Megfelelő az étrendje 9 és fél hónapos babámnak?
Tehát az étrendje a következő, ami eddig jól bevált, csak nem tudom elég-e neki. Tudom, minden baba másképp fogadja el az ételeket, más mennyiséget eszik. Csak arra lennék kiváncsi, vélemények, hogy uzsonnát és vacsorát hogy tudnék neki becsempészni.
Reggeli kb. 6-kor, miután felébred-szopi+ kifli csücske, de csak rágcsikálja, nem tűnik éhesnek és nem is akar elfogadni mást. Kapott már joghurtot is, de nem nagyon érdeklődik.
8 körül alváshoz cici, csak igy alszik el
10-fél 11-kor tizórai- gyümölcs babakeksszel+ cici, üvegeset kap, de csak kb. felet eszik meg, de még kell a cici is.
Ezután kinn séta, kis hinta a játszótéren, majd elalszik a további séta közben.
Kb. 13 órakor van az ebéd- üveges kaja, mindenfélét adok neki korának megfelelően, ebből is kb. fél üveggel vagy még annyit sem néha, ha olyan kedve van, a cicit követeli, de még utána próbálkozunk. Szóval ebéd után is még van cici.
Aztán kb. 15 órára megint álmos lesz, cicin alszik el. Amikor felébred, kinálgatom ezzel-azzal, de semmi nem kell
neki, esetleg pár kanálkával kóstolgat, gyümölcs, bébidesszert, joghurt..
18 órakor fürdés, utána kap pépet és cici,alvás.
Éjjel 2-3-szor is ébred kb., szopizik és alszik, de van, hogy nyugtalanabbul alszik és olyankor többször is ébred..
Azt nem értem, hogy más anyukák mondják, hogy vacsorára adnak a babának főzeléket, laktatóbbat. Akkor ezek szerint, fürdés előtt főzeléket kellene neki adni és nem pépet fürdés után? (Mondjuk a pépet kimondottan kedveli.) De igy akkor már az altatós szopikkal együtt 7-szer enne nappal...
Bár nem tűnik éhesnek, meg tudom, minden baba más, mégis szeretném tudni, hogy kellene-e ezen a rendszeren változtatni esetleg. Megneheziti kicsit a dolgot, hogy csak cicin alszik el, s ilyenkor szopizik is, igy néha jobbra-balra kell csúsztatnom az étkezéseket, hogy addigra éhes is legyen... Különben 9,7 kg, egészséges gyermek, mindenki ezt mondja, ha csak rá is néz:)
A válaszokat, véleményeket, előre is köszönöm!!!
az enyém is ilyen cici függő volt-bár én nem hagytam hogy azon aludjon el.(erről le kéne szoktatni,mert már nem olyan pici) én a pépet fürdés előtt szokam adni kb 6kor,fél 7kor fürdés. 7kor szopi,és fél 8ra alszik.
ha gondolod kipróbálhatod a főzeléket vacsira,de az én lányom is többet evett a pépből-így inkább annál maradtam.
ja,és mivel már 10 hós lesz,lassan megkéne próbálni kihagyni egy cicizést.vagy a tízórainál,vagy az uzsonnainál. tudom,hogy nem egyszerű-de próbálkozz többfélével,foglald le,hogy minnél tovább bírja cici nélkül.
Teljesen jó így, ha nem lenne elég neki, akkor jelezné.
Abban nem értek egyet az előttem válaszolóval, hogy le kéne szoktatni a cicin elalvásról (persze ha téged nem zavar). Ha majd nem fog szopizni, akkor nem is fogja igényelni a cicin elalvást. De most még ez megnyugtatja.
És abban sem értek egyet az 1. válaszolóval, hogy ki kéne hagyni egy cicizést. Nem kell. Ha neki és neked jó így, akkor hagyd, hogy a saját tempójában hagyja el a szopizást, nem kell erőltetni.
Nekem az a furcsa, hogy 2 óránként eszik/iszik valamit. Így persze hogy nem eszik nagyobb mennyiséget szilárd ételből, mivel nem igazán éhes.
Ha nektek jó így, akkor ne változtass rajta. Én, ha pl 11-kor kap tízórait, akkor kettő előtt nem adnék neki enni, mivel nem gondolom, hogy megéhezne korábban.
Kedves Alaszka, igen, mar alvas temaban talakoztunk...:) koszonom a hozzaszolasokat. Majd kiprobalok ezt-azt es meglatjuk. A cicivel kapcsolatban, bar konnyebb lenne nekem, ha nem lenne ilyen sok, de en hagyom, hogy o dontse el...
Az egyik valaszolo irta, hogy ha 11-kor van a tizorai, akkor ne kapjon 1-kor ebedet, mondjuk ez igy is van, akkor kesobb ebedel:)
azért 10 hónaposan már ki lehet váltani a cicit valamelyik étkezéssel. főleg ha amúgyis mindig kell neki a cici elalváshoz.
az cicin elalvásról-meg:ha téged nem zavar akkor nem gond!
bár nekem is volt benne részem,és én nagyon rá is fáztam erre..!
akkor azt tudom tanácsolni,hogy pár hétig ne is válts ki egy étkezést sem,aztán póbálj rá megint visszatérni.
Lehet,hogy szerencséd lesz és magától fog kevesebb cicit kérni,de lehet,hogy nehezebb ügy lesz,mint nálam. majdnem 2volt amikor még mindig napi 5-6szor (és még éjjel is 2-3szor)kérte,kiabálta:ciciii keeell!
Szóval ebből kifolyólag most a 2. babámnál aki most 11hós,már előbb sikerült elérnem azt hogy a tízórainál,és az uzsonnánál már ne kelljen neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!