Miért idegenkednek olyan sokan a kötődő neveléstől?

Én nem is tudom, hol állok a sorban, mert azt hiszem, már az első két gyerekemmel is teljesen máshogy csináltam sok mindent.

Érzem, hogy rám nagyon erősen hatott a szülői háttér. Anyám rideg tartásban nevelt, és ezért az ösztöneim, illetve a belém ivódott tapasztalat sokat harcol egymással. Másodikkal már sokat lazultam, és jobban közelít, amit csinálok ahhoz, amit jónak tartok. (Remélem a harmadikkal is sikerül! :o)

Ennek ellenére nem érzem azt, hogy a nagyobbik gyerekem "el lenne fuserálva" emiatt. Egyrészt a nevelése még nem ért véget, és azt gondolom, hogy minden nap kapunk újabb esélyeket (mert az alapvető szeretet/bizalom vele is meg van!), másrészt ő és az igényei is alakulnak, változnak.

Emellett abban is biztos vagyok, hogy a gyerekek közel sem egyformák, tehát nem mindegyiknek van ugyanúgy, ugyanarra szüksége. Ha nem ismered, ajánlom Gary Chapman könyvét az 5 szeretetnyelvről. Minden embernek van egy vagy két olyan "szeretetnyelve", amin keresztül legjobban érti és be tudja fogadni mások szeretetét. A gyermekeinknél is meg kell ezt találni.

Amelyik gyerek(em)nek nem annyira fontos a testi érintés, annak hordozás/igény szerinti szopi és társai sem ugyanazt jelentik, mint a másiknak.

Húh, ez jó kérdés. Én nem tudom, hogy a kötődő nevelést adtam-e a lányomnak, nem olvastam utána mit jelent ez, de sírni én se hagytam, sokat volt ölben. Igaz, cicit csak 3 hónapig kapott mert elfogyott a tejem. Viszont mindent együtt csináltunk 3 éves koráig.. :) Most már ovis.

Egyet rontottam el, de azt nagyon, hogy nem hagytam őt egyedül enni.. illetve nem enni. Ugyanis nem evett csak játszott az étellel, így 3 éves koráig gyakorlatilag etettem, és az oviban nagy kínok árán kezdett csak el enni, mert ahhoz volt szokva, hogy én etetem.

Ezt ma már másképp csinálnám. :)