Máshogy éreznek a babájuk iránt azok, akik "véletlen "lettek terhesek, mint akik-akár évek óta-tudatosan várták?

Szia!

Bár még nem foghatom a kezemben, mert októberben fogja meglátni a napot, de már most nagyon-nagyon szeretem a "ketteskét". Pedig mindent megtettünk, hogy még ne most jöjjön: szoptatás és spirál mellett gondolta úgy, hogy itt az ideje.

Ránk is furcsán néznek az emberek, amikor azt mondjuk, hogy "becsúszott", de ha egyszer ez az igazság... Most már inkább azt mondjuk, hogy nem tervezett, de várt baba lesz ő.

Hiszem azt, hogy nem mi döntjük el, hogy mikor legyen babánk, hanem ő. És azt is hiszem, hogy ő választ minket.

Én is ismerek olyan anyukát, aki évek óta hangoztatta, hogy babát akar, járt orvostól orvosig stb. Mégis másképp viszonyul hozzá, mint én a lányomhoz. Ő pl. nem szoptatja a babát, mert félti a mellét, a szülés után gyakorlatilag a konditerembe ment, hogy visszanyerje az alakját, megdumálta a dokival, hogy császár legyen, mert fél, hogy kitágul ... és még sorolhatnám.

Szerintem nem azon múlik a szeretet, hogy mennyi időt vársz a babára.

Nem ezen múlik!

Egy kis Élet érkezésével ugyanis az egész eddigi életed megváltozhat!

Én például nem terveztem (még), hogy anya leszek. Egy karrierista nő voltam, 5 év boldog házassággal, de ugyanakkor egy nagyon jó munkahellyel és beosztással a hátam mögött. Nem is gondoltam még az anyaságra. Aztán váratlanul mégis megfogant a kis Élet és teljesen megváltoztatott! Már lassan 16 hónapja része az életemnek, a nappalaimnak és az éjszakáimnak. Minden nap igyekszem még jobb anyukája lenni, és ha valamit nem helyesen tettem, máskor jobban csinálni. És még a munkahelyemről is le tudtam mondani több, mint 2 évre, pedig a főnökeim nem örültek túlzottan, amikor megtudták, hogy ilyen sokáig leszek távol. Szóval ő, a kisfiam volt az, aki megváltoztatta az életem és igazán anyává tett egy anyagágra még nem is gondoló nőből.