Tiszta idegroncs vagyok a babám miatt, állandóan rémeket látok. Ez normális aggódás?

ha megteszel minden óvintézkedést

lépcső lezár ,kéz megfog az utcán mindig erre hamar rászokik úgyis, konnektorokban dugasz,stb akkor nincs ok állandóan aggódni párszor biztos megüti magát ez van.

Hát nem tudom...

Természetes az aggódás, ami életed végéig el fog kísérni.

De hogy naponta többször azon elmélkedj, hogy hol fogja baj érni, azért szerintem ez kicsit túlzás! Próbáld meg "lazábban" kezelni, mert a sok aggódástól nem fogod tudni élvezni az anyaságot! Pedig fantasztikus, örömteli pillanatok előtt álltok. Elkezd lépegetni, egyre jobban nyílik az értelme, okosodik, ügyesedik, és ha mindig azon aggódsz, hogy most fogja baleset érni, akkor nem fogod tudni örömmel szemlélni az első lépteit!

Ha megteszed amiket az első írt (óvintézkedések), nem kell komolyan aggódnod. Természetes, hogy a veszélyes dolgok elől megpróbáljuk a lehető legjobban elzárni a gyereket, de azért esnie igenis kell. Azt is meg kell tanulni, hogy hogy ne üsse meg magát, ha elveszti az egyensúlyát!

Az én fiam most tanult meg járni. Utcán kézen fogva sétálunk, ha elengedem a kezét, már nyúl is vissza, hogy fogni akarja az ujjamat! Ennek nagyon örülök, mert itt Pesten nem árt ha van életbiztosításod, ha utcára lépsz... Ha Te is úgy szoktatod, hogy utcán fogni kell anya vagy apa kezét, akkor nem fog kirohangálni az úttestre!

én a minap kényelmesen üldögéltem a nagyszobában a fotelban, amikor azt láttam, hogy a szoba másik végéből elkezd felém rohanni a másfél éves kislányom szájában egy ki tudja honnan szerzett fakanállal. köztem és a gyerek között a következő dolgok hevertek a földön: egy kazal imént kiborított játékkocka, egy gyerek méretű mackó, egy játékbaba és a tőlem elcsaklizott egér madzagostul. az én pici szemem fénye meg úgy közlekedik, hogy csak rohanva és a derékmagasságnál alacsonyabb dolgok az keresztülszaladhatóak (nem átléphetőek, keresztülszaladhatóak). egy pillanat alatt felmértem, hogy ha most elesik valamiben, akkor esélyem sincs elkapni, mert a mély fotelból nem tudok kivetődni elég gyorsan és szerencsés esetben is a fakanál pofija oldalán fog kijönni...

de nem esett el, hanem odaért épségben hozzám, úgyhogy felkaptam az ölembe, jól megölelgettem, hogy kicsit pihenhessen az őranyagunk is, aztán kénytelen voltam útjára bocsátani, mert ő menni akar világot felfedezni, nem pedig az ölemben ücsörögni.

ez van. szokjál hozzá.

Én teljesen megértelek, épp gondolkodtam hogy kiírok egy ilyen kérdést.

Én is szinte rettegek, ilyen képek vannak a szemem előtt, folyton mi lett volna ha kérdéseken agyalok, de főleg csak este ha lefekszenek (3 éves lány, fél éves fiú).

Szerintem nem normális, én szabályosan leizzadok ilyenkor. Ez vajon pánikroham? Valami hasonló lehet. Megpróbálok tudatosan túllépni rajta, de nem nagyon sikerül. A pszichológus is mit tud segíteni? Mondtam a családomnak nekem egyedül az segítene, ha megmondanák, hogy 90 éves korukig egészségben, boldogságban élnek majd.

Szóval Neked azt tanácsolom, próbáld legyőzni ezeket a gondolatokat, remélem Neked sikerül!!!

válogatott szorongások (plag Réz A.), de sajnos így van, mikor mi tör fel.

két kisfiam van, egy 2 éves és egy 1 éves (nagyon kicsi a korkülönbség). mindig azt méricskélem, hogy melyik van nagyobb veszélyben, és igyekszem jól dönteni, ám ez néha nem sikerül és néha tényleg komoly nagy baj lehet belőle. 12:41-es kommentje nagyon a helyén van, bízz egy kicsit az őrangyalokban, mivel sokszor esélytelen, hogy bármit tegyél.

minap a kisebbik gyerekem mellett álltam, közvetlenül mellett és a saját lábában megbotlott, elesett és a fejét beverte a útba, nem történt komoly baj, de fájt neki sírt. és ott álltam mellette és nem volt elég a reflexem és a nulla távolság, hogy megakadályozzam. utána a nagyobbhoz 3 méterről vetődtem és odaértem, amikor felborult a kisautóval. ám éppen az én vetődésemtől annyira megijedt és mozdult még rosszabbat, hogy még egy kicsit nehezebb volt elkapnom.

nem szabad folyamatosan erre gondolni, mert így maradsz. hidd el ők is érzik a felelősségüket saját maguk iránt.