Visszaszoktatok a cigire Anyucik?
Én visszaszoktam egy rövid időre, amikor elvetéltem, de aztán ahogy kiderült, hogy babát várunk, megint letettem.
Mondanám, hogy ne bántson a lelkiismeret, mert magaddal cseszel ki, de az az igazság, hogy a gyerek ha nem mellette fújod is passzív dohányos, mert közvetve, de beszívja a füstöt a ruhádból, az innen az onnan...vagy ha a lakásban szívod méginkább. Ezért érdemes végülis letenni.
Én még nem, de tartok tőle, hogy vissza fogok...
1,5 hónapja nem szoptatok, és az utóbbi hetekben olyan sokminden nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, a gyerek is rákapott a hisztire, a nem alvásra. Én kezdek nagyon kifáradni, néha nagyon elegem van mindenből, és néha úgy érzem, hogy olyan jól esne egy cigi. De eddig még sikerült csak "gondolatban" bagóznom, és nem jutottam még el odáig, hogy ténylegesen rá is gyújtsak.
És persze tudom, hogy a cigi sem oldaná meg a bajaimat, de mikor még dolgoztam, és nagyon elakadtam valamivel, mindig kimentem elszívni egy cigit, és általában abban az 5 percben rá is jöttem a megoldásra.
Én örülök, hogy végre le tudtam tenni, már 2.5 éve.
Sokan írják, hogy visszaszoktak, mert gondjaik támadtak, elsősorban anyagi. Na most, ha anyagi gondokkal küzdök, nem pazarolom el azt a kevés pénzemet is ilyen luxuscikkekre. Mert a cigi luxus! Főleg a mai világban! Sajnos ezért biztos lepontozást fogok kapni.
Nem szoktam vissza. Egy szálat sem szívtam el a terhesteszt óta (azóta már két gyerekem van).
Most már gusztustalannak tartom, nem is értem, régen hogy bírtam dohányozni.
Nem szoktam vissza,most 15 hós a fiam tehát 2 éve nem szívom és szerencsére nem is kívánom!persze vannak néha olyan pillanatok,hogy eszembe jut,hogy de jó lenne 1-2 slukk de utánna elhesegetem a gondolatot!Bár az is sokat segített,hogy a férjem is velem együtt letette ahogy megtudtuk,hogy terhes vagyok,azt a pénzt amit cigire költöttünk volna eltettük és levetettük belőlle a köldökzsinórvért!Így két legyet egy csapásra!
Nagyon büszke vagyok magunkra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!