Hogy lehetek ennyire sz@r anya? Kérlek! Hogyan kell anyának lenni?
Amikor terhes voltam, alig vártam, hogy megszülessen a lányom. Tervezgettem, elképzeltem az életünket vele, és teljesen, totálisan boldog voltam.
A szülésem nagyon könnyű és gyors volt, nem volt probléma, de már a kórházban is észrevettem magamon, hogy valami nem oké, mert míg mások agyon babusgatták a kicsijüket, én szívesebben lófráltam az épületben, forró csokit ittam és telefonáltam a párommal. A kicsim pedig megtanult egyedül, nélkülem aludni.
Aztán jött a szoptatás, ami eleinte szuperül ment, nagyon ügyes volt a csajszim, de nekem elapadt a tejem, amikor három hetes volt (epekő miatt). Már akkor is sokszor voltam ideges (anyóséknál éltünk), plusz ott volt anyós is, aki mindig kért, hogy vigyem le a földszintre hozzájuk, hadd babázzon, én pedig volt, hogy fél-egy óráig feléjük sem néztem, csináltam a dolgaimat (mosás-főzés).
És az az igazság, hogy sz*rtam/sz*rok a gyerekre. Mármint úgy értve, hogy nekem egyszerűen csak van, ez nem ad semmi pluszt számomra, de még csak új feladatot sem. Felveszem ha sír, megetetem, átpelenkázom, öltöztetem, ezek közben beszélek hozzá ha eszembe jut valami, de a nap nagy része úgy telik, hogy leteszem, körberakom játékokkal, és hagyom, hadd csináljon amit csak akar.
Sosem a nevén emlegetem, hanem "a gyerek", ami olyan rohadtul személytelen.
És ezt utálom. És elegem van.
Annyiszor, de annyiszor próbáltam változtatni, de a babám valahogy nem igényli már, vagy nem tudom... hat hónapos, és ha nem lát két órán keresztül, akkor sem hiányol, mintha nem tudna megkülönböztetni a többi más embertől, akiket nap mint nap lát.
Elköltöztünk anyóséktól, ettől reméltem változást/javulást, de semmi.
A gyerekemnek egyszerűen fingja sincs arról, hogy én vagyok az anyja, mindenkivel tök jól elvan, vadidegenek kezében sem balhézik, totál nyugodt... Nincs olyan momentuma a napnak, amikor igényelne engem, nincs közös "rituálénk", mindegy neki, ki fogja, fürdeti, öltözteti, pelenkázza, altatja...
Miért kezelem ennyire tárgyilagosan a lányom? mi a baj velem? Mit tehetnék, hogy valóban az anyja legyek? És hogy érezzem is, hogy anya vagyok, nem csak egy nő, akinek gyereke van?
Tudom, hogy az első hónapok meghatározóak, és annyira rettegek, hogy már visszafordíthatatlanul elrontottam a dolgokat... Hat hónapos a lányom, és nincsen anyja!
válasza:Elore is elnezest mindenkitol, es ha nem igy van a kerdezotol is.
De szerintem egy kicsit kamu szaga van a tortenetnek.
Mivel par napja, ugyanitt olvastam egy tortenetet, ahol nagyon sok momentum osszevag ezzel a tortenettel.
Abban a tortenetben is fel eves a kislany, apuka szinten dolgozik reggeltol estig, a kerdezo abban a tortenetben is iro. Nekem egy kicsit fura.
Na de ha nem igy van, akkor viszont annyit tudnek tanacsolni a kerdezonek mielobb keressen fel egy szakembert, mert amiket ir azt iszonyatos volt olvasni, es segitsegre van szuksege.
válasza:Félek a védőnő elé vinni a problémámat... Mi van, ha azt mondja, hogy mindezek fényében nem gondoskodom megfelelően a gyerekemről? Tartok tőle, hogy nem tudnék vele őszinte lenni.
Pszichológuson gondolkodtam, de már jártam egynél 17 évesen (gyerekkori frusztráció feldolgozása), de nem igazán segített, sőt, kimondottan taszítottak a beszélgetések vele, pedig a saját döntésem volt, hogy felkeresem.
Higgyétek el, ezerszer végigrágtam már magamban, hogy mit kellene tennem, kihez fordulhatnék. A családomhoz semmiképp: egyrészt elég konzervatívak, nem értik az olyan fogalmakat, mint a depresszió, szerintük az úri muri. Másrészt apukámat három hete, tesómat tegnap éjjel műtötték, nem lenne aktuális a saját problémáimat elővezetni.
A párom örül hogy él, amikor hazaér esténként - a költözésünk miatt más városba jár be dolgozni, 160 kilométert utazik naponta vonattal. Szóval neki energiája sincs rám, általában az esti "mi volt a melóhelyen" beszámolója közben, két mondat között alszik el...
Tényleg nem tudom, mit csináljak, kihez fordulhatnék. Vagy, hogy önerőből hogyan próbáljam mindezt megoldani.
Igyekeztem fejben visszakeresni, hogy mi okozhatta ezt a változást, de nem ért se kisebb, se nagyobb trauma a szülés óta.
Könnyen és gyorsan szültem, 2 órával később már a saját lábamon rohangáltam a kórházban forrócsokiért. A lányom nem volt sírós, 5 hetes kora óta 10-12 órákat alszik éjjel egyhuzamban, nyugodt, csendes baba, és nagyon erős. (Forog, kúszik, mászik és ül, pár napja felállt, azóta is próbálkozik vele.) Csak akkor nyűgös, ha fáradt vagy éhes. Mosolygós, vidám.
Akkor érzek féltékenységet, amikor elkezd kacagni ha a párom dobálja, vagy valakire feltűnően jókedvűen kacarászik. Ilyenkor mindig "átveszem", de csak azért, hogy hátha nekem is sikerül kicsikarnom belőle egy ilyen reakciót, de általában nem jön össze, és ettől csak még rosszabbul érzem magam.
válasza:a masi kerdesben a tema volt mas, de sokminden ugyan az a baba eletkora, a neme, a kerdezo foglalkozasa
nekem fura
nem tudom hogy kell belinkelni, de a kerdesek kozott, igy szerepel. Hogyan kezelnetek ezt a helyzetet? igy tette fel a kerdest
Nem tudom, nekem nincs ilyen kérdésem.
Az írás nálam eleve "hobbifoglalkozás", hogy úgy mondjam... író vagyok, a magam és az olvasóim örömére, bizonyos fandomokban alkotok, nem adtam és adok ki könyveket, de 18 éves korom óta ezzel foglalkozom (persze az eredeti munkám mellett), de mindig inkább írónak tekintettem magam, mint bármi másnak. (És szerepel is a vágyai között, hogy kiadassam egyszer, a távoli jövőben a könyvem.)
Mindenesetre, tényleg nem írtam ki ilyen kérdést.
válasza:Ez szerintem nagyon összetett dolog, leírom én mit gondolok, nem vagyok szakember, de az az igazság hogy én is éreztem hasonlót sokáig :(
Nálam is a kórházban kezdődött, a többi anyuka maga mellé fektette babusgatta a babát, én nem, nem tettem magam mellé, mert császáros voltam, alig tudtam mozogni, ezért féltem oda tenni az egyszemélyes ágyra, de lehet hogy csak erre fogtam, a császárra, valójában hiányzott a kötődés.
Nálunk is alattunk lakik anyós, nyugdíjas, sokat vigyázott a kisfiamra, és én örültem is ennek :(
Mindeközben én is elláttam őt maximálisan, éjjel nappal a netet bújtam gyereknevelés témakörben, de amikor velem volt, mégsem tudtam vele úgy igazán babázni, gügyögni, énekelni neki, ragaszkodtam hozzá, hogy a kiságyban aludjon, ha ki akart jönni ideges voltam, stb stb.
De emellett imádtam, szerettem, csak nem voltam olyan igazi anyatípus.
A férjem és az anyósom pedig maximálisan odatették magukat, sokkal jobban tudtak babázni, mint én.
Sajnos nálunk nagyon hamar meglett a böjtje ennek számomra. Kisfiam 4 hónapos korában egyszer csak az én karomból átkéretőzött apáéba. 1 éves korában ha apa itthon volt, nekem azt sem engedte meg hogy felvegyem :( abszolút levegőnek nézett, nem érdekelte hogy ott vagyok vagy sem, apa és a nagyi voltak a mindenei. Nekik örült, velük kacagott, ő utánuk sírt. Borzalmasan fájt, elmondani nem tudom mennyire :(
rengeteget gondolkodtam ezen, és rájöttem hogy nekem kell változtatnom, meg kell tanulnom a kisgyerek nyelvét.
Most közel 3 éves. Alapvetően még mindig apás, de már engem is szeret :) már tudok vele úgy igazán foglalkozni, játszani vele, hülyéskedni.
Ne hagyd hogy eltávolodjatok egymástól, mert ha most nem alakul ki az igazi kötődés, akkor sosem fog :(
Ha kell kérj segítséget, vannak jó szakemberek.
Próbálj meg valahogy ráhangolódni.
válasza:En elhiszem, es ezert is kezdtem ugy hogy ha nem igy van akkor mindenkitol elnezest, es toled is kerdezo, csak egy picit fura volt olvasni a hozzaszolasokat, es a valaszod.
Egyebkent nem akarok kotekedni, de egy 6 hetes kisfiu anyukaja vagyok, es nem tudom hogyan lehetseges hogy a te babod mar 5 hetesen 10-12 orat aludt egyhuzamban (ahogy ezt irtad utolso valaszodban). En is orulnek ennek. En babom meg csak 5-6 orat alszik egyhuzamban.
De mindenesetre ha igaz a torteneted, sajnalom hogy igy alakultak a dolgaid a kislanyoddal, es kivanom hogy mielobb meggyogyulj es rendezd az eleted. Szerintem még ha megprobaltal 17 evesen szakember segitseget kerni de akkor nem valt be, most mindenkepp kellene.
27-es válaszoló: ez az, én is ettől félek, amit leírtál, hogy annyira eltávolodik tőlem, hogy nem lesz visszaút!
Sajnálom, ami veletek történt, nem volt jó érzés olvasni, mert én is folyamatosan ettől félek.. Csak tényleg nem tudom, kit volna érdemes felkeresnem - a védőnő reakciójától tartok, ráadásul ő egy hónapban egyszer jön, a tanácsadás egyszerre van az orvosi vizsgálattal, még külön sem tudom felkeresni. A pszichológus meg... anno nem igazán vált be, ráadásul férfi, és ő az egyetlen a városban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!