2 szobás lakásba 2 gyerek?

SZia! Nálunk két szoba van, és két gyermekünk. Mindkét szoba elég nagy, (17 és 18nm). A fiúk alszanak az egyikben (3 éves és másfél), mi a másikban. A mi szobánka nappali is egyben, kinyitható kanapénk van, mi szeretjük így. A kicsi a nagy mellett alszik másfél hónapos kora óta, nagyon szeretik. Mivel az ő szobájuk a 18nm-es, így ha nagyobbak lesznek, és igényük van rá, akkor ketté lehet választani.

Mostanában kezdtünk el gondolkodni azon, hogy veszünk nagyobb lakást, 1+2 fél szobást, vagy 2+2fél szobást. De arra jutottunk, hogy ha el is költöznénk, ők akkor is egy szobában lennének, mert annyira ragaszkodnak egymáshoz. Gondoltuk egyik szobában aludnának, a másik lenne a játékszoba, tele játékokkal, könyvekkel, később íróasztallal.

Nem szoba számától függ a boldogság. Én 20 voltam, tesóm 15 mikor lett különszobánk. Tény, nem sokáig élvezhettem, de boldog kiegyensúlyozott gyerekkorunk volt. néha kamaszkoromban vágytam külön szobára de ügyesen megoldottuk a dolgokat. Semmi bajunk nem lett ettől.

Unokatesómék még különneműek is, nekik sose volt különszobájuk. Végig kitűnő tanulók voltak, egyetemet végeztek. Jelenleg az egyik délmagyarország egy hatalmas cégének a tulajdonosa. soha nem züllöttek, sose kallódtak el, mint ahogy mi se.

Nekünk 2szoba+nappalis házunk van, most tervezzük a harmadik babát. Ha minden kötél szakad a felnőttek laknak majd a nappaliban, a gyerekek meg a 2 szobában. Persze nyilvánvaló hogy nézegetni fogjuk a nagyobb házakat, de én a jelen állás szerint azt mondom örüljünk ennek, hisz elég felhősnek néz ki a jövő, de emiatt, hogy nem lesz mindnek külön szobája nem fogok lemondani a gyerekekről. Lehet, hogy 10 év múlva kivirágzik az ország és könnyebb lesz lépni is, kitudja. Akkor épp belép a nagy a kamaszkorba, akkor fogja igényelni a különszobát. Én így látom!

Érdekes volt olvasni a hozzászólásokat!

Én egyke gyerek voltam,és mindent megadtam volna egy kistesóért,akivel egy szobában lehetek.Utáltam egyedül lenni,és utáltam egyedül játszani.Ezért leggyakrabban az anyu mellett sertepertéltem,és alig vártam,hogy jöjjön valamelyik barátnője,hasonló korú gyerekével,és játszhassunk.Aztán tizenévesen lett egy "legjobb barátnőm",akivel nagyon sokat lógtunk egymásnál,ottalvósan is.kb.17 éves korunkig.Azóta is barátnők vagyunk,csak akkor kezdődött a pasizós időszak,és már nem értünk rá annyit :) ,na szóval én meg ezek miatt gondolkozom rajta,hogy kellene egy kistesó a kisfiamnak!Ő is társaslény,kőkeményen,szóval ha az anyagiak miatt cseppet se kéne aggódni,akkor biztos szülnék még egy babát!Közös szobába! :)

Én két szobásba születtem és volt egy bátyám illetve van is még. Nekem ebben semmi fura nincs. 13 voltam, tesóm 17 mikor elköltöztünk lett külön szobánk, amit tesóm csak nappal szeretett éjjel együtt maradtunk (fiú, lány)

Nekünk is két szobás van és két gyerek és nem csinálunk hoppárét belőle, még jó darabig. Rengetegen így nőnek fel. A lényeg, hogy normális családi élet legyen, mondanám sok jó ember kis helyen is elfér.

Ideges családba talán nem tenném, de normálisba igen.

Hát én a 7. válaszolónak egyetlen szavával sem értek egyet!

Egy szobában éltem az öcsémmel 22(!) éves koromig. Igen külön neműek vagyunk. Tudom, a divatos elmélet szerint ez nem egészséges, de én nem érzem, hogy bármi defekt történt volna a fejlődésünkben.

Soha, érted, soha nem éreztem azt, hogy bárhol jobb, mint a tesómmal. Ha az egyik tanulni akar a másik meg tv-zni? Nálunk csak a nappaliban volt tévé. Legalább nem azt bámultuk folyamatosan, a tévézés családi program volt.

Az valóban ritkán fordult elő, hogy valaki ott aludt nálunk, de azért lehetett, ha a nagymamám elutazott (évi 2-3 alkalommal egy-egy rokonhoz), a másik átment a szobájába. De azt hiszem, nem pusztultunk bele abba sem, hogy kamaszként nem aludtunk együtt az aktuális barátunkkal/barátnőnkkel.

A férjemnek volt külön szobája, mégis menekült az otthoni szeretetlen légkörből, az ordítozó anyjától. Én imádok haza járni. Nem vitás, melyikünk emlékszik vissza nagyobb örömmel a gyerekkorára.

Persze ha megtehetem, én is külön szobát szeretnék biztosítani a gyerekeimnek kamaszkorukra, de tapasztalatból mondom, hogy attól sem lesz senki lelek sérült, ha nem sikerül. Vannak ennél fontosabb dolgok is.