Nálunk kész átjáróház volt szinte miután haza mentünk a kórházból.Arra figyeljetek,hogy senki ne legyen beteg a látogatok közül.Én nem aggódtam ezen.De az is igaz,első gyereknél minimum a 6 hetet illő megvárni.
2012. jan. 28. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
3/14 anonim válasza:
A tesómék és apukám már a hazaérkezésünk napján jöttek. Másnap pedig kérdés nélkül megjelent tesóm anyósa. El nem zavartam, pláne, hogy kaját is hozott. :)
Rá egy napra jöttek a barátnőmék, az ő lányuk akkor volt 2,5 hónapos, és anyatejet hoztak, mert nekem nem lövellt be a tejem, és nagyon kevés volt.
Aztán a többi rokon kb. 4 hetes korában jött. Anyósék 300 km-re laktak, ők csak 8 hetesen látták először a babát.
2012. jan. 28. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
4/14 anonim válasza:
Én első naptól mindenkit engedtem (nyári baba). De természetesen az első pár hétben "csak" a család jött. (ami önmagában nem kis létszám:), a barátok megvárták a 6 hetet, de felőlem jöhettek volna akármikor.
2 hetet voltunk itthon, azóta jövünk-megyünk-utazgatunk is, és nyugodtan kijelenthetem, hogy a világ egyik legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb babája az enyém, egyszerűen imádom ezt benne :)) 7 hónapos lesz pont holnap és még sohasem volt semmi betegsége, kopp-kopp gyorsan :)
Szereti a társaságot, mindenkivel elvan, mosolyog és gagyarászik, mindig mondják is, hogy "Milyen nyugodt kisbaba és nem sír ha idegen veszi fel:)) Nagyon jófej.
2012. jan. 28. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
5/14 anonim válasza:
Nálunk bárki jöhetett, amikor csak akart. Tőlem ölelgethették, puszilgathatták, nem haragudtam érte, örültem hogy szeretik. Így legalább erősödött az immunrendszere, nem lett egy nyápic fiúcska az biztos!
2012. jan. 28. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
6/14 anonim válasza:
Mi hétfői nap mentünk haza,a szüleim már aznap jöttek onnantól mindennap.Mivel császárral szültem,nehezen tudtam mozogni annyit kértem hogy hét közbe más ne jöjjön.De hétvégén már jöttek a nővéremék.Következő hétvégén meg más rokonok.Én nem zártam el senki elől.Másfél hetesen vittem már tanácsadásra,ott is csak emberek között volt.
2012. jan. 28. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
7/14 anonim válasza:
akkor jött mindenki,amikor akart.én ebből nem csináltam gondot.senki nem puszilgatta agyon,de mindenki felvette,természetesen kézmosás után.
nem kell burokban nevelni a gyereket.engem nem zavartak,sőt jól esett beszélgetni valakivel.senki nem akart enni nálunk,nem azért jöttek,így nem kellett happognom,innivalóval meg mindenki ki tudta magát szolgálni
2012. jan. 28. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
8/14 anonim válasza:
Mikor megszületett a fiam, akkor nem kellett kérnem, mindenki jött magától, már a szülés után két nappal a kórházba. Én egyáltalán nem haragudtam érte, örültem, hogy van társaságom a férjemen kívül, és hogy törődnek velem és a kisbabánkkal. :)
Igaz, nem puszilgatták, de ugyanúgy ölelgették, karban volt és mégis egészséges. Vigyázni kell, de azért túlzásba sem kell ám vinni. Aki beteg volt az meg tiszteletben tartotta, hogy újszülött és nem jött látogatóba. :)
Szóval a kérdésedre válaszolva: két napos volt, mikor először látott más arcokat a családból. :)
2012. jan. 28. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
9/14 anonim válasza:
Kb. a 4. héten már jöttek. Nem zavart ha ölelgették, puszilgatták, csak az volt a lényeg, hogy betegen ne jöjjenek, és mossanak kezet, mielőtt megfogják.
2012. jan. 28. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
10/14 anonim válasza:
Én nem szerettem volna ha ismerősök olyan hamar jöttek volna. Nem volt rossz élményem a szülés, de mégis utána folyton kivert a víz és mivel súlyos vérszegény vagyok ott pedig rengeteget veszítettem nagyon szédültem és nem voltam épp csúcsformában. Mindenkit megkértem, hogy majd ha hazajöttünk és jobban leszek akkor jöjjön. Ezzel szemben mivel alapítványi szobában voltam csak úgy özönlöttek..én pedig alig tudtam aludni...:( Párom reggeltől estig velem volt így néha már ő unszolta ki az embereket. De olyan rokonok is bepofátlankodtak a saját és az ő részéről is akik akkor mutatkoztak be... Én rosszúl éreztem a látogatósdit jobb volt amikor hármónkon kívül más nem volt ott. Rengeteget híztam és akkora hasam volt mintha megse szűltem volna. Na és amikor bejelenti egy nő hogy ,,szoptatna...". Senkinek nem az volt a reakciója, hogy akkor kimennek és hagynak... Nem. Mindenki tágra nyitot szemmel várta hogy akkor én mos előttük szoptassak. Számomra idegen emberek! Mikor már ordított a gyerek nagyon és 3x elismételtem... mit mondtak? ,,nem kéne már megetetni, nem azért sír?" te jó ég!!! Nagyon égő volt, hogy nekem kellett kimondanom és megkérnem mindenkit hogy ,,ha nem lenne probléma ez nekünk egy intim tevékenység és kettesben zajlik a szoptatás". De mikor párom anyukája eljött... direkt félrevonultam szoptatni..eszik a gyerek ő meg bejön utánam...annyira szar érzés volt!!! (Magázom, nincs jó viszonyunk)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!