Másképp csinálnál valamit, ha előlről kezdhetnéd az egész terhességet, szülést, gyereknevelést?

Terhesen nem idegeskednék annyit,szülést meg szeretném hüvelyen keresztül! Tudom az utóbbi ellen nem sok mindent tehetek.

A gyerekneveléssel kapcsolatban:,most hogy több fogalmam van arról hogy "mit hogyan miért"?...,így 1000 dolgot másképpen csinálnék,ami anno a tapasztalatlanságomból adódott! Így egy csomó bajtól,és át nem aludt éjjeltől megkímélném magam és a lányomat is. És sokkal több türelmet szeretnék!!!

Nagyon sok mindent.

Terhességet nem idegeskedném végig

Szülést nem engedtem volna még indítani

Szoptatás

gyerekneveléssel kapcsolatban, hát leírni sem tudom. :) Tapasztalatlan voltam, segítség nélkül, de mindegy, óriási hibákat szerintem nem követtem el, de biztos, hogy lehetett volna szebb is az első 4 hónap, ha máshogy csinálok dolgokat.

Terhesség-szülés témakörben semmin nem változtatnék. (Talán hamarabb vállaltam volna... de így is 28 évesen szültem, nem vészes. :-) )

Szoptatás... hát az elég nehézkes volt, anyósomat nem engedném be a lakásba legalább az első 6 hétben, és nem is beszélnék vele... :-)))

Gyereknevelés... nem igazán, bár még csak 1 éves, nem érzem, hogy valamit nagyon elszúrtam volna...

Én a terhesség alatt rengeteget híztam. Ha máskép csinálnám akkor biztosan betartanám a diétát.

A szüléstől pedig nem féltem volna ennyire. Azt hittem hogy nagyon fog fájni és bár össze vissza beszéltem, hogy elvonjama figyelmemet róla közben nagyon rmegettt a kezem és rettegve vártam, hogy mikor jön az a bizonyos nagy fájdalom. Folyton azt kérdeztem, hogy ,,ennél fog jobban fájni?" Nyilván éreztem hogy fáj, de bármennyire is komplikált és nehéz szülésem volt én jobban féltem tőle mint amennyit éreztem. Pedig nem kértem gázt sem hozzá. Egyszerűen csak koncentrálni kelett arra, hogy türjem. Mellettem meg mint a filmekben úgy kiabáltak:S Rémisztő volt. Pedig a szülésem a fájások során sem volt zökkenőmentes és a kitolásiszakasz is olyan hosszúra sikeredett hogy kishílyán vákum lett belőle.

Bánom, hogy ennyire féltem tőle. előtte éjszakákon át szülés előtt még sírtam is a félelemtől...így az sem volt épp szuper hogy kialvatlanul indultam neki.

Eleve később kezdenék bele a babavállalásba. És azután nem bíznék a spirálban mint védekezési módban mert így iszonyú gyorsan jöttek egymás után a gyerekek, kiélvezni sincs időm erőm energiám a babakorukat.Csak a túlélésre játszom, azt várom hogy nagyobbak legyenek ez így nem jó.

Egyébként meg pár dolgot másképp csinálnék az biztos pl.az első gyerekemmel evés terén.

Most várom a másodikat, és egy dologban biztos vagyok: nem fogom sírni hagyni, hogy "leszokjon a hisztiről".

Az elsőnél sajnos elkövettük azt a hibát, hogy elhittük az okosoknak, hogy éjjel azért sír, hogy manipuláljon (néhány hetes volt), és nem mentünk be hozzá. Nem szokott le róla, én azonban azóta sem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel. Aztán utánaolvastam, most már tudom, hogyan működik egy kisbaba, egy idő után már őt sem hagytuk sírni, a kicsit pedig egyáltalán nem fogom egy percet sem.

És meg fogom próbálni jobban kiélvezni az első heteket, amennyire lehet. Igény szerint fogom szoptatni (ami végül az elsőnél is bejött, miután kiderült, hogy a 3 óránkéntitól ő éhezik, nekem meg apad a tejem), léleknyugalommal fogom karban tartani, dédelgetni, magunk közé venni éjjel, és nem fogok rettegni az "elkapatástól".

- terhesség: kevesebbet paráznék

- fogadnék szülészorvost (nem tettem és ez megkeserítette a kórházban töltött időt, pedig lehetett volna szép élmény is)

- gyereknevelés: még nem tudom.

Maga a várandósság volt a legboldogabb időszakom egész életemben, fantasztikusan éreztem magam, pedig nem vagyok az az "ősanya" típus, előtte a síró gyerekek idegesítettek.

Aztán megszületett a bébi. Leírhatatlan érzés volt, akkor adtam hálát a szüleimnek, hogy élhetek!

Bár hüvelyi szülést szerettem volna, végül császár lett belőle, amit sokáig "zokon vettem", de ez nem az a kérdéskör, amit el lehet dönteni tutira. Ha császár, akkor császár, lényeg, hogy a baba egészséges (legyen). Így a 10. hónap táján, már nem zavar. Biztos így kellett lennie!

Igény szerint szoptatok, és használom az ösztöneimet. Ez úgy működik, hogy felteszem magamnak a kérdést, hogy most ezért vagy azért hívjam-e fel a gyerekorvost vagy ne? Aztán, ha figyelek a belső hangra általában jön a válasz. Ezért nem is idegeskedem sokat. Örülök, hogy 35 éves korom után lettem anya, sokkal jobban tudok rá figyelni.

A gyereknevelésről még nem tudok nyilatkozni én sem.