SOS! Szorongásra, félelemérzetre tudnátok valamit tanácsolni?

Nem tudom milyen kettőtök viszonya, kapcsolata. Én babakorban soknak tartom személy szerint az 1-2 óra önálló játékra szoktatást. Ezt nem tudom hogyan érted el vele, netán hagytad sírni? Ritkán persze vannak ilyen habitusú babák is.

Én elsőnek a napirendet javasolnám olyan formában, hogy legyen benne bőven közös játék.

Nappali alvás a délutánit kivéve ebben a korban már nem szokott lenni.

Ha elalvási gond van a gyerkőcnél, akkor nem a saját ágyamba tenném, hanem bizony addig ülnék vele az ő helyén, amíg el nem alszik. Ez bele fog telni jó pár próbálkozásba.

Ha arról van szó, hogy nem tud önállóan játszani, akkor érdemes újabb játékokat együtt megpróbálni, ami felkelti az érdeklődését. Nem tudom, hogy van-e járókátok, abban esetleg kihozhatnád a konyhába, hogy lásson.

Valószínűleg el lehet kissé hanyagolva, hiányzik neki anya.

Szeparációs szorongása is lehet.

Kedves kérdező, nem értem ezt az indulatos reakciót a részedről, mert senki nem írta, hogy rossza anya vagy. Vajon miért fordult ez meg a fejedben?!

Azt írtad, hogy "úgy szoktattam, hogy eljátsszon egyedül." Ebből, aki nem ismeri a helyzetet következtethet arra, hogy nem a habitusa ilyen, hanem hagytad esetleg sírni. Ezért nem kell rögtön támadni.

És igen, vannak ilyen időszakok a baba életében. Egy időre most jobban igényel, még átmeneti tárgyat bevezethetsz neki, amin rajta van az illatod, a többit leírtam és úgy is gondolom!

Azt, hogy legyél vele, ha most erre van szüksége.

Én sem bántásból írom, amit, de hasonló gondolatok jutottak eszembe elsőre, mint a fenti válaszolónak. Nyilván minden gyerek más, és tényleg vannak olyan babák is, akik jól elvannak egyedül (bár ők vannak kisebbségben), de például az "egyedül alvásra szoktatás rögtön az elejétől"-gyakorlat szokott idővel ilyen jellegű szorongásos tüneteket okozni.

Mindezzel persze nem azt akarom én se mondani, hogy te vagy az okozója a fiad érzéseinek, főleg nem gondolom, hogy szándékosan intézted így! Nyilván megvolt az okod, hogy ezt a gyakorlatot alakítottad ki és a legjobbat szeretted volna vele; mindenkinek. Csakhát, előfordulhat (így feltételes módban!), hogy a kisfiad számára ez mégsem volt olyan jó dolog... Vagy, ha eddig meg is felelt neki, most talán eljött az az idő, amikor már nem jó neki és akár csak átmenetileg, akár tartósan szorosabb kapcsolatra vágyik veled.

Ennek számos oka lehet, az életkorától kezdve a szeparációs szorongáson át egész egyszerűen addig, hogy most lakásfelújítotok és talán nem tudja ezt hirtelen mire vélni, fél az új helyzettől. De az is megeshet, hogy csupán csak rajtad érzi az ezzel járó feszültséget és ezért reagál így...

A pontos ok majdnem hogy mindegy is; de a jelzés (ti. hogy szüksége van rád) egyértelmű.

Bárhogy is, én is azt tanácsolom neked (őszintén mondom, hogy jószándékkal), hogy próbáld most kicsit háttérbe szorítani az egyéb dolgokat, amennyire lehet, és figyelj rá oda jobban. Nyilván amit meg kell tenned, mert pl. határidős vagy fontos dolog, az elsőbbséget élvez most is (nem élhettek kupiban hónapokig), de próbáld úgy szervezni a teendőidet, hogy elég időd maradjon rá is. És ha neki most arra van szüksége, hogy az alvásoknál vele légy, hát tedd ezt meg neki, szervezd úgy a napod, hogy mégiscsak beleférjen valahogy. Legtöbbször minimális erőfeszítéssel is sikerülhet.

Hidd el, hogy többet nyersz magatoknak hosszabb távon, ha nem a lakást vagy a korábbi megszokás visszaállítását teszed most (sem) az első helyre, hanem a kisfiad aktuális igényére válaszolsz, éspedig úgy, hogy jó legyen neki. Valószínűleg neked is voltak már szorongásaid, szóval te is tudod, hogy mennyire rossz ilyenkor; és a fiad számára te vagy a kulcs, aki enyhíteni tud a félelmein. Nem (ill. kevésbé) a szoktatás, az anyapótló tárgyak vagy bármi más.