Most őszintén volt már olyan akinek a babáját lekövérezték vagy azt mondták rá hogy dagi?
Az én fiam is kis hurka-gyurka volt babának. 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, semmi mást, azt viszont igény szerint (tehát elég gyakran :D )
A gyerekorvos vÉleménye: "Anyuka, anyatejjel nem lehet egy gyereket elhízlalni. Mindenből pont annyi van benne, aMENNYIRE SZÜKSÉGE VAN, HA IGÉNY SZERINT KAPJA, az anya és a baba szervezete is a kicsi természetes fejlődéséhez alkalmazkodik. Higyje el, ő így fejlődik. Most dundibb és rövidebb, aztán majd megnyúlik. Vannak babák, akik egyenletesebben fejlődnek mindkét irányban, de vannak, akik hosszban vagy súlyban megugranak időnként, majd a másik méret később követi. Az ő természetes ösztöneiket még nem rontotta el semmi, nem kell aggódni a súlya miatt."
Igen, a saját nagyanyja. Flyamatosan azt hallgattam, hogy milyen kövér, fogyókúráztassam. Igen, valóban hurkás volt de egy idő után a hossza követte. Mára tök arányos. Sőt akkor is az volt.
azt hiszem 6 hónaposan volt 9-9,5 kg, a védőnő csak hallotta, hogy milyen a súlya, el is szörnyűlködött, aztán megnézte és közölte, hgy szép nagy baba, de nem kövér, mivel arányos volt. Azóta is masszív, stram gyerek, és lassan magához képest sovány lett, annyira megnyúlt.
Sok ember ilyen, a szemedbe lehet, hogy udvariaskodnak, a hátad mögött attól még jól lekövérezhetik a gyerekedet, csak te azt már nem hallod.
Létezik a percentilis görbe / táblázat, abban pontosan meg lehet nézni, hogy adott korú babánál mennyi az átlagos súly, hosszúság. Nyilván, ha attól nagyon eltér pluszban kilóban valakinek a gyereke, akkor az már nem a nádszálvékony kategória.
A felnőtteknél is így van, van, aki belátja, hogy túlsúlyos, valaki pedig nem hisz a tükörnek ill. a mérlegnek...
Mindkét kisfiamat folyton lepufizták. Pedig mindig is abszolút a normál tartományban voltak. Csak éppen 4 kilóval és közel 60 centivel születtek, így amikor 2 hónap múlva 2 kilóval többet nyomtak, akkorák voltak, mint egy normál súllyal született 6 hónapos baba... Ezért persze, hogy le lettek pufizva, dagizva, hurkásozva, stb...
1 éves korukban már abszolút olyanok voltak, mint a többiek.
A nagy most 5 éves és teljesen átlagos súlyú és magasságú, sőt ránézésre inkább vékony, mint átlagos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!