Hogyan kezdtétek a hozzátáplálást 6 hónapos gyereknél? Mit miután vezettetek be?
Gyümölcsökkel, ösz eleje volt,így alma, barack, körte, banán, illtve szőlőlé, mélyhűtott meggy.
Összekevertem 2-3 gyümit és azt adtam.
ne igazán kóstolgatott, hanem ette és reklamált, ha kevés volt.
(7 hónapos koréig még kérte cicit kaja után.)
Volt hogy raktam bele sinlac-ot, natúr rizspelyhet, ill natúr pelyheket
A zölsdégeket nehezen fogadta el, először gyümölccsel kevertem, amjd fokozatosan lett 8 hós korára valami főzelékféle belőle, ekkor vezettm be a 2. szilárd kaját és lett uzsira gyümölcs.
almalé, almapüré, barack, sütőtök (ez most csak bébiételben van), répa, krumpli
Figyelj a fokozatosságra!
Az én babám 4 hónapos, ha lejár a TGYÁS megyek vissza dolgozni, addigra a tízórait és az ebédet ki akarom váltani.
Mi vasárnap kezdtük, az anyatejes krumplipürére azt "mondta", hogy egyem meg én; de a répapürét imádja! Levesbe főzöm bele a friss, zsenge répát (a kertünkből)és egy kevés levessel hígítom. Ez után csak azért is a krumpli jön majd, és ha már abból is megeszik egy teljes adagot, addigra már szedhető lesz a céklám és akkor az jön, utána sütőtök (szintén saját) és így tovább.
Ezekkel én az ebédet akarom kiváltani, a gyümölcsökkel, a tízórait fogom helyettesíteni; meggy lét már kapott, lassan érik már az őszibarack és a nyári alma is.
szia
én a fiamnál mindent a nagykönyv szerint csináltam, alma, barack, sütőtök, répa, krumpli ... stb
DE a lányom nyár elején volt 5 hós, és ekkor az épp termő idei gyümölccsel kezdtem a hozzátáplálást: meggy, őszi-, sárgabarack, alma, aztán ami épp termett.
aztán répa, krumpli, zöldbab, borsó - és lassan mindenfélét
Azért döntöttem így, hogy ne kapja a tavalyi almát, de ha megvárom az idénytermésűt már majdnem 7 hónapos lett volna. Ezért ahogy betöltötte az 5 hónapot már adtam neki meggyet, naponta 1 szemmel többet, 2 hétig csak ezt kapott. Aztán őszibarack, sárgabarack, alma. Cseresznye hasfájást okoz, ki kell hagyni! Már 8 hónapos múlt amikor kiváltottunk egy szopit, főzelékre.
16 hónapos múlt, még napi 2 szer szopik.
az én kisfiam 6 hónapos koráig anyatejes volt,utána kezdtük (6,5 hónaposan) a hozzátáplálást: reszelt alma 3 napig,először 3 kiskanál, másnap, amennyi jólesett neki. 4. nap délelőtt: őszibarack pár kanál, délután almapüré amennyi jól esett. 5. nap délelőtt őszi,amennyi jólesett neki, délután alma
7.nap: hámozott meggy turmixolva délelőtt, délután alma-őszi turmix
10.nap: főtt krumpli sótlan vízben főzve, pár kanál, délután gyümölcsmix
és így haladtunk bővítve az ételek listáját: banán, répa, cékla, sütőtök stb.
6 hónapos babánál már nem kell annyira félned, már érettebb a kis pocakjuk,mint egy 3-4-5 hónaposnak.
arra figyelj,hogy a banán,krumpli,alma,répa fogják a kakit, a meggy,őszi pedig "higítják"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!