nálunk úgy van kezdetektől, hogy babánk a szobájában a saját ágyában alszik :)
szerencsére soha nem volt gond az altatás, kicsi korában cicin elaludt, majd áttettem a kiságyba. 8 hetes korától átaludta az éjszakát. 10 hónaposan nem kért többé cicit, azóta csak berakom a kiságyba és az alvókájával ölelkezve elalszik :)
nekem az nyújt biztonságérzetet, hogy a bébiőr be van kapcsolva.
minden este megnézünk apával egy filmet. ő az első 10 percben elalszik, én végignézem és a babánk szobájában a kanapén alszom mert nagyon horkol a férjem :/ és nem utolsó sorban imádom hallgatni a kicsim szuszogását.
szerintem, hogy ki hol alszik az mindenki magánügye, mindenki csinálja úgy ahogy jól esik és ahogy kipiheni magát, nem cikkekre kell hallgatni :)
Szerintem is legyen ez mindenkinek a saját dolga, nem kell lenézni egyik tábort sem! Én speciel az együtt alvósba tartozom, DE nekünk olyan szempontból könnyebb dolgunk van, hogy Apuka állandó éjszakás, így csak ketten vagyunk a fiammal a franciaágyban.És amikor szoptattam sokkal egyszerűbb volt ez a forma, erre 1 hét után rájöttem, mert sokat volt fent éjjel. Amikor pihenős akkor meg a fiam külön alszik, de akkor is egyszobába velünk, de nem egy ágyba. A szexet pedig igen, meg lehet oldani. Az ellen meg Apának sincs kifogása, hogyha itthon van,hogy hajnalban átmászik néha a kicsi fiunk közénk, ami egyre ritkább, mert olyankor el van neki magyarázva, h anya ma apával alszik.
Hogyha nem éjszakás lenne nem tudom így csináltam volna-e. Lehet, de lehet hogy nem.
Nagyon durván elegem van már minden babás,kutatós, etetős, altatós...stb dolgokból.Bármilyen téma van, azzal kapcsolatban tuti, hogy 2 különböző vélemény születik, érdekes módon, kutatásokkal alátámasztva!
Én csak futólag, hallom olvasom ezeket, mert eszem ágában sincs az anyai ösztönömet holmi, kutatós emberek miatt elnyomni..
És igen..aludt mellettem a gyerekem, amíg, mind a hármunknak kényelmes volt, de már hónapok óta nem, és mindenkinek jobb így.Amíg együtt aludtunk addig minimum 2szer kelt a lányom, most már 1szer sem...
Mindenkinek más..
bocsi...kiborultam...
Én nagyon sokáig, vagy 6 éves koromig aludtam a szüleimmel..gondolom így kényelmesebb volt nekik, mint át szoktatni külön ágyba!Gyerek melletti szex????Én ezt átéltem gyerek szemszögből..hát életem 1. legszörnyűbb emléke, amikor arra ébredtem éjjel, hogy mozog alatt az ágy..a mai napig kiborító rá gondolni..és ez nem csak egyszer fordult elő...
Úgy, hogy aki szexel a gyereke mellett annak csak gratulálni tudok, de csak szólok, hogy elég keményen bele lehet gázolni a kis lelki világába!
Előzőnek: a gyerekek füle nagyon jó... én a másik szobában lévő szüleimet hallottam többször, számomra az is több mint furcsa volt anno...
Szerintem aki írta, az csecsemő melletti szolid szexre gondol, nem páréves gyerek mellettire. Nálunk működött, igaz, a baba ún. babybay ágyban aludt, amit a franciaágyhoz lehetett csatlakoztatni.
Tegnap 22:25-ös vagyok. Bár nem tőlem kérdezte valaki, de nem szexelünk a gyerek mellett.
Én csak azt nem értem, hogy tuti biztos vagyok benne, hogy nem a kérdező pontozgat. Most mi a fenét lehet azon le vagy felpontozni, hogy együtt alszik-e az ember a gyerekkel vagy nem. Hát nem tök mindegy a lepontozóknak, hogy valaki együtt alszik a gyerekével?
Ilyenkor szoktam megfogadni, hogy nem jövök egy darabig, mert a korlátoltság szörnyű a gyereknevelésben (is).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!