Anyukák! Nálatok is előfordul, hogy indulatosak vagytok a gyerkőccel?

Nem könnyű ez az időszak, és igazából a dackorszak végéig nem is tudlak vigasztalni, hogy jobb lesz. (Utána a 4-12 éves korig szerintem szuper)

Természetes ha néha kiborulsz amikor a csemete tépkedi az idegeidet. Egyszer beszéltem egy nagycsaládos anyukával akinek már nagyobbak voltak a gyerekei, és ő azt mondta, hogy nem baj, ha néha látják, hogy mérges vagy valamiért, amikor rosszat tettek.

Én nem érzem a viselkedésedet olyan borzasztónak, elvégre nem püfölöd a gyereket mérgedben. Bájosan mosolygó, a gyerek minden rosszalkodását nyugodtan tűrő anyukáknál azt látom, hogy ott a csemete is rosszabb, van amelyik a játszótér réme, és anyuci nem érti, hogy az ő éééédike cukorfalatját miért kerüli mindenki nagyívben.

Nekem a nagyobbal volt az, hogy a kaját rendre kiborította. Nem ügyetlenségből, hanem mert úgy látta jónak, hogy ha befejezte az evést, akkor az etetőtálcáról mindent levág a földre. Nem kell magyaráznom, hogy egy egy méterről zuhanó műanyag tányér félig paradicsomos krumplival mekkora kupit csinál. Mondtuk, hogy ejnye, rászóltunk, hogy nana, de semmi. Egyszer a gyerkőc befejezte az evést, majd a maradékot egy laza mozdulattal leöntötte az etetőtálca mellé a földre. Az apjával egyszerre durrant el az agyunk, szerencsétlennek két oldalról egyszerre eresztettük ki a hangunk. Nagyon megijedt, de nem bőgni kezdett, csak lebiggyesztette a száját, megtelt könnyel a szeme. Ezt a nézést soha nem felejtjük el, nagy lelkiismeretfurdalásunk volt utána... de azonnal megszűnt a kajadobálás.

„Saját gyerekünk pontosan tudja, mivel lehet kihozni minket a sodrunkból.”

Nyugi, szerintem sok szülőnél előfordul, hogy kikel a sodrából. Én őszintén megmondom, csodálom azokat, akiknek birka türelmük van a gyerekükkel szemben és soha nem kelnek ki magukból. Imádom a fiam, de tényleg. És tudom, hogy nem szándékosan akar bosszantani. De néha úgy fel tud hergelni, mint még soha senki! Volt, mikor hirtelen indulatból rákiabáltam, de aztán nekem is mindíg lelkiismeret furdalásom volt, mindíg nagyon megviselt. Mostanában nagyon igyekszem higgadt maradni, ha érzem, hogy feszültebb vagyok a kelleténél beveszek gyógynövény alapú nyugtatót vagy iszok egy citromfű teát. Persze nem mindíg jön be, de mostanában szerencsére "csak" elkezdek zokogni, már nem veszekszem. Minap mikor ez történt, az én kis ördögöm megszeppent egy percre, mikor meglátta, hogy potyognak a könnyeim, aztán meg jól kinevetett. :)

Egyenlőre én sem tudom, hogy hogyan tudnék még nyugodtabb és higgadtabb lenni, minden bizodalmam az időben van.

Volt már olyan... Nálunk is kb. 1 éves korában kezdődött. Volt, hogy annyira haragudtam a kisfiamra, hogy az eset után még vagy félóráig küzdöttem a sírással és a haragommal, képtelen voltam leülni vele mosolyogva játszani, még ránézni is.

Ha eldurran az agyam, és is rákiabálok a kisfiamra. Nem fordul elő gyakran szerencsére. Régebben engem is azzal őrített meg, hogy kiborította vagy eldobta a teli tányért, vagy kiverte a kezemből a kanalat. De szép lassan sikerült megtanítanom rá, hogy ha már nem éhes, akkor csak tolja el magától a tányért. Most már mondja: "nem kéjsz", a tányérdobálásról leszokott.

Volt néhány nagyon nehéz időszak, de már látom a fényt az alagút végén, tehát téged is ezzel biztatlak, hogy pár hónap alatt sokat változik a baba és (remélhetőleg) javul köztetek a kommunikáció, a hisztik ritkulnak és a felfedező korszak legnehezebb részén is túllesztek. Aztán persze 2 éves lesz és jön a dackorszak :)

18 hónapos kissrác anyukája

"Én őszintén megmondom, csodálom azokat, akiknek birka türelmük van a gyerekükkel szemben és soha nem kelnek ki magukból."

Most visszagondoltam az elmúlt 10 év játszóteres, bölcsis-ovis-sulis ismeretségekre, és egy olyan birkatürelmű,soha nem kiabálós anyukát nem tudok mondani, akinek normális lett volna a gyereke. Láttam idegbeteg, állandóan üvöltöző anyukát, annak nem csoda ha a gyereke is zakkant és kezelhetetlen volt. De akiket soha nem borított ki a gyerek, azokon nem a türelmet, hanem azt láttam, hogy nagy ívben tesznek a nevelésre, arra hogy a gyerekük épp egy totyogós fejére rugdossa a homokot, teljes erővel nekidobja a labdát egy babakocsinak amiben egy picike aludt vagy egy bottal veri más biciklijének a láncát és próbálja leszedni.

A legnormálisabban viselkedő gyerekek azok voltak, akiket próbáltak szeretettel és türelemmel nevelni, de bizony egy-egy alkalommal elszakadt a cérna és akkor anyuka felemelte a hangját.

Szia! Na igen,úgy érzem ez az időjárás rá is tesz,mert egyre több ilyen kérdést látok.Kisfiam 1 hét múlva lesz 10 hónapos néha hogy őszinte legyek a hajam tépem tőle.Egy tündérien aranyos,nagyon okos,nagyon aktív baba,de kb 1,5 hónapja olyan hisztiket képes lerendezni,hogy ketté áll a fülem,és akkor még ne is beszéljünk arról,ha jön a foga vagy/és szeles idő vagy front van.Na kb 1 hete,az időjárás is betesz,a foga is jön,ráadásul egyre hisztisebb.Hihetetlen milyen gyorsan felhúz.Ok nincsenek kötél idegeim és nem vagyok határtalan türelemmel bíró,sosem voltam,de amikor már 3 napja azt játssza,hogy az ebédet kilöki a kezemből mindent,összeken vele nem akarja megenni,és még hisztizik is legszívesebben a fejére önteném.Nagyon sokat van lelkiismeret furdalásom,hogy nem vagyok képes visszafogni magam,és egy idő után rákiabálok,vagy a földhöz vágok valamit.De az evés körüli hiszti,hiszti a pelenkázásnál,hogy mégis mit képzelek,hogy nem engedem,hogy menjen,és az öltözésnél.Jó ez a végső stádium,mert sokszor marha aranyos ahogy panaszkodik arról,hogy öltöztetem,vagy bemertem rakni a karámba amíg megcsinálok valamit,nagyon aranyos kis feje van,és inkább mosolygok rajta.Rátesz még,ha nem hajlandó napközben aludni,és én is szörnyen fáradt vagyok,és hogy unom már ezt a hülye telet,alig lehet valamit csinálni,és amúgy sincs ettől az időtől olyan jó kedvem.Néha hihetetlen gyerekesnek érzem magam,de sokszor érzékelem,hogy olyan,mintha direkt provokálna.Tegnap már annyira aki voltam,hogy kétszer kiabáltam vele,utána meg zokogtam milyen szörnyű anya vagyok,szegény kisfiam. :( Kisfiam is ordít ha valami nem úgy van ahogyan gondolja,ha mesélem barátnőinek akiknek van gyerekük vagy anyukámnak nem hiszik el,hogy mit tud művelni,mert hogy olyan kicsi biztosan túl reagálom,vagy valami baja van azért nyafog.Na és amikor előttük is elkezdett cirkuszolni csak mert ráadtam a nadrágot máris megértették,hogy nem hülyéskedek,hogy néha olyan hisztit levág,mint egy 1,5-2 éves.Tényleg sokszor eszemben sincs mérges lenni,mert egyszerűen aranyos ahogy néha mérgelődik,vagy a kiságyban a hátára vágja magát és dobálja a lábait nyafogva,mert beraktam.

Nagyon szeretem a kisfiam,de ki tud hozni a sodromból,és annyira sajnálom.Férjem csodálatos apuka már nagyon pici kora óta sokat foglalkozik vele,szereti,én is kapok kimenőt,Ő is.Sokkal türelmesebb,mint én. Nem tudom mit tehetnék,tudom,hogy nem hibás,és ez egy ilyen korszak,és még nem is a dackorszak.