Könnyen választottatok nevet babátoknak?
Nekünk is volt listánk, de a férjemnek, és nekem is mások voltak a kedvencei. Így minden héten más nevet mondtunk, ha megkérdeztek. Már csak 3 hét választott el a szüléstől, amikor a férjem azt mondta, hogy azért nincs még név váasztva, mert az anyuka nem hisztis, hogy mér pedig az lesz és kész :)
Ezek után kapott 2 nevet, hogy választhat, mert csak azok lehetnek. Így sikerült választanunk. Aznap este beidult a szülésem, másnap reggel kezemben tarthattam Emma lányom.
Neki is biztos ez a név tetszett, mert ahogy eldöntöttük megszületett :)
Mi könnyen választottunk. Eleve azt beszéltük meg, hogy fiúnevet én adok, lány nevet a férjem, persze egyeztetéssel. Ha a másiknak nem tetszik, akkor keresünk tovább. Lánynevet a férjemnek keresnie sem kellett, mert évek óta volt egy favorit neve, ami nekem is tetszett, el lett a dolog döntve. Fiúnevet én feldobtam kb hármat, neki ebből épp az tetszett a legjobban, ami nekem is, így ez is megvolt.
Fiúnk lett.
Most várjuk a második babát, a felállás ugyanaz: az ő lányneve megmaradt én pedig még teherbeesés előtt úgy ébredtem egyik reggel, hogy eszembe jutott a tökéletes fiúnév. Neki is tetszik.
Mind a kétszer nagyon könnyen.
Mind a 2 kisfiamnak 2 neve van,csak a 2.néven gondolkoztunk
az csak a születésekor lett biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!