Idősebb anyukákat kérdeznék, akik alkalmazták a "sírni hagyni" módszert babájuknál, később felnőttként milyen lett a kapcsolatuk a gyermekükkel?

Én "felnőtt gyerek" vagyok ebben a szituációban, és most többgyermekes anya. Engem is hagytak sírni a szüleim, és ez egyáltalán semmi nyomot nem hagyott a kapcsolatunkon. Mert a lehető legjobb értékeket adták át nekem, nagyra értékelem a nevelésüket, és én is szeretnék olyan jó szülő lenni, mint ők. Azt, hogy sírni hagytak, akkor tudtam meg, mikor az első terhességem alatt a szakkönyveket bújva felvetődött a téma. Tehát abszolút nem hagyott nyomot bennem.

Én hasonlóképp nevelem a gyerekeimet, hagytam őket sírni, a nagyok 6 évesek, azon túl, hogy semmi probléma nem volt velük kiskorukban (és most sincs), semmi hozadéka nem lett a dolognak, és nem is hiszem, hogy ezen múlna, ha egyébként helytálló a nevelésük.

Én a gyerek vagyok, annak idején anya is ezt a módszert alkalmazta (spock:D), és a kapcsolatunk abszolút jó. Mindent megbeszélünk, közel állunk egymáshoz, bár sajnos elég messze lakunk:( De hetente legalább 3-4 alkalommal beszélünk telefonon.

Szóval én nem gondolom, hogy attól, hogy nem engedett a hisztimnek, és kicsit hagyott sírni, megromlott volna köztünk bármi is:)

32 vagyok, engem hagytak sírni, apám elég önző ember volt, mindig az volt, amit ő akart, anyámnak is fontosabb volt a házimunka, reggeltől délig a járókában csücsültem, stb stb. Nem tudom, hogy emiatt, vagy sem, mert ez sosem fog kiderülni, de kb 30 éves koromig nem volt bizalmas viszonyom a szüleimmel. Soha semmi gondomat nem mondtam el nekik, nem is akartam. Apám sokat szenved ezen, hogy vajon mi történhetett, miért nem voltunk sokáig barátok. Hát szerintem az önzőség miatt.

Sírni hagyni egy 7 hónapos gyereket önzőség. Rácsukni az ajtót egyszerű, jóval egyszerűbb mint megoldani szerencsétlen problémáját. Nyilván van valami oka rá, azért sír. Keresd meg a bajt.

Vagy hagyd sírni, aztán ki tudja mi lesz később.

Engem is hagytak sírni, mégis jó a kapcsolatom a szüleimmel. A barátaim is, a legfőbb támaszaim, akikhez fordulhatok, ha baj van. Semmi kárát nem láttam annak, ahogy neveltek. Én is hagytam sírni az enyémeket. Ha nem éhes, nincs bekakilva, nem fáj semmije és nincs mitől félnie, akkor nem szoktatom rá arra, hogy teljes mértékig ugrok, ha ő úgy gondolja. Ha sírt odamentem, jeleztem, hogy nem vagyok távol, de sosem vettem fel, ha aludnia kellett. Így megtanulta, hogy akkor is ott vagyok, ha ő nem lát engem, de akkor is aludni kell, ha ordít.

Már iskolásak, de nagyon jó a kapcsolatunk, jól nevelt gyerekek, önállóak.

Engem is hagytak sírni valamennyire hogy leszokjak az éjjeli kelésről, mégis imádom anyukámat, nála jobb embert nem ismertem, és a legbizalmasabb volt a kapcsolatom vele. (már nem él sajnos).

Mindezek ellenére én nem bírom hagyni sírni a gyerekeimet...(3 kicsi van).

Az első 6 hónapos koráig ébredt éjszaka, a második 21 hónapos korától alussza át az éjjelt, a legkisebb pedig stabilan 3 óránként ébred sőt...(3 hónapos).

És bár sokszor sírni tudnék a fáradtságtól ( 5 éve nem aludtam egy normálisat) de egyszerűen vmi csengő megszólal bennem mikor sírnak, és nem tudom hallgatni 5 percet se.

:)

Biztos én vagyok a hülye:)))