Csak én örülök, hogy már itt szuszog a babám és nem a pocimban van?

Jajj!

Én értem mit kérdez!Vagyis gondolom izgult hogy minden rendben legyen végig.Én is paramami vagyok:)

Szerettem terhesnek lenni egy bizonyos időszakban,de ahogy napra pontosan beléptem a 8. hónapba...maga a pokol.

Én nem is azon izgultam az elején hogy megmarad-e a baba, mert én azt vallom ha nem marad akkor annak oka van, ok nélkül semmi sem történik, inkább a szülés miatt izgultam és nem is magam miatt hanem hogy sikeresen megérkezzen!

De őszinte leszek mi is szeretnénk kistesót és én konkrétan a szülést nem szeretném átélni még egyszer:DDDD de hát anélkül nem fog menni:)

Én szeretek terhes lenni:)

Valószínűleg jó a természetem, de én soha nem aggódtam azon, hogy valami baja lesz a babának, eszembe nem jutott, amíg odabent volt. Egyszerűen tudtam, hogy minden rendben:) Viszont onnantól, hogy megszületett, folyamatosan izgultam érte:) Ez azóta is tart:)

De természetesen akkor is az a legjobb, amikor már kint szuszog:)

Én is értem a kérdezőt!

Nálam volt egészségügyi probléma, nagyon komoly esély a koraszülésre vagy előtte a vetélésre.

Naponta átnéztem a hétről-hétre rovatokat, esélyt számolgattam, néztem, hogy mi fejlődik éppen. Iszonyú para volt!!! Soha többet nem szeretnék ilyen terhességet. Rendeset igen, de ki garantálja?

Szóval igen, nem volt egy leányálom, és örülök, hogy kint van, egészséges, és semmi gond nem lett végül!

Ó, én is értem :)

Aznap kb én is újjászülettem! Az egyik része, hogy végre szabadabban mozgok, kevesebb kínlódás az öltözködés, nyugodtan emelhetem, cipelhetem újra a nagy tesót is, nem fáradok el hamar.

A másik pedig, hogy már annyira nagyon vártam, és annyira nagyon kíváncsi voltam a kisemberre, hogy tényleg tiszta kínlódás volt a vége ezek miatt.

Maga a terhesség nem dobott fel, sőt... Nem szeretem a vizsgálatokat, a várakozást, a végén a bálna vagyok érzést. Szóval jobb kint, mint bent - bár ezt másra szokták mondani :))

Ne törődj a beszólásokkal:-)

Én imádtam terhesnek lenni. Nem voltam rosszul, nem volt semmi bajom.

Őszintén szólva engem is "megvisel" a terhesség.

Értem, mit kérdezel, a 12. hétig én is baromira aggódtam, aztán szó szerint belefáradtam. Most 7 hónapos terhes vagyok, már alig várom, hogy megszülessen. Sok örömöm van benne, pl. ha beszélek hozzá, Ő mozog, de teljes egészében ez a terhesség nem az én világom. Eleinte annyira lelkiismeret-furdalásom volt, hogy mindenhol azt írják, hogy ez egy nagyon boldog időszak a nő életében, és ilyen meg olyan boldogságról írt mindenki.

Amikor megtaláltam ezt az oldalt, és látom, hogy mennyien írják le őszintén, hogy igenis nehéz, az elég jó hatással volt rám, mert akkor nem éreztem magam olyan egyedül, vagy olyan mutánsnak.

Kérdeztem a nőgyógyászomat, hogy mennyire 'szabad' egy kismamának érzékenynek lenni, vagy félni ettől az egész terhesség dologtól, és mindig azt mondta, hogy ha férfiaknak kellene végigcsinálni, akkor kihalna az emberiség, mert sem testileg, sem lelkileg nem bírnák.

Szerencsére elég gyorsan telnek a hetek, már csak 2 hónap van hátra. És, pl. ez is segítség, hogy Te kiírtad ezt a kérdést, és leírtad őszintén, mit gondolsz, és ezt nagyon köszönöm Neked.

Gratulálok a babához! : )