Ti egy, kettő vagy 3 gyerek mellett mennyi segítséget "vártok el" a nagyszülőktől?
Én nagyon kiakadtam, anyum mesélte a következőt: Anyukának 2. babája meg lett, a tesó 4 éves. A nagyi (a csaj anyukája) a következőket vállalja magára, hogy a lánya életét könnyítse a 4 hónapos baba mellett: reggel korán felkel, elmegy a boltba és reggelit csinál amit fel visz a családnak(egy lépcsőházban laknak), ekkor az ovis unokát összekészíti, elviszi az oviba, bevásárol ebédhez, megfőz, délre pontban kész kell lennie, vinni kell a kismamának. Ott gyorsan kivasal, majd ő is haza megy ebédelni, du gyakran a 4 hónapos unokával elsétál az oviba a másik unokáért, még 4-5 ig sétálgatnak, majd haza viszi őket. És még mentegetőzött anyumnak a nagymama, hogy ennél többre nincs ereje segíteni. Én kiakadtam nagyon, mert szinte az anyukának otthon nincs dolga, még ha szívesen csinálja is a nagyi, én szégyellném magam, mert ez már a kihasználás kategória. Ja és pár napja nem lett kész az ebéd délre, mert a mama beszélgetni mert kicsit a városba, meg is lett szidva, hogy csak 1kor volt ebéd...Amúgy anyukának semmi baja nincs, jól alvós a babája állítólag.
Én nekem egy babám van, és azt mondom, ha lenne egy kis tesója, akkor persze, jól jönne a segítség, de ez annyira túlzás, sokan megoldják 0 segítség nélkül. Én nekem elég lenne, ha néha az oviba elvinné a tesót, meg talán az elején a főzésbe kis segítség, míg nem állnánk át a 2 gyerekes életre, de azért ne hónapokig főzzön már más ránk...
Ti mennyi segítséget "várnátok/vártok" el vagy épp engednétek több gyerek esetében?
Szokoktt anyósom besegíteni,de nem igazán várhatom én se el,mert neki is van ezer gondja.Könyvet tudnék róla írni.
4 gyerekem van és egy 20 éve fekvőbeteg nagymamám akit én ápolok.
így napi 7 embert látok el a férjemmel együtt.
Inkább úgy mondom megoldom.Ha el kell menjek dolgozni még nem tudom,hogy lesz.15 éve gyesen vagyok a pénz meg egyre kevesebb.
4 gyerkőc anyukája
37 hetes vagyok a harmadik babóval, a nagyok: lassan 4 éves kislány (júli végén) és 21 hónapos kisfiú.
Anyukámat bármikor, bármire megkérhetném, hogy segítsen, nem is laknak messze, szívesen is segít, imádja az unokáit és azok is őt. Viszont nekem a lelkembe ez nem nagyon fér bele. Én nem másnak szültem/szülöm a gyerekeimet.
Az jól jön néha, hogy néhány órát vigyáz egyikre vagy másikra, netán mindkettőre, akár este is - ily módon sikerült márciusban egy farsangi bálba, április végén pedig egy koncertre eljutnunk kettesben a férjemmel - tegnap meg pl. felhívott anyukám, pont oviba vittem a nagyobbat, hogy ha gondolom, van ideje, szívesen vigyáz 1-2 órát a kicsire, ha nyugiban akarok bevásárolni. Ezt simán elfogadtam, megköszöntem és leadtam nála két órára a fiamat, aki amúgy csuda boldog volt, hogy mamázhat. De nagyjából az ilyen segítségek azok, amiket elfogadok, illetve viszonylag gyakran, legalább havonta egyszer vasárnap náluk ebédelünk családostól, ez is segítség, hiszen nem én főzök, elém rakják a kaját...
Takarítani jobban szeretek magam, bele is fér az időmbe, bevásárlást még a férjemre sem bízom szívesen, szeretek vásárolni, mosás-vasalás nem nagy gond, a kertünk pici, főleg fű, bokrok, meg jó néhány láda virág a teraszokon, ablakokban, elbírok velük egyedül is.
Nem tudom, mennyivel lesz problémásabb, ha megszületik a harmadik babó, de simán boldogulok és nem is lenne képem elvárni több segítséget a nagyszülőktől.
Szülés után valószínűleg egy hétig sokat itt lesz anyukám és segít, hogy a háztartással ne kelljen törődnöm az első napokban, de utána - mint eddig is mindig - úgyis visszaállok a melóba és csinálom. Azt már megbeszéltük, hogy főznie nem kell, majd rendelünk, épp elég lesz neki a két gyerek, meg a legfontosabb háztartási munkák, főleg, hogy otthon is van tennivalója a saját házukban.
Sosem értettem, hogyan lehet annyira önző valaki, hogy abszolút mértékben kiszolgáltatja magát, de végülis az ő dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!