Mit tegyek a babánk tönkreteszi a kapcsolatunkat?

Az én párom dettó ugyanez.Csak úgy merem itthonhagyni vele a lányunkat amikor alszik, mert amikor mosolyog akkor lehet vele játszani, de amikor sír, mert valami gondja van, akkor beteszi a kiságyba azzal:hadd ordítson, tanulja meg mi a rend (pedig hosszútávon a párom nem bírja a gyereksírást).Közbe meg kiderül, hogy éhes/szomjas/fáj a pocakja a büfi miatt.A párom meg azthiszi, hogy cumival minden megoldható és ha harmadszor is kiköpi, akkor: gyere, mert nemtom mi a baja!

Na ennyit a nevelésről.

Párszor már mondtam neki, hogy gyereket nevelni nem abból áll, hogy "jajj de nagyon szeretem!"

Foglalkozni kell vele és igen, akkor is amikor épp nyomná a számítógépet vagy a playstationt!És a gyerek nem tudja, hogy hétvége van ezért ugyanakkor fog kelni, mint minden nap és nem fogja őt aludni hagyni.

Szóval szerintem az én párom sem nőtt még fel a feladathoz és erről már beszélgettünk is.Semmi változás, pedig imádja a gyerekét, de retteg a felelősségtől.

Kérdeztem azt is:ha velem történik valami, akkor ki fogja ellátni a lányunkat, mert ő még pelenkázni sem hajlandó, öltöztetni nem tud.Aztmondta úgysem lesz semmi.

Mi úgy vagyunk már (és már a terhesség alatt is így volt, mert az intimitás nullára csökkent és ez alatt nem a szexet értem, de az utolsó 1,5 hónapban már rám sem tudott nézni az idióta pocakfóbiája miatt), hogy se egy simogatás, se egy puszi, semmi.

Mikor 5 hós volt a lányunk akkor beszélgettünk, hogy mi nem is illünk össze, csak hát itt a gyerek.Ha elköltöznék akkor ugye vinném a gyereket, de 300 km-re mert olyan messze élnek a szüleim, de akkor viszont megfosztanám az apjától, akivel pedig imádják egymást.

Gyedből és családiból pedig nem tudok fenntartani egy albérletet.

Egy szó mint száz:élünk szépen egymás mellett mint ikét vadidegen, akik csak hétköznapi dolgokról beszélgetnek nem magukról, az érzéseikről.Na meg sok egyéb tényező is közrejátszik, de egy biztos:engem már nem is érdekel az egész.Egy megcsalással (amíg terhes voltam és persze ez az én hibám, miért nem húztam be a hasam, hogy kívánjon)teljesen elásta magát.Még csak bocsánatot sem kért, tök természetes dolog, hogy kielégítette a szükségleteit.

No comment.

7 hós ennivalóan tüneményes és jó kislány boldogtalan anyuja

utolsó vagyok..

bizony bizony..hiszen ÉN akartam anya lenni hát tessék

viseljem a következményeit.

amúgy nálunk egy nagyon nagy szoba van, szóval a falnál van a kislányunk ágya és ott alszik velünk.

és elkerülhetetlen ha éjjel sír hogy férjem is felébredjen,. olyankor vergődik a párnát a füléhez teszi, és rinyál hogy ő milyen fáradt lesz a melóhelyén ha nem tud aludni mert üvölt a gyerek.

én meg visszavágok hogy : te biztos sose sírtál ennyi idősen.

nagyon nehéz, tudom hogy szereti a lányát, de ha nem lenne se bánná..néha úgy érzem púp a hátán.

most csak levagy törve,azért írtad ezt a költözést.

ha már nagyobb lesz a gyerkőc biztos könnyebb lesz, valamivel, ebben bízom én is :)

én úgy érzem férjem nem érett meg arra hogy apa legyen

ő teljesen mástt képzelt el gyereknevelés terén, vagy egyáltalán egy gyereket, este mikor leteszem aludni a lányomat, akkor rimándkodok nehogy felsírjon mivel mi is szeretnék kicsit összebújni, és ha véletlen mégse jön össze vergődik egyből..de hát ez van

megszoksz vagy megszöksz.

jah és ha van kedved olvasd el ezt a kérdésemet én tettem fel vmikor.

kitartás sorstárs :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..

bocsánat..utolsó előtti látom hogy írtak azóta

16 hónapos kislány anyukája :)

igaz én nem vagyok sorstárs, de tény, a babánk "miatt" mi is távolabb kerültünk.

ezt úgy próbáljuk megoldani, hogy hétvégén délután elmegyünk kirándulni, parkba, én leülök egy padra, csöndben, nyugiban kiélvezem azt a 2 órát egy könyvvel esetleg :) a fiúk meg rohangásznak, kergetőznek, nézelődnek, stb :)

férjem nem is tudom mikor megy reggelente, mikor mi ébredünk már nincs itthon (7 körül), este 8 körül ér haza, fiunk 9kor fekszik, tényleg nem tud segíteni, marad a hétvége.

nekem nagyon sokat jelent az a kis idő amit egyedül tölthetek, de mégis nézhetem őket, olyen jó látni ahogy együtt játszanak, boldogok :)))

Istenem, nagyon sajnállak! Én pont ugyanezt éltem át 2,5 éve. A kisbaba bizony próbára tesz egy kapcsolatot. Írhatnék neked tanácsokat, hogy menjetek el ide-oda kettesben, stb. de nem teszem, mert én is csak túléltem a párommal ezt a korszakot. Próbáljátok meg túlélni, és arra gondolni, hogy minden nappal jobb lesz. Minden perccel, minden másodperccel... Nekünk most erősebb a kapcsolatunk, mint valaha, pedig nagyon nehéz volt a kisfiammal. Aztán most született egy kislányunk, akivel 100x nehezebb...De ránézünk a fiúnkra és tudjuk, hogy csak higgadtnak kell maradnunk, és a legnagyobb szeretetet adni egymásnak, és túl leszünk az elején. EGYÜTT...még akkor is, ha az én férjem is 7-től 6-ig nincs itthon... Már sajnálom, hogy a kisfiamat nem tudtam ilyen türelemmel átsegíteni ezen a számára is nagyon nehéz első időszakon.

Türelem! Idővel minden amúgy is megszépül... :)