Mindig türelmesek vagytok a nagyon pici babátokhoz?

Gondolj arra, hogy legalább csak nyűgös, de nem beteg. Egy egészséges, szép babád van, aki kicsit nyűgösebb, mint az átlag. Nekem sem rózsás a helyzetem, ezért vigasztalás képpen leírom neked.

Építkezünk, de úgy, hogy a főfalakon kívül mindent a férjem csinált ill. csinál és mellette mozdonyvezetőként össze-vissza dolgozik. Januárban megszületett a kisfiunk, aki azóta szinte csak velem volt, apát csak este látja elalvás előtt. Sajnos nálunk eddig kb. háromszor volt a nyolc hónap alatt közös séta, a fürdetést is mindig én csinálom egyedül, mellette pedig a háztartás is egyedül az enyém. Magamon kívül senkire nem számíthatok, hiszen a férjem vagy melóban vagy a háznál van. Ez mindhármunknak rossz,de KI KELL BÍRNI. Engem is sokszor elönt az ideg, ha ordít a fiam, hiszen azt érzem, hogy nem vagyok jó anya. Ha pedig látok csalásokat sétálni, akkor a szívem szakad meg, hogy mi megint apa nélkül vagyunk. Éa az a teteje mindennek, mikor nekem panaszkodnak, hogy jaj de keveset van otthon az az apuka, és alig segít valamit. Ja és mellette még most fejezem be az ELTE-t és nem is tudom, hogy mi lesz velem, de majd megoldom. Most már az éltet, hogy a végéhez közeledik az építkezés, és lehet, hogy két hónapon belül már nekünk is lesz egy közös napunk, ahol én is kicsit pihenhetek, hiszen szülés óta talpon vagyok, csak éjszaka sikerül pár órát aludni.

Remélem sikerült kicsit lelket önteni beléd azzal, hogy lásd az élet naposabb oldalát, hiszen vannak emberek, akiknek betegségekkel kell harcolni, ápolni gyermekeiket. Jajj, na nem is írok ilyeneket, mert még rá gondolni is rossz. Fel a fejjel, kitartást neked.

Én is megpróbálom kiírni.

szia