Miért kel vajon egyre korábban, a helyett, hogy egyre tovább aludna, ahogy nő?
Tegnap lett 3 hónapos a lányunk, a héten érte el a 4 kg-ot, mivel kis súllyal született. Sejtésünk szerint fogzik egy hete, talán ez is lehet az ok a fenti kérdésre, de nem tudom.
Egy jó ideig 8-kor fürdettük, de kb. 2-3 hete áttértünk a 7 órási fürdésre, mert nagyon nyűgös volt már esténként. Ez úgy festett be is válik, mert attól, hogy előbb fürdött aludt 3-4-ig, többnyire 4-ig. Akadt, amikor 5-ig is, és utána még vissza lehetett tenni 8-ig.
Viszont az utóbbi egy hétben egyszer aludt 5-ig, de minden másik nap maximum 3-ig, volt amikor már 2-kor kelt. És nem volt elég cumi neki, tehát éhes volt. Megetettük vissza lehetett tenni, de általában a hajnali evés után 3 órával már kelni szokott újra, így viszont minden nap szinte 6 körül kelünk, ami nagyon fárasztó, főleg, hogy nem tudjuk az okát. A front is bejátszhat, és a védőnő szerint még 10-kor fel kéne keltenünk este etetni, és csak utána térni rá az éjszakára, hogy akkor hátha átalussza az éjjelt.
Nem tudom, volt valakinek hasonló már? Esetleg lehet növekedési ugrás miatt is, hogy korábban kel?
Tudom, hogy van akinek sokkal nehezebb, gyakrabban kel a babája, tehát érdemi válaszokat szeretnék kérni, nem leugratást, hogy nekem 4-5-ször kel éjszaka és hasonlók, hiszen nekünk eddig azért szépen aludt 9-től 4-ig, és nem tudjuk miért rúgta ezt most fel 1-2 óra eltérésekkel.
Én egyből növekedési ugrásra gondolnék, hiszen írtad is, hogy éhes volt.
Sok mindent lehet a fogakra fogni, de a leírásod alapján inkább az a baja, hogy éhes.
Szerintem ez egy átmeneti időszak. Lányommal is volt, hogy néha előbb, néha később kelt, pedig ő is hamar átaludta az éjszakát. Aztán megint beállt egy rendszer és aludt éjjel.
Bocs, hogy tanácsod nem tudok adni (szerintem az nem megoldás, hogy estére tömje meg az ember a babát, és akkor majd jól alszik, mert ezt is gyereke válogatja, nem mindegyik babánál jön be a dolog), úgyhogy türelem, lehet, hogy csak pár napig lesz így, aztán rendeződik a dolog.
Sajnos, az én lányom 9 hónapos és, mióta megszületett én nem aludtam 3-4 óránál többet.
Szerintem is növekedési ugrás lehet, nálunk a pici kezdetek óta fél 8 és 8 körül fekszik. Én csináltam egy darabig vagyis kb. 6 hónapos koráig az álometetést ( 23-kor adtam neki tejcit)nem keltettem fel csak félálomban evett. Akkor aludt 5-6-ig. Mindigis koránkelő volt :-(
Most 6 és fél 7 között kel. nekik ennyi az alvásigényük.
Szerintem napközben emeld meg kicsit az adagját etesd meg jól lefekvés előtt, adj neki még 22-23 körül és szerintem alukálni fog :-) Próba szerencse!
Jó egészséget!
Értem, köszönöm a tanácsokat! :)
Megpróbáljuk az este 10-kori etetést még, hátha, aztán meglátjuk, de lehet hogy tényleg csak idő kérdése és visszaállunk a régebbi rendre. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!