Miért vállal gyereket, ha nem tud mindent megadni neki? Mit gondoltok róla?
Én pl. így vállalok.
Évekig vártam, hogy javuljon a helyzetem, nem javult, sőt.
30 évesen tartós munkanélküli vagyok 2 szakmával, férjem keresete sem túl sok.
De az anyaságról nem fogok lemondani és inkább én egyek kevesebbet, minthogy ne legyen gyermekem!!
Nem mindegy, hogy valakinek kevés jutott és abból szűkösen él, szül 1-2 gyereket akiket szépen nevel, a kevés pénzt pedig ötletességgel pótolja (varrás, gyerekvigyázást vállal cserébe tanítsák az övét angolra, stb) vagy a nagy semmire szül 6-8 gyereket, munkára esélye sincs mert iskolázatlan, de ha lenne akkor is másnap már részegen menne be, a gyerekei csak köpködni meg balhézni járnak az iskolába és mindent követel magának, hogy adjanak segélyt, lakást, ruhákat.
Szegény és szegény között van különbség.
Mi is az a "minden"? Az, amikor anyu és apu folyton dolgozik, és nincs idejük, energiájuk a gyerekükre? Vagy az, amikor nyitott házasságban élnek, jönnek-mennek a szeretők, mert a stresszes életvitel mellett tenni a kapcsolatért már nincs erő? Viszont van PÉNZ!! Vagy egyen a gyerek 2 napig ugyanazt, várnia kelljen egy vágyott ruhára, játékra, bármire, de közben anyu és apu sokat játszik vele, mindent megbeszélhet velük, esténként a vajas kenyér mellett nagyokat nevetnek, és karácsonykor a legapróbb saját készítésű ajándéknak is úgy örülnek, ahogy a gazdag kislány sosem örült a legújabb mobiljának...?
Volt részem mindkét szituációban, gyerekként és szülőként is (mármint az anyagi részét tekintve). Most éppen nem hopp, hanem kopp van. A minap mégis azt mondta a lányom: "anya, olyan jó, hogy nem vagyunk gazdagok, mert most sokkal jobban örülök mindennek, mint amikor minden nap elhalmoztál meglepikkel." Nekem ez megerősítés volt, hogy a lányomnak rendben van az értékrendje.:) És tényleg boldogabbnak látszik most, amikor gyesen vagyok itthon az öcsivel szűkösen, mint amikor éjfélkor jártam haza a munkából, de bőségben éltünk.
Nagyon sok kamasszal találkozom, akiknek tehetős szüleik vannak, mégis céltalan és örömtelen az életük. És sok viszonylagos nélkülözővel, akiken látszik, hogy kiegyensúlyozottak és biztonságban érzik magukat. MErt jó ha nem a pénztől érzi magát valaki biztonságban, hanem attól a szeretettől, ami körülveszi, amihez mindig visszatérhet, ami sosem hagyja magára. Ugyanis a pénz ma van, holnap nincs; a munkahely ma van, holnap nincs. Kis hazánkban sokan tapasztalják ezt manapság...
Nagyon gusztustalan cikk.Tudom mit nem kapott meg a cikk írója,agyat,nevelést,empátiát,na ezek azok amik hiányoznak szerencsétlennek,én sajnálom azt aki ezt írta,sajnálom,hogy ennyire nincs szíve,és hogy irigykedik a másik emberre.
Nekünk van babánk fiatalok vagyunk még nagyon,mindene megvan,amire szüksége van,részletekbe nem kívánok belemenni.
Nem azokat kéne támadni akik bevállalnak 1-2-3 gyereket kevesebb pénzre,de tisztességesen nevelik,ellátják őket,hanem azokkal akik szülnek 8-10 gyereket,és annyi segélyt kapnak,hogy hülyék lennének dolgozni...
Baromi lényeglátó leszek, de...
Nekünk szerencsére nincsenek napi anyagi gondjaink, megtehetjük, hogy saját babakocsit veszünk, tudjuk fizetni a lányom tornaóráit stb., de a gyerekeim "középszerű" oviba járnak (ha ez sima önk. ovit jelent, sejtem, azt), és - döbbenet! - megesszük az előző napról maradt ételt, amit - még szörnyűbb! - mikróban melegítünk!
Azta.
A cikkről vagy az írójáról? Ez a két tábor mindig össze fog csapni és mindig döntetlenre fog jutni a dolog, mert az embereknek más dolgok (!) a fontosak. Van aki csak úgy tudja elképzelni a gyereke életét, h még járni sem tud de legyen rajta nike kiscipő, csak a legdrágább babakocsiban alhat és négyzetméterekhez köti egy baba boldogságát. Mások úgy vélik, sok jó ember kis helyen is, vagy olcsóbból is és valljuk be a mai világban ki mer előre tervezni mondjuk 10évre? Mind hazardírozunk, akik gyereket vállalunk. Egy biztos, ha a szüleim a cikkíróra hallgatva anyósékhoz nem vállaltak volna be gyereke(ke)t, most nem lennék itt, ha én nem szültem volna albérletbe (mert ezt biztosabbnak érzem mint a hitelt), most a lányom sem aludná az igazak álmát odabent. Ha az ember mindig arra várna hogy összejöjjön a tökéletes pillanat és a tökéletes élet, megöregedne mire összejön, ha összejön neki. A gyereknek a kérdésben említett MINDEN elsősorban a szülei szeretete hosszú évekig. Amikor már kamasz, akkor valóban jó ha van egy zug ahová elbújhat, de addig sok víz lefolyik a Dunán, gazdagok mehetnek csődbe, szegények emelkedhetnek fel.
Gyerekek pedig kellenek, tőlük kerek az élet, tőlük szebb minden nap, tőlük van a szemünk körül annyi nevetőránc és ők viszik tovább a vonásainkat, mozdulatainkat, szokásainkat.
Meg nem fordult a fejemben hogy valaha is számon kérjem a szüleimtől, miért csak 5évesen adatott meg, hogy kertes házban éljek pl és miért nem volt soha barbie babám vagy miért nem biopiacon vásároltak nekem. Életet adtak! és szerettek és szeretnek, minden más tárgyi dolog oly mellékes számomra és aki így nő fel, erre neveli a gyerekét is és az a gyerek sem fogja érezni semmi extra dolognak a hiányát remélem.
egyébként akik maguk is éheznek, ők nem vállalják a babát, oda általában csak becsusszan...
Így is kevesen vállalunk gyereket de ezután a cikk után még kevesebben fognak...!
Én nem bírom azt amikor azzal takaróznak emberek hogy a PÉNZ miatt nem vállalnak gyereket!
Jelenleg egy 7 hónaposkánk van, nincs minden megadva neki mert nem a legmodernebb babaszobája van, nem a legmodernebb játékokkal játszik de amire szüksége van az meg van!
Van mit ennie van pelenkája és van BOLDOGSÁGA!
Egy kicsi gyerek ha nem beteges (és kívánom senkié ne legyen az) akkor nincs nagy pénzbe!
Múltkor ki is számoltam hogy mennyiből van meg ő kötelezően egy hónapban!
Nos amit most kapok rá bőven kifutja...!
Albérletben élünk és jelen magyarországi viszonyokban nem is lesz saját házam...!
Ebben is ugyan úgy nő a gyerek nem?
Ezt is annyian mondják, már ki vagyok tőle.. MAJD VÁLLALUNK HA LESZ HÁZUNK????
Kinek lesz Magyarországon SAJÁT háza??? Senkinek, mert tök mindegy hogy főbérlőnek vagy banknak fizeted havonta az 50-et...!
Szóval erre ne hivatkozzon senki!
Én akartam a gyerekem!
És mindent én sem kaptam meg, de BOLDOG voltam/vagyok :D :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!