Alvás gondok. Már nem tudom mit csináljak?
Ennyi idősen kezdte az én babám is és jelentem sikeresen elszúrtam!:) Én két hét után már olyan fáradt voltam az éjszakai kelésektől (5-6-szor is egy éjjel), hogy szépen lassan közénk szokott a kisfiam. Aztán, hogy apa tudjon pihenni, most a kanapén alszom a kisfiammal. Este az ágyába teszem le aludni, de az éjszaka folyamán, az első megébredésnél magam mellé veszem, mert már nem hajladó visszaaludni csak így. Régebben volt, hogy csak hajnali 5-kor vettem magamhoz, de mostanában már sokszor éjfélkor felkel és nem alszik vissza, csak mellettem. :(
Szóval én csak a kitartást tudom ajánlani, ha nem akarsz úgy járni mint én, mert fogalmam sincs, hogyan fogom az ágyába szoktatni.
Én mindent kipróbáltam, kis fény, sötétség, takaró, hálózsák, tea, tápszer, esti vacsi átgondolása, egész napi kaja átgondolása, simogatás, ringatás, mellébújás, de semmi. Nem voltam kitartó az átmászkálásban éjjelente hozzá. :( De már néha fel sem ébredtem arra, hogy sír, olyan fáradt voltam. Akkor döntöttem úgy, hogy inkább mellettem, mint, hogy sírjon magába, mert nem hallom.
Szóval kitartás!!!!
Akár én is írhattam volna. Nekem 8 hónapos kora után 1 héttel kezdte ezt, jelzem, azóta is tart több mint 1 hónapja. Nálunk a foga a ludas. Eddig nem voltam benne biztos, csak reméltem, hogy a foga, és nem elromlott a gyerekem.
Én kitartok. Minden éjjel mindenki a helyén alszik, ha felsír átmegyek, kiveszem megitatom, megpuszilom, visszateszem. Ha kell ezt 10 alkalommal is megcsinálom. Nem tudom, hogyan bírom, még megy. Feladnám ám szivesen, mennék én hozzá vagy jönne ő mihozzánk, de ezekért az okokért nem adom be a derekam. Így is félek attól, hogy megszokja az éjjeli ivászatot, aztán ha van fog ha nincs ő ébredni fog. És vele én is:/
2. vagyok.
Próbálj ki valami fogzásra való szert, hátha segít.
Hogy mikor bújik ki, nem lehet tudni. Én kb. 2 hónapon keresztül keltem állandóan a kicsimhez (állandóan=akár 10-20-30 percenként). Amint áttörte a foga az ínyét, aludt szépen. Akkor azt hittem, sosem lesz vége, ki voltam merülve, de csak túléltem:))) Most is ezzel vigasztalom magam, mert úgy látom, jön a következő foga :o
Szóval kitartás, semmi sem tart örökké!
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!