Szerintetek kihatással van egy kisbabára, ha folyton kiabálást kell hallgatnia? Szülei között, vagy szülők és a nagytesó között?

Én sajnos elég hirtelen és hangos természetű vagyok, főleg az veri ki nálam a biztosítékot, ha semmibe vesznek és amikor hiába szólok valami miatt halkan, szépen és kedvesen, nem reagálnak rá. Na ilyenkor bizony felemelem a hangom. Ez a nagyobbik fiammal sajnos sűrűn előfordul, így a kicsi is ebben nőtt fel, viszont ő valami hihetetlenül nyugodt, kiegyensúlyozott és mosolygós kisbaba volt már születésétől fogva. 2 hónapos korától átaludta az éjszakát és nappal sem volt különösebben sírós.

Már 2,5 éves, de nyomát sem látni rajta, hogy "lelki nyomorék" lenne, ahogy az egyik válaszoló írta...

Szerintem az "idegroncs" és a "lelki nyomorék" kifejezéseket félre kéne tenni, mert egyértelműen túl erősek ide.

Biztos vagyok benne, hogy minden babára/gyerekre hatással vannak ezek a dolgok, és beépülnek valamilyen formában a személyiségükbe, de az adott gyerek (később felnőtt) adottságaitól is függ, hogy hogyan dolgozza fel ezeket, hogy egyáltalán "kárt" okoz-e, és ha igen, akkor milyet.

Ez előre nem kiszámítható, és valószínűleg később is csak nehezen beazonosítható, már ha az illető felnőttként foglalkozik ezzel valamilyen formában, vagy "csak" éli azt, amit otthonról hozott. (Mert ez a leggyakoribb, úgy viselkedünk, ahogy otthonról hoztuk, ahogy a szüleinktől/nevelőinktől láttuk)