Mit lehet venni ajándékba egy egyévesnek?
amelyik 1 évesenek ennyi dolga van annak semmit. szerintem azzal teszel jót neki ha pár dolgot elhozol, és kevesebb inger éri, majd jobban lekötik a játékok amik elötte maradnak.
szóval viccet félretéve fa puzzle olyan kisfogantyukkal. lányom imádja, meg a fakockát is imádja.
fakocka még nincs! :)
Egyébként minden a tesóé, azért van ennyi játéka:), tanulókutyust meg efféléket meg nem szeretnék venni neki.
Köszi az ötletet! Még ha van valakinek esetleg ötlete...?
Lányom 1 évesen egy fotóalbumot kapott, telis-teli képekkel (főleg ő maga volt benne, de azért ott volt a többi családtag is, plusz kutya-cica fotó). Úgy járkált vele, mint egy ereklyével! Lapozgatta, fogdosta, nézegette. :)
Amiket még nagyon szeretett azok a nyomkodható, zenélő játékok voltak. Vagy az olyan készségfejlesztők, amikor megnyom valamit rajta és azzal elindít egy folyamatot. Nem tudom jól leírni, de itt egy kép, ez volt az egyik kedvence (formanyomkodó):
S a plüssállatokat is ekkortájt kezdte nagyon szereti. Egyszer egy boltban megállás nélkül ölelgetett egy nagy macit, bújt hozzá.
Amit még szeretett az egy nagy doboz volt, amiben sok fiók volt. Kinyitotta, becsukta, pakolt bele, majd kiszedte belőle a dolgokat. Kreatív boltban találtam egy biztonságosabb dobozt, több fiókkal, azt vettem meg neki és nagyon betalált nála. :)
fa vonatszett, mágikus rajztábla, játékkonyha bevásárlókocsi+kiegészítők hozzá
hirtelen ennyi jutott eszembe, de esetleg ha leírod, hogy mik azok a játékok, vagy dolgok, amik érdeklik, és nagyon lekötik, akkor könnyebben tudunk ötleteket írni, mert így ismeretlenül nehéz.
Ebben a hónapban egy éves, szintén lány, vettünk neki hipp hopp zebrát, babakocsit és műanyag építőkockákat.
Karácsonyra: fogantyús fapuzzle, baba,montesszori(karika és kocka)xilofon, talán még babakonyha.
GALT fotóalbum kifejezetten babáknak. A Tesco-ban is megjelent (ott elég drága), mi egy Játéksziget játékboltban vettük nyáron 2.800 Ft-ért. 7 db fényképet lehet beletenni, nagyon nagy méretű a fotóalbum, mosható (fényképeket természetesen ki kell venni mosás előtt). Az utolsó oldalon nem fényképnek van hely, hanem egy babatükör van. Kislányom 1 éves volt amikor megkapta, és nagyon szereti nézegetni benne magát, ahogy apa karján ül. Terhes kép is van rólam apával, azt is mindig mutatja, hogy nagy a pocakom. :-) Ja, és minden oldalon van valami, ami csipog, zörög, föl-le hajtható stb.
Ezenkívül ami még van nekünk, szintén egy éves kora körül kapta, Tomy csipogó tojások. Ezzel is nagyon szeret játszani, leszedi a tojások tetejét, nyomkodja a csibéket, most már vissza is tudja tenni a tojások tetejét, és próbálkozik magát a tojást is visszatenni a tartóba. De ez utóbbi még cseles, mert minden tojásnak más az alja, és mindegyik csak egy bizonyos helyre illik.
(nem kell hozzá elem, a csirkék sípoló hangot adnak inkább, de nagyon jópofa)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!