Ki hogy altatja a babáját?
Játék, pelusozás, majd mondod neki, hogy cici és tente. Ezt többször ismétlem.
Leengedjük a redőnyt, látja, hogy sötét van. Befekszem vele a mi ágyunkba, melléfekszem, cicizés van kábé negyed órát, és elalszik rajta. Ha a kortyolást abbahagyta, és lassul rajta a cumizás, akkor óvatosan az ujjaddal segítsd ki a cicit a szájától.Ha keresi, még add vissza neki kicsit, de végig legyél csendben, sőt egész szopi alatt ne simogasd stb. Utána már mehetsz is, a bébiőrt kapcsold be.(Ha nem igazán fáradt, lehet, kicsit tovább tart.)
Ez ment nálunk így 8 hós koráig, utána már szerette, ha éneklem nagyon-nagyon halkan a Micimackót.Most 14 hós, most megint nem kér éneklést.
Szia! Én először vacsi f8 körül (szopizik), utána büfi, fürdés, és a végén megint egy kis szopi. Viszont amit én tettem a kezdetek óta, amig pár hetes volt, már akkor is ha csak nyammogott a mellemen, óvatosan leszedtem, és két tenyéren úgy fekve átraktam a kiságyba. Mostmár nem alszik be mellen, úgyhogy amikor már megnyugodott a mellemen, kisujjal lecuppantom, büfi (rögtön jön), és be az ágyba cumival, igy a cumin folytatja a nyammogást. Közben szépen beszélek hozzá, meghallgatjuk a zenélő egérkét (ezt csak este alvásnál használjuk). Esetleg kicsit simogatom a hasát, közben lámpa le, és kimegyek a szobából. A cumi kiesésére a szájából néha felébred 5-10 perccel később, akkor azt visszarakom a szájába, de ilyenkor általában már majdnem alszik. Átalussza az éjszakát, 3 hónapos lesz szerdán.
A lényeg, hogy meg kell tanitod valamivel belassulni, sokak szerint a masszás segit például, vagy a cumi, vagy elringatod, de nem teljesen alvásig, és türelmesen mindig megpróbálod berakni és bent tartani a kiságyában.
Sok sikert!!
4 hónapos a babám, és most kezd kialakulni az altatás menete. Mikor már dörzsöli a szemét, azaz álmos, beteszem a kiságyába, bekapcsolom neki a zenélő nyuszikat, cumit beteszem a szájába, és finoman simogatom a mellkasát.
Észrevettem, hogy csak úgy tud elaludni, ha fog valamit, így van egy ágyra rögzíthető plüssoroszlánja, azt szokta morzsolgatni elalvás előtt.
Esti szopinál nálam is elalszik, de amint leteszem az ágyba, illetve felveszem büfizni sír. Ilyenkor jön a cumi (mint előttem is írták), és már alszik is. A cumi pedig néhány perc múlva kiesik a szájából, de nem veszi észre, mert alszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!