Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mi elítélni való ebben?!

Mi elítélni való ebben?!

Figyelt kérdés

Kisfiunk 1 éves, férjem dolgozik, én vagyok otthon gyermekünkkel. Az egyik kedves ismerősünk nyugdíjba ment, így rengeteg szabadidő szabadult rá, amiben nem tud magával mit kezdeni. Ő is ajánlotta, mi is beszéltünk róla férjemmel, hogy néha eljönne vigyázni kisfiunkra, én 1-2 óra alatt elintézném a fontosabb hivatalos dolgokat, esetleg fodrász, plázázás, stb. Egy hónapban egyszer pedig hétvégén hívnánk el felvigyázónak, addig mi férjemmel elmennénk moziba, vagy vacsorázni, egyáltalán, csak kettesben kimozdulni.


Mivel veszélyeztetett terhes voltam, lényegében 1,5 éve otthon vagyok. Már néha a falat tudnám kaparni... A kapcsolatunk is ellaposodott, ezért férjemmel közösen találtuk ki ezt a dolgot.


Erreföl mit kapok nőismerőseimtől?! Hogy hogyhogy csak úgy rábízom másra a gyerekem, ők sem vettek igénybe soha "babysittert", mégis mindent megcsináltak, elintéztek, lusta vagyok, ne csak a sze*en járjon az eszem, mert csak a baba a fontos, más nem... Mondják ezt úgy, hogy egy válás már a hátuk mögött van, ráadásul nem állandó jelleggel "passzolnám le a gyereket", mint kedvesen megfogalmazták, csak néha pár órára. Ráadásul én úgy gondolom, hogy a gyerekemnek még az jól is jön, hogy végre más is foglalkozik vele, másként mint én, tőle is tanulhatna újat babóm. És ami még fontos, hogy a kapcsolatunkat férjemmel meg tudnánk erősíteni.


Miért olyan nagy bűn ez mások szemében? Miért fáj másoknak, ha esetleg boldogabbak tudnánk lenni? Vagy csak én reagálom túl, és rájuk se hederítsek?!


Bocs a hosszú leírásért, előre is köszönöm a válaszokat!


2011. dec. 22. 08:59
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:

Ahogy előttem is írták, mert irigyek rád, mert te megteheted ezt, ők meg nem igazán. Ne foglalkozz velük, ha annak az ismerősnek sem teher, sőt esetleg neki ez egy kis kikapcsolódás, akkor meg miért ne? Ha én is tehetném, akkor megtenném! Ez meg pláne jót tehet a házasságodnak, hogy nem vagy úgymond bezárva a 4 fal közé és begubózva, ha érted, amit mondani akarok.. :-) Az ilyen "barátok" meg nem is barátok, már ne is haragudj! Gondolom, nekik is esetleg azért ment tönkre a házasságuk, mert azt tették, amit most tőled is elvárnának, hogy csak a gyerekkel foglalkoztak..


Jó szórakozást! :-)

2011. dec. 22. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
Csatlakozom az előttem írókhoz, ez az irigység :) Nagyon jó az elhatározásotok, jót fog tenni mindnyájótoknak.
2011. dec. 22. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
100%

Nem olvastam végig a válaszokat, lehet, hogy ismétleni fogok. De ezt a rosszindulat mondatja velük. Mármint akik ágálnak az ellen, hogy lepasszold a gyereket. Én is megtenném, ha tudnám, bizony nálunk is volna mit megmenteni a férjemmel, mi próbálunk kiartani addig ameddig nagyobb nem lesz a gyerek, hátha akkor több időnk lesz egymásra.

Soha ne azt vedd példának, hogy MÁSOK, mit csinálnak. Tedd azt amit megtehetsz, és azt amit szeretnél. Kit érdekel, hogy Szilvi a szomszédból soha nem adná oda a gyerekét, hogy más vigyázzon rá, én odaadnám. Kit érdekel, hogy az anyós már 1 hetesen 3 fogásos ebédet adott a gyerekének, én nem fogok. Kit érdekel, hogy sok nő meg van szex és férj nélkül, mert csak a gyerek a fontos, nekem más is fontos, én attól, hogy gyereket szültem nő maradtam:-)

Sok sikert, és boldogságot, és kellemes időtöltést Neked:-)

2011. dec. 22. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:

Ez nem elítélendő, hanem ildomos, kifejezetten követendőnek gondolom. Nálunk két hónapos volt az első gyerkőc, amikor elmentünk étterembe a férjemmel. Anyámat áthívtam, és ráhagytam arra az időre a kislányomat, persze minden volt otthon, meg nyilván közelben is voltunk. Sok párkapcsolat a gyermek születése után megy tönkre, pont ezért, mert ilyen lehetőségeket nem használnak ki, hogy kettesben legyenek. Nem ápolják a kapcsolatot, csak a gyermek körüli teendők, meg a pénzkeresés tartja össze a párt, de ez csak ideig-óráig fenntartható állapot. Ki kell szabadulni néha a taposó malomból. Szerintem nagyon jó döntést hoztatok! Aki azt mondja, hogy 1,5 éves babázás csakis boldoggá teheti, az nem mond igazat. Jó néha kiszabadulni. Szerintem nagyon jó úton jár a kapcsolatotok, és ha az jó, akkor a gyermeketek is kiegyensúlyozottabb.


Üdv: 3 felnőtt "gyermek" anyukája.

És a szexualitás igenis fontos.:P

2011. dec. 22. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

Nem biztos, hogy irigyek, simán elképzelhető, hogy ők tényleg nem tartják helyesnek. Nem ezzel van a baj, mások abgyunk, más értékrenddel. A baj az, hogy ezért ítélkeznek mások felett, és beleszólnak az életedbe. Az életben nem csak egy jó út van, mindenkinek a saját (és persze a szűk családjának) legmegfelelőbb utat kell járnia, nekik az lesz a jó. Ezt elítélnie senkinek sem szabad, ahigy te nem mondod meg neki (ugye nem?) hogy mi a helyes életvitel, úgy nekik sem lenne szabad. Mert nincs is ilyen! illetve de, van néhány erős társadalmi alapszabály, törvény, amit az emberek tôbbsége betart, mert a 99% úgy tartja helyesnek, pl nem csinàlunk az asztalra, de ezeken kívül mindenki a saját helyes belátása szerint élje az életét.

Szóval semmi elítélendő nincs abban, ahogy éltek :) hajrá, a lényeg, hogy te, ti boldogok legyetek, a többi le van tojva.

2011. dec. 22. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 xStefix ***** válasza:
100%

Hát. Az, hogy ezt a véleményüket így neked szegezték, szerintem se szép dolog. De. Azért azt is gondold mögé, hogy lehet, hogy nekik az a normális, természetes, ha egy anya egyáltalán nem jár el sehová. (Mert biztos vannak ilyen emberek is - ez önmagában még ugyanúgy nem rossz, ahogy a te igényeid sem.) Szóval szerintem nem feltétlenül a tartalommal, inkább a formával van a gond: bárki bármit is tartson helyesnek, nem így kellene továbbítania a véleményét kifelé.


Egyébként mi 4 éve nem voltunk sehol a férjemmel, amióta a lányunk megszületett. Nem mondom, hogy azért, mert nem esett volna jól néha; de egész egyszerűen elmaradt eddig. Pedig anyumék itt laknak 15 percre és egyébként is sokat szoktak segíteni a gyerekpesztrában. De kikapcsolódni talán ha 2x mentünk el együtt, gyerek nélkül, azt is a Halfőzőre, ami évente egyszer van (bajai vagyok). Mindez nem azt jelenti, hogy nekünk nem lenne igényünk ilyesmire, hanem egész egyszerűen azt, hogy nem mindenki gondolkodik így és/vagy nem mindenki szán erre időt/pénzt/energiát stb. Mi meg szimplán elfelejtjük mindig. :)

De ettől még a te felfogásod és az övéké is lehet jó, ha a család minden tagjának megfelel így és senkinek nem származik se egyikből, se másikból kára.


Szóval hajrá, nyugodtan pihenjetek, ha erre van igényetek! :)

2011. dec. 22. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
100%
Fogsz kapni nehany "Aki megteheti..." beszolast, aztan szepen sorban kerik majd el a telefonszamat az ismerosodnek, hogy ok is kimozdulhassanak.
2011. dec. 22. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:

Nem olvastam végig, de azt láttam, hogy többen írták, mert irigyek...ez így van. Attól mert anyák vagyunk, nem kell, hogy a háztartás és a gyereknevelés legyen és semmi más. Mondom ezt úgy, hogy az 1 éves fiammal vagyok itthon, nekünk nincs senki aki vigyázzon rá, úgyhogy napi 24 órában heti 7 nap vele vagyok és IGEN érzem a bekattanás jeleit :)

Nálunk a párommal hála az égnek nincs gond, de én sokkal zizibb vagyok mint mondjuk 1 évvel ezelőtt. Szerintem mindenkinek járna 1-2 szabad óra havonta :) úgyhogy hajráá..helyettem is ;)

2011. dec. 22. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:

Csatlakozom: mert irigyek. :)

Nekem is van bébiszitterem, nélküle valószínűleg totál el lennék havazva. A férjem minden nap 5-re ér haza. Na, akkor már nem nagyon lehet ügyeket intézni.

Így hetente 1-2 alkalommal rábízom erre a hölgyre a lányomat pár órára (max. 3-4). Addig el tudok menni nyugodtan bevásárolni (vele is járok, de azért ha 2 karton ásványvizet kell behurcolni, meg 4 szatyrot, plusz a gyerek, az kicsit necces), postára, fodrászhoz, körmöshöz, mikor mi van.

Ha épp nincs semmi ilyen dolgom, akkor nem is kell, hogy jöjjön.

Épp mostanában esedékes nálunk is megint egy hétvégi megőrzés, mert régen voltunk a férjemmel kettesben. És hiányzik. :)

2011. dec. 22. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
szerintem ne törődj velük, én is hívtam bébiszittert, mert szüksége van az embernek egy kis "fellélegezésre" néha.
2011. dec. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!