Anyukák, ti hogy vagytok ezzel?

Teljesen igazad van!

Az a baj, hogy sokszor úgy elmérgesedik a kapcsolat, hogy mindegyik a másikra vár,hogy lépjen és kérjen bocsánatot.

Nekem anyósommal volt nem is 1 vitám, férjemnek is e miatt,csúnya dolgokat vágott a fejemhez és nyilván csináltam én is olyanokat ami neki nem esett jól.

Mégis nyeltünk egyet és mentünk hozzájuk, hiszen a férjem szülei,és a fiunk nagymamája!!Hála Istennek mára semmi gond nincs, fiam élvezi mikor ott vagyunk, mi jókat tudunk beszélgetni és ez így van jól.

Sokszor marha nehéz volt lenyelni a büszkeséget, de mikor családról van szó, akkor szerintem muszáj(persze vannak extrém esetek, de nem ilyenekről beszélek).

Férjemnek is volt jó néhány nézeteltérése apukámmal, mégis túlteszik magukat rajta, és mehet minden tovább.Velük napi szinten tartjuk a kapcsolatot.

Mert kire számíthatna az ember, ha nem a családjára??

Igen igazad,van tényleg egyre több kérdésben felmerülnek ezek a problémák.

Szerencsésnek mondhatom magam mert lehetne nehezebb eset is az anyósom.Volt már több összetűzésünk, ami a legjobban idegesített,hogy nem érdekelte,ha megkértem,hogy ha a kisfiam szépen játszik ne zavarja,ne fogdossa folyton,vigyázzon rá jobban,ne koppanjon a feje,ne cigizzen bent a házban,se a szobában,sőt az udvaron ha ott a gyerek akkor sem.

Szerintem igenis ha nagyobb a gyerek adjon egy szál virágot mindegyik nagymamájának,vagy valamit,dédnagymamának,bár messze laknak tőlünk és pont anyák napján az én szüleimnél leszünk így most ez ki fog maradni.

Az hogy nem szeretem nála hagynia gyereket 1-1,5 óránál többre az azért,van mert annyira nem bízom meg benne,nem nagyon tud a fiammal mit kezdeni,a múltkor is a dédnagymamával karöltve az akkor 9 hónapos fiamnak agyon porcukrozott hájas süteményt akartak adni.

Anyukámra bármikor rá bízom,az én nagymamám mindent megkérdez,nem erősködik semmiben.

Anyukámban a fiam is jobban bízik,nála sosem sír utánam, a másika z hogy Ő a világ legjobb óvónője nagyon ért a gyerekekhez,imádja a gyerekeket.

Ami zavar benne,hogy néha még anyáskodik felettem és a fiam felett is,néha úgy érzem nem hiszi el,hogy képesek vagyunk a férjemmel nevelni,és ellátni a fiunkat,bár ez már javult,lehet azért csinálja mert fiatal vagyok,de ezzel kapcsolatban voltak konfliktusok.

De nagyon szeretem.Számomra fontos,hogy a hozzám közelálló rokonokra odafigyeljek,látogassam őket,foglalkozzam velük.Anyósékat is látogatjuk,felköszöntjük stb. egyszerűen,másfélképpen kezel,mint a saját rokonaimat,főleg,hogy személyiségileg is nehezebb esetek,és sokszor le kell őket állítani.Én senkit sem ítélek el mindenki úgy él,azt csinál amit akar,de szerintem ha az ember valakire haragszik,valakihez nem viszi a gyerekét ott általában komoly ok van.

"Mert kire számíthatna az ember, ha nem a családjára??"

Hmm..lássuk csak,anyám 12 éves koromban kidobott a bátyámmal együtt az utcára egy hapsi kedvéért mondván menjünk amerre látunk.

Majd 21 éves koromban az apám közölte hogy menjünk a párommal(mostani férjem)amerre látunk,így mit volt mit tenni mentünk albiba.

Akkor a barátaink jöttek azonnal pakolni segíteni?

Kérdés:kire számíthattam a bajban??

Én meg azt mondom az ember a rokonait nem válogathatja meg sajnos...

anyám azóta jár az unokájához,őrajta látok némi megbánást és viszonylag jól bánik az unokájával,azt látom mintha rajta pótolá be amit nállam nem tett meg de SOHA nem fogom neki elfelejteni amit tett főleg most mikor itt a fiam ölni tudnék érte nem hogy kihajítani az utcára.

apám a két kezemen megtudom számolni hányszor látta a 2 év alatt az unokáját...no comment

anyóspajtiról meg jobb nem is beszélni...Ő említésre sem érdemes...

Én előre bocsátom, nem szeretem anyósomat. DE tisztelem, becsülöm, mint azt az asszonyt, aki megszült és felnevelt egy embert, aki most az én férjem, és a gyermekem apja. Soha nem sértettem meg, ha valami nem tetszik, inkább számolok 10-ig és lenyugszom, de nem veszekszem vele. Édesanyámékkal pedig már más a helyzet. Őket imádom, és amennyiben lehet mindig alkalmazkodom hozzájuk. Ha kell meg is alázkodok. Persze onnan is vannak generációs különbségek, de mindig meghallgatom a tanácsokat, elgondolkozok rajtuk és megfontolom magamnak, aztán ha valami nem úgy sül el, ahogy Ők szerették volna, elmagyarázom normálisan, hogy miért nem úgy lett. Megbeszéljük, Ők elfogadják az én/mi választásunkat.

Egyszóval mindketten próbálunk olyan példát mutatni a gyerekünknek, hogy majd ne kerülhessünk mi sem olyan helyzetbe, hogy ócsároljon a saját gyerekünk.