Hogy csináltátok a darabos étel bevezetését?
Hány foga van?
Nem baj, ha csak később eszik darabosat, lehet hogy ő még nem kész erre, ne aggódj.
Először én olyat adtam neki darabosat, amit szét tudott majszolni, pl. főtt sárgarépát, vagy főtt krumplit, mert ezt az ínyével is meg tudja nyammogni és nem fuldokol tőle.
A kiflivége elég kemény, így én inkább olyan kenyeret vettem, aminek puhább a héja is, és azt majszolta a lányom.
Babapiskótát eszik? Azt is szét lehet nyomni az ínnyel is.
Később majd jöhetnek a keményebb falatok is, de nem vagytok lemaradva egyáltalán.
Sziasztok!
2 foga van már kinn alul a többi még csak úton van:)
Ha még csak két foga van, akkor nehéz is a rágás még.
Volt, hogy bekaptam az ételt én is és megpróbáltam csak a szájpadlásommal és nyelvemmel szétnyomni. Ha sikerült, akkor tudtam, hogy lányomnak is menni fog. :)
Idővel megérik majd rá. Lányom is egy idő után kivette a kezünkből a kenyeret és ette.
Amúgy most 11 hónapos és még többségében pépeset eszik. 4 foga van, amivel szépen tud harapni, de rágni még nem.
A babpiskótát figyelni kell persze, nekünk is sokszor harap nagyot, de megrágni nem tudja még.
Szóval szerintem kezd puha darabossal, ami szétolvad úgymond a szájában, de azért már rágásra ösztönzi.
A lányomnál úgy tapasztaltam, hogy a nagy pépesítés kezdettől fogva nem igazán jó hosszú távon. Őszinte leszek: nem volt se botmixerem, se turmixgépem, sem sem más hasonló szupi gépezet, csak a jó öreg villa...:))) A villával összetörtem alaposan a krumplit pl. és anyatejjel, később tápszerrel pépesebb állagúvá kavartam, de természetesen így is maradtak benne nagyon apró darabok. Ehhez szokott hozzá a kiscsaj, és semmi problémánk nem volt a darabosabbra való átállásnál, fokozatosan ment. Persze vannak olyan zöldségek, gyümölcsök, amiket nem lehet villával pici baba számára fogyasztható állagúvá tenni (pl a szőlő), ezeket akkor kapta, amikor már ügyesebb volt, és el tudta nyammogni. Nem görcsöltem annyit azon, hogy mikor mit lehet már adni a táblázatok szerint, mert hiába lehetett volna mondjuk paradicsomot adni, megvártam amíg van friss belőle, és főzve össze tudom törni neki (paradicsomos burgonya).
Most a fiamnál tartok tőle, hogy nem lesz ilyen egyszerű, mert ő túlnyomórészt üvegeset eszik, szóval vele lehet, hogy nehezebb lesz a darabosra átállni...Mivel korababa, neki a kezdeti időszakra csak üvegest javasoltak.
nekem azt mondta a védőnő, hogy a csak püréset és a csak darabosat is meg tudják enni. ami gondot okoz, ha pürében vannak darabkák. nálunk tényleg így működött.
rizses húst szépen megette, krumpli-cukkinit is, ha összenyomkodtam villával. érett barackot kis darabokra vágva szépen eszi.előtte kölesgolyót evett sokszor, azzal is ügyeskedett.
puha ételeket adj neki, amit szét tud nyomni a nyelvével a szájpadlásán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!