorongást a korának megfelelően... Örülj annak, hogy ez csak olyan mértékben van jelen, hogy éjjel felkel és egész nap nem övült amikor egy mp-re is kilépsz a látóteréből... Lehetne sokkal nehezebb is amit a férjednek nyilván ugyan úgy meg kell értenie mint ahogyan neked is, mivel ketten nevelitek a kicsit. Ha nem hajlandó megérteni téged, akkor a védőnődtől kérj egy telefonszámot egy gyermekpszihológushoz, hogy szeretnétek vele beszélgetni. El fogja magyarázni és jobban átláthatod majd. Nem tudom mennyi idősek vagytok, hogy a ti szleitek hogyan neveltetek titeket és mennyi problémátok van saját magatokkal, de sok mindenben magára tud ismerni az ember, hogy valóban igaz (apróságok). Rengeteg ember labilisabb érzelmileg manapság. Ez nem bűn és nem is tartják problémának a legtöbben, még is milyen jó lenne ha meg lehetne előzni ezt. Tizenéves gyerekek feketébe öltözve borotvában karcolgatják a csuklójukat és világfájdalmat játszanak, mert van egy zenei stílus ami erre búzdítja őket... De csak azt lehet búzdítani aki fogékony is rá! Ez pedig igen is ebből adódik. Nem véletlen, hogy ugyan az a korosztály(ahol ugyan azok az elterjedt nevelési módszerek érvényesültek) fogható meg az ilyen dolgokkal. Kicsit gondolkodtasd el a párodat. Szükség lesz rá!