Ülni vagy nem ülni?!?

Ha kíváncsi vagy, szívesen elmesélem.

Vannak dolgok, amit nem szeret a gyerek, és mégis muszáj a saját érdekében "rákényszerítenünk".

Az én legkisebbem pl. utált hason lenni, mégis hasra raktam, mert tudom, hogy csak így erősödik a nyaka, és minden a nyaktól indul. Egy darabig sírt, aztán elfogadta, megszerette.

Amikor elkezdett állni, lábujjhegyezett, ami szintén nem jó. Mivel 2 hónapos kora óta hordom tornára, és maximálisan bízom a gyógytornászban (egy gyerekemet már talpra állította), elfogadtam a tanácsát, hogy nem szabad. Így ha felállt, leraktam, majd újra és újra, valamint eltettem, amiben fel tudott kapaszkodni.

Az ülésnél beült a két térde közé, ami megint nem jó. Hát minden alkalommal kivettem, és z-be ültettem, bármennyire sírt. Most már szépen áll, nem görbe a háta, gyönyörűen ül. Csak oda kellett figyelni.

Most mondhatod, hogy ez csak problémás gyerekre igaz, de nem. Nálam a 4. és az 5. küzdött izomtónus problémával, de a nagyobbaknál is tartottam magam ahhoz, hogy mindent a maga idejében. Mindannyian egyenes tartásúak lettek, és ez megérte, hogy időnként sírás volt. Amúgy ha nagyon ülős hangulatuk volt, beraktam Őket hordozóba, felraktam magam mellé, beszéltem hozzájuk, énekeltem nekik, és megnyugodtak.

De mint írtam, mindenki úgy csinálja, ahogy gondolja. Én csak a kérdezőnek adtam választ, mivel bizonytalan volt.

Bocs, de elment, folytatom még...

Szóval fölösleges lekezelő hangnemben nyilatkozni azokról az anyákról, akik ehhez az elvhez tartják magukat. Meggyőződésből cselekszenek, és nem ártanak a babájuknak.