Hogy lehetek ennyire sz@r anya? Kérlek! Hogyan kell anyának lenni?
Amikor terhes voltam, alig vártam, hogy megszülessen a lányom. Tervezgettem, elképzeltem az életünket vele, és teljesen, totálisan boldog voltam.
A szülésem nagyon könnyű és gyors volt, nem volt probléma, de már a kórházban is észrevettem magamon, hogy valami nem oké, mert míg mások agyon babusgatták a kicsijüket, én szívesebben lófráltam az épületben, forró csokit ittam és telefonáltam a párommal. A kicsim pedig megtanult egyedül, nélkülem aludni.
Aztán jött a szoptatás, ami eleinte szuperül ment, nagyon ügyes volt a csajszim, de nekem elapadt a tejem, amikor három hetes volt (epekő miatt). Már akkor is sokszor voltam ideges (anyóséknál éltünk), plusz ott volt anyós is, aki mindig kért, hogy vigyem le a földszintre hozzájuk, hadd babázzon, én pedig volt, hogy fél-egy óráig feléjük sem néztem, csináltam a dolgaimat (mosás-főzés).
És az az igazság, hogy sz*rtam/sz*rok a gyerekre. Mármint úgy értve, hogy nekem egyszerűen csak van, ez nem ad semmi pluszt számomra, de még csak új feladatot sem. Felveszem ha sír, megetetem, átpelenkázom, öltöztetem, ezek közben beszélek hozzá ha eszembe jut valami, de a nap nagy része úgy telik, hogy leteszem, körberakom játékokkal, és hagyom, hadd csináljon amit csak akar.
Sosem a nevén emlegetem, hanem "a gyerek", ami olyan rohadtul személytelen.
És ezt utálom. És elegem van.
Annyiszor, de annyiszor próbáltam változtatni, de a babám valahogy nem igényli már, vagy nem tudom... hat hónapos, és ha nem lát két órán keresztül, akkor sem hiányol, mintha nem tudna megkülönböztetni a többi más embertől, akiket nap mint nap lát.
Elköltöztünk anyóséktól, ettől reméltem változást/javulást, de semmi.
A gyerekemnek egyszerűen fingja sincs arról, hogy én vagyok az anyja, mindenkivel tök jól elvan, vadidegenek kezében sem balhézik, totál nyugodt... Nincs olyan momentuma a napnak, amikor igényelne engem, nincs közös "rituálénk", mindegy neki, ki fogja, fürdeti, öltözteti, pelenkázza, altatja...
Miért kezelem ennyire tárgyilagosan a lányom? mi a baj velem? Mit tehetnék, hogy valóban az anyja legyek? És hogy érezzem is, hogy anya vagyok, nem csak egy nő, akinek gyereke van?
Tudom, hogy az első hónapok meghatározóak, és annyira rettegek, hogy már visszafordíthatatlanul elrontottam a dolgokat... Hat hónapos a lányom, és nincsen anyja!
válasza:
válasza::)
ne viccelj már, TE vagy az anyja, Te gondozod, neveled.
annyi van, hogy önálló típus, ez pedig genetika nagyrészt. örülj neki, hogy elvan. de komolyan.
szerintem az égvilágon semmi baj nincs veled, örülj, hogy nincs gondod vele:)
válasza:Szerintem ez már egy jó jel hogy észrevetted magadon a dolgokat.Hosszú volt a tél....4fal között ki sem mozdulni a Picivel.Megjött a jóidő szervezzetek programokat.Most kezd majd a mozgásfejlődése is beindulni hidd el nagyon büszke leszel rá!
Lehet benned később jönnek ezek az érzések de hidd el ott vannak benned! Esetleg történt valami olyan az életedben ami hatással lenne a kapcsolatotokra?
válasza: válasza:Uhh, nagyon durva amit írsz, sajnálom, hogy így érzel. :/
Nem tudom, hogy hogy történt ez, de elég szomorú. Fél év alatt már ki kellett volna alakulnia egy bensőséges kapcsolatnak.
Talán beszélj egy pszichológussal erről, hátha rájöttök a probléma nyitjára. Biztos nehéz, de próbáld magadra "erőltetni", hogy foglalkozz a lányoddal, mert jól érzed, nem lesz ennek jó vége... :/ Ne hagyd órákig egyedül, játssz vele, nézd őt miközben alszik, ismerd meg őt!
Tényleg keress fel egy pszichológust én azt tudom tanácsolni, nem szégyen segítséget kérni.
Minden jót kívánok!
Igazság szerint nem tudom megmondani, miért vagyok ENNYIRE nemtörődöm. Mert szó szerint az vagyok, lerakom reggel a járókába, és ha nem sír vagy nyöszörög, nem is megyek oda hozzá a következő etetésig.
A férjem folyamatosan dolgozik, késő este ér haza és korán reggel indul. A szabadnapjain örül, hogy egyáltalán a lányával lehet, nem igazán látja a problémáimat.
Az életem eddig részében nem tudom, mi okozhatna ilyen reakciót... 12 éves korom óta arra vágytam, hogy anya legyek, és most, amikor itt lenne a lehetőség, mindent eldobok!
válasza:Én azt nem hiszem, hogy nem tudja, hogy ki az anyja. Az én fiam is sokat van anyukáméknál, mégis mindig örül ha megyünk érte. Sőt 6 hónaposan ő is simán elment bárkivel. Őt műtötték akkor sérvvel és simán elment a műtős asszisztenssel, sőt még vigyorgott is neki. Aztán eltelt néhány hónap... most 11 hónapos és nem megy nagyon oda senkihez. Csak akiket ismer, a családtagokhoz. De még barátnőm se tudja megfogni, pedig régebben simán odament hozzá. Régebben a fiam is elaludt apának, simán megreggelizett apának, de most már sajna csak nálam hajlandó.
Mikor akkora volt a fiam, mint a te lányod, akkoriban én se kötődtem hozzá ennyire. De ahogy nő, úgy egyre ragaszkodóbb, egyre jobban kifejezi a szeretetét. Próbálj meg játszani vele, odaülni hozzá és játszatok együtt a játékaival. Vagy menj el vele sétálni, beszélgess vele séta közben, hogy miket lát.
Én hétvégente simán otthagyom anyukáméknál egy-egy délutánra. És nem hiszem, hogy ettől rossz anya lennék, de néha tök jó, hogy nyugodtan el tudom intézni a dolgom, kettesben tudunk lenni a férjemmel vagy csak meg tudok nézni nyugodtan végig egy filmet.
Szerintem adj magatoknak egy kis időt még!
Köszönöm az eddigi válaszokat! Már nagyon régóta érik bennem, csak hát... olyan nehéz bevallani, ha az ember valamit elrontott.
Annyira görcsösen akarom csinálni a dolgokat, de egyszerűen nem megy.
Talán az is baj, hogy maximalista vagyok, csak az elkényeztetett maximalista típus. Elvárom, hogy a számba repüljön a sült galamb, de még a számat sem vagyok hajlandó kinyitni érte.
AMikor elképzeltem a babázást, mindig úgy rémlett fel előttem, hogy egy hófehér, baldachinos kiságy, szép ágyneművel, tündérien alvó babával, külön babaszoba, stb. - egyszóval MINDEN momentumot megterveztem, tényleg mindent, az utolsó centiméterig berendeztem gondolatban a babaszobát, és semmi sem úgy sikerült, ahogy terveztem, és ez nekem nagyon el tudja venni a kedvem mindentől.
Nem tudom, hogy írhatnám le ezt... elképzelek, megálmodok valamit, vágyom valamire, de ha az nem olyan lesz, mint képzeltem, akkor teljesen elmegy tőle a kedvem. (Író vagyok, talán ezért... ha nem olyanra sikerül, amit írok, mint ahogy terveztem, akkor kukába az egész).
Mindig ilyen voltam, de basszus, hát a gyerekem nem valami tárgy, amit újra és újra kipróbálhatok! Miért van az, hogy mindezt TUDOM, de mégsem vagyok képes változtatni?
válasza:ne mááááár, most komolyan pszichológushoz külditek a kérdezőt ezért???? engem meg lepontoztok?
világos, hogy szereti a babáját, ha sír megvigasztalja, odamegy hozzá, beszél hozzá, gondozza stb. csak nem csüng egész nap meg éjjel rajta és ehhez még a baba kis személyisége is olyan, hogy elvan, felfedezi a világot, játszik. ha majd nagyobb lesz, megtanul beszélni, változni fog ez.
szegény kérdezőn pont azért van ekkora nyomás, mert azt sulykolja bele a média meg itt agyakorin az anyukák is, hog csak az a jó anya, aki együtt alszik a gyerekével, éjjel-nappal szoptatja, magára köti és egy percre sem engedi ki a kezei közül.
válasza:Szerintem először kezdj beszélni a Kislányodhoz (gondolom eddig nem tetted). Én úgy gondolom nem késő még közel kerülni hozzá!
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!