Jól kijöttök a nagyszülőkkel? Mennyire változott a kapcsolat, mióta megvan az unoka/unokák, és mennyire szólnak bele a dolgaitokba? Ti hogyan kezelitek az esetleges véleménykülönbségeket?

nincs véleménykülönbség.

ő a mi gyerekünk, úgy neveljük ahogy mi szeretnénk és pont :)

anyukámmal nagyon eltávolodtunk mert ő még nem szeretne nagyi lenni.

anyósomékkal meg nagyon jóban lettünk mert szeretik a fiunkat, heti 2x megyünk, sokszor férjemet nem is visszük magunkkal :D

Jól. Anyámékkal eddig sem volt baj, anyósék pozitív irányba változtak. Nem szólnak bele semmibe, de én szívesen veszek bármilyen tanácsot, javaslatot.

Vita még nem volt semmin.

Habár apósnak elég hülye stílusa van, abból még lesz 1-2 hangos szóváltás. :-)

A gyerek most kezd el beszélni, ő meg nem zavartatja magát, simán nyomja a trágár szövegét...

Részemről a csúnyán nézés már megvan, remélem, mielőbb észreveszi magát!

Nálunk a szüleimmel kissé el voltunk távolodva előtte. Én fiatal vagyok így ők is fiatalabb nagyszülők, de már nagyon várták a babázást, mert rokonságban nincsen. Egy percig sem bánták. Érettségi után már néhány éve külön éltem tőlük. Ekkor elkezdett kialakulni egy felületes ,,jó" vagy inkább közömbös viszony. A páromat nem fogadták el, pedig 5 év van közöttünk. Így diplomám előtt egy évvel úgy gondoltuk, hogy álltala ugyan, de mindenünk megvan. Stabil anyagi helyzetet teremtett meg amibe belefér idővel mégegy picur is.

Mikor bejelentettem, hogy kisbabánk lesz nagyon örültek neki. Viszont sütött minden mondatukról, hogy haggyam el a páromat és költözzek vissza hozzájuk és a kicsit is nagyon várják. Hát én a mai napig nem értem egy szülő hogyan kívánhatja azt, hogy egyedülálló anyaként nevelje a gyermekét, mert nekik nem szimpatikus az apuka...

Azóta megvan a mosoly és imádnak unokázni. Teljes mértékben ők alkalmazkodnak az én elképzeléseimhez. Ha bármikor felhozódna valami, hogy ők mit engedtek és én mit nem...néha oda-oda szúrok, hogy ,,mindenki jó valamire, ha másra nem legalább ellenpéldának". Gyakran látogatjuk őket (párom nélkül) de semmilyen bizalmas dolgot nem tudnék nekik elmondani.

Párom szülei elváltak. Az anyukája engem nagyon felbosszant. Egyik felet se igazán kedvelem én sem. De unokázni akkor is engedjük ha tudjuk, hogy miután pl az anyukája elmegy jól kibeszél engem... Az akkor 3 hónapos babámmal úgy szórakozott, hogy elkezdte ültetni, megfogta a 2 kezét és röhögött rajta hogy ide-oda kótyagosan dűlöngél!!! Aztán ezt mondta ,,a kis részeges". Meg elkezdte felhúzni fekvésből ülésig... Én azt hittem szörnyethalok. Nekem velük a nehezebb. Nem merek szólni, hogy fejezzék be. Páromat bökdösöm a könyökömmel, hogy szóljon rá. HIába kértem meg az apukáját, hogy ne rázza a gyereket mert 5 perce evett...aztán csodálkozik, hogy a répapüré mindent beborított ő pedig az egyik kedvenc kisruhácskájában volt ami fehér.

A saját szüleimnek könnyebb azt mondani, hogy ,,légyszi, most hagyd már, mert ez és ez van..." mint egy számodra idegennek, hogy ,,csókolom! ne tessék már a gyereket ültetni, mert gerincferdülése lesz". Ő erre megsértődik és én leszek az undorító tiszteletlen csitri aki azt hiszi, hogy 2 gyerek felnevelése után én okosabb vagyok egy néhány hónapos tapasztalattal.

Szóval csak a gyerek miatt viselem el őket. Ez az oka annak is, hogy már jóideje tervezzük, de végül mégsem házasodtunk össze. Ha csak ketten lennénk megszakadna a szívük a dédiknek. Sokszor vágtuk már a szemükbe, hogy azért nem házasodunk, mert utálják a másikunkat. Nem akarunk csatateret egy lagzin, ahol egymás gyűlöletét súgdossák az asztalok között. Ezen pedig a gyerek sem változtatott semmit.

Viszont kiráz a hideg amikor az anyukája arra célozgat hogy 1 év múlva majd mehet hozzá nyaralni a lányom... akkor lesz másfél éves!!! Kizárt dolog, hogy egy éjszakára is megtudnék tőle vállni nemhogy egy olyan buta nő kezébe adjam. Életveszély rábízni! Szóval szörnyű a helyzet főleg vele...

Mindkét részről sokkal jobb. Bár ez valószínűleg amiatt lehet, hogy én a gyerekek előtt egy önző hülye pich@ voltam és nem foglalkoztam semmivel sem magamon kívül.

Nem is értem, hogy a párom hogy szerethetett belém :)

Nagyon szégyellem, de mondtam pár rossz dolgot az anyósomra, pedig ő meg szinte csak jót tett velünk.

Azt nem mondom, hogy országos barátnők lettünk, de nagyon értékelem benne, hogy tisztességes embert nevelt a páromból és hogy engem is elfogadott úgy, ahogy vagyok. Az unokáit nagyon szereti és ott segít, ahol csak tud, de azért nem telepszik ránk. Szerintem pont megtalálta az egészséges középutat.

Anyumékkal pedig igazából azért jobb a kapcsolatunk, mert már nem élünk együtt. Pont akkor született az első babám is, tehát 2 dolog is segített. Anyu sokszor elég idegesítő, minden nap nem is bírnám elviselni, de így finoman adagolva jó, hogy van :) Érdekes amúgy, hogy pont az anyósom ellentéte, minden szempontból.

Viszont ők is segítenek, amikor csak tudnak.

Ja a véleménykülönbségeket pedig higgadt kommunikációval kezeljük :) Pl. légy szíves ezt meg azt ne úgy csináld, mert én azt nem szeretném. Ha erősködik, akkor át szoktam gondolni, hogy tényleg van-e értelme ragaszkodnom az én elképzelésemhez, vagy sem.

Pl. Anyuék sajnos csak ritkán látják a fiaimat, max. havi 2-3 alkalommal, nekik ez kevés. Mindig vesznek valami édességet, amit persze azonnal odaadnak. A gyerekek ugye utána már nem esznek semmit. Én ezt elmagyaráztam már, Anyu meg is értette, de Apu nem. Na, a múltkor a nagyfiam befalt egy csomó csokit, úgy hogy nem ebédelt előtte. Hát persze, hogy egész délután fájt a hasa, Apu meg azt sem tudta mit csináljon :) Na akkor rájött, hogy mi van.

De volt olyan is, hogy én jöttem rá, hogy a nagyszülőknél lazábbak a szabályok és nem lesz semmi baja a gyerekeknek, ha néha aszerint élnek. Pl. nálunk fél9-kor villanyoltás van. Anyuéknál 10-ig fent volt a fiam és ráadásul tévézett közben. Nem lett semmi baja.