Van itt olyan anyuka, akinek a babája nem mászásból ült fel, hanem fekvésből?
Köszi a válaszokat!
A kislányom folyton hasizmozik, a dönthető etetőszékben meg fel is húzza magát. De nem tudtam, hogy ebből lehet felülés, vagy majd megtanul mászni, vagy állni, és abból lesz csak ülés.
De akkor van esély, hogy így is megtanulja. :)
Az én kisfiam sem tudott még mászni, mikor felült. Egy ideig nem is tudtuk megfigyelni, hogyan csinálja, mert mindig mire odanéztünk már ült. Ráadásul, az első néhány alkalommal azt hittem, a párom ültette fel, mert ott üldögélt a lába közt a földön, míg a párom a számítógépnél dolgozott.
Azt hiszem 8 vagy 9 hónapos volt, és már előtte hasizmozott, többször sikerült felhúznia vagy tolnia magát. Szó szerint húznia, mert egy ideig a jobb kezével húzta a balt felfele, ha fel akart ülni. Aztán hasonfekvésből feltámaszkodott az egyik kezére, a másikkal meg feltolta magát. Érdekes módon, ahogy feltámaszkodott a felüléshez, onnantól kezdve kb. 2-3 nap múlva már tudott mászni, előtte meg csak hintázott, majd inkább lehasalt és kúszott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!