Mások hogyan csinálják? S a Szüleink annak idején?
Elgondolkodtatott egy téma...
Fél éves a Kisfiam, nagyon eleven baba. Most pont az a korszaka van, hogy állandóan igényli, hogy mellette legyek, ha kilépek a szobából, már teljesen kétségbe esik. Reggeltől estig vele foglalkozok, s semmi másra nincs időm. Főzni egy nappal előbb szoktam késő este, amikor már lefeküdt, s akkor van másnapra kaja.
Rengeteget cipelteti magát, s csak függőleges pózban szeret lenni. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kell cipelni a hordozóban, de mit csináljak, ha különben csak sír...
Sokat játszom vele, azt nagyon élvezi, de amúgy annyit nyűgösködik, hogy az hihetetlen.
Sokat biztos azt mondanák, hogy el van kényeztetve, de ezt általában azok a szülők szokták mondani, akiknek éppen olyan természetű gyerekük van, hogy ilyen problémák alapból nincsenek. Szóval ez most még nem a nevelésen, hanem a temperamentumon múlik szerintem.
Nincs időm gyakorlatilag semmire, már takarítani sem, mert abban a negyed órában amikor nyugton játszik, inkább leülök pihenni.
Volt valaki hasonló helyzetben? Sírni én nem hagyom, ellenkezik az elveimmel. Nyűglődni szoktam hagyni, de ha már sír, kiveszem, mert csak belehergeli magát és még rosszabb lesz a helyzet. Sokszor rászólok és próbálom megmagyarázni, hogy ezt nem szabad csinálni, de ugye ez egyenlőre nem sokat használ.
Hogy csinálhatták anno a szüleink? Otthon volt pl. Anyukám 2 gyerekkel, s minden nap be volt vásárolva, 2 fogásos kaja volt, ki volt takarítva, vasalva, soha nem állt a mosogatnivaló, stbstb....és az én Apukám soha nem segített semmit a házimunkában. Biztos hagytak engem sírni, gondolom, de akkor is, hogy sikerülhet minden egy nap alatt? Ti hogy csináljátok?
Azt persze értem, hogy csinálja valaki, akinek kicsit "egyszerűbb eset" a gyereke, de akiknek nem?
Hogy hogyan csinálták anyáink nem tudom,hogy hogyan csináltam én,sehogy.Semmire sem volt időm,a fiatalembert örökösen szórakoztatni kellett,de ezt nem bántam.Mivel nemigen aludt napközben,akkor sem tudtam sem főzni,sem takarítani,de én sem hagytam sírni,legfeljebb nem hívtam vendéget:)
Amiért írok:tarts ki 1-2 hónap,és jobban fogja érdekelni a külvilág,mint te,mindig egy kicsit több időd lesz magadra,és a háztartásra(szándékosan ebben a sorrendben írtam).Nálunk legalábbis 7 hónapos kora környékén tudta már elfoglalni magát egyedül.Akkorra már előfordult,hogy 15 percig is elvolt 1 játékkal:)
Járóka nálunk kizárva,nem viseli el,a kiságyban pedig csak
alszik,és ez szándékosan van így.Most már 9 hónapos,mindenhova mászik utánam,így szem előtt van.
Egyszóval kitartás.
Az én fiam is ilyen volt, állandóan igényelt, rajtam lógott. Én sem hagytam sírni, mindig felvettem, szóval egyesek szemében "nagyon elkapattam". (Mondjuk én kendőben, aztán mei tai-ban hordoztam, úgy takarítottam, főztem stb.) Mondták is, hogy mindig rajtam fog lógni.
Most 18 hónapos, remekül elvan magában. Ha leteszem idegen helyen, megy felfedezni, vissza se néz, ha látótávolságon kívülre tévedne, akkor már én megyek utána.
Szóval, szerintem a kérdező nagyon jól csinálja. A gyereknevelés nem feltétlenül úgy jó, ahogy az anyának kényelmes. Az első egy év tényleg nehéz lehet, főleg a "nyűgösebb" babáknál, iszonyú energiabefektetés lehet, de hosszútávon megéri.
Az eredeti kérdésről annyi a véleményem, hogy anyáink Dr Spock szellemében betették a gyereket a járókába, három, aztán négy óránként a szájába nyomtak egy cumit, aztán ennyi volt a foglalkozás a gyerekkel. mert ugye a gyereket nem szabad elkényeztetni! Sajnos a környezetemben sok 50-60 éves nő van, aki "bevállalja", hogy így nevelte a gyerekét. Persze, hogy most milyen a kapcsolat a gyereke meg közte az más kérdés, de legalább nekik is volt idejük kézimunkázgatni meg olvasgatni a gyerek mellett.
Utolsó nagyon egyetértek, akik nekem dicsekedtek ezzel, mint itt az egyik válaszoló, hát inkább elrettentett a dolog a gyerekeiket látva. Már csak azért sem tettem volna azt, hogy beteszem a járókába és kézimunkázok meg olvasgatok.
Igen, azt is bevállalom nem akartam, akarok leszállni a gyerekemről, mert nem azért szültem. Egyre távolodunk egymástól természetesen, de én maximálisan kiélveztem a vele való szimbiózist. És legalább annyi örömet jelentett, hogy rajtam lógott egész nap, mint neki.
Soha egyetlen percig nem volt teher. Érdekes engem az sem zavar, hogy 5 éve nem olvastam, nem néztem tévét, nem aludtam egyfolytában 2 óránál többet. És kézimunkázni sem vágyom, arra még akkor sem ha már kirepülnek a fészekből.
Szia,
Nem olvastam végig a kommenteket, de leírom hogy mi van, volt nálunk.Kb semmire sem volt időm, mikor fiam 6 hónapos volt, pont ez volt a helyzet mint nálatok.Nem lehetett egyedül hagyni.Ráadásul kis panel lakásban lakunk, a konyha pici, még azt sem tudtam megcsinálni, hogy leteszem a játszó szőnyegre a konyha közelébe és míg 5-10 percig elvan, addig elmosogatok.Minden maradt arra a 30 percre míg aludt.Mert ennyit aludt, 1 nap 3x.És őszintén bevallom sokszor nem érdelet a háztartás, leültem a gép elé és pötyögtem...mert kikapcsolódni MUSZÁJ!!!
És nincs elkényeztetve a fiam, de 6 hónapos korában én is rengeteget cipeltem ide-oda a lakásban, mert nem volt el egyszerűen.És nem akartam sírni hagyni.Most 7,5 hós, már csak 2x alszik egy nap, és elég keveset van az ölemben.Sokat játszik a földön.Nem csináltam semmi extrát ennek érdekében.De most is úgy van, hogy játszik, aztán felkérezkedik, kb 5-10 percig nézelődünk(autók hogy mennek az úton, vagy mi van a fürdőben, most ez a legújabb:))aztán megy vissza játszani.
Főzni 2 napra főzök, takarítást valahogy megoldom.De ha kivagyok, akkor hagyom, és leülök a gép elé, mikor alszik!:)
Ja és anyukáink hogy csinálták?Hát úgy, hogy nem volt mindig rend, tisztaság, csak mi erre nem emlékszünk:)
Szóval nyugi, mindent jól csinálsz, és azzal egyet értek, hogy azok mondják,hogy el van kényeztetve a gyereke, akiknek nem igényel több ölben létet a gyereke.Nekem igényelte, na bumm, felvettem, nem lett elkényeztetett.
További jó babázást:)Remélem segítettem picit:)
Arra én se adok választ, hogy hogy csinálták anyáink.
Nekem hála istennek most már van segítségem, de amíg anyukám dolgozott egyedül voltam. Tehát a fiam 9 hónapos koráig. És bizony voltak nekünk is ilyen napjaink. Én a reggelt úgy kezdtem, h kitakarítottam. Mivel reggel még friss volt nem nyűglődött annyit. Egy kipipálva. Ha esetleg már úgy kelt, h nem lehetett egyedül hagyni akkor sz@rtam a lakásra, majd lesz vhogy. Mázlim volt, hogy 4 hónaposan már ült, így 6 hónaposan amikor nekünk is jött egy ilyen kritikus időszak beleraktam a hintába(szoba hinta, ajtófélfára zserelhető) csináltam rá biztonsági övet, így mivel két helységből rálátok és 2 m-nél távolabb nem megyek tőle beleraktam, néha meglöktem, közben mondókáztam neki, énekeltem és végeztem a saját dolgomat is. Aztán 6,5 hósan elkezdett mászni, akkor már jött utánam mindenhova. A hintát már csak akkor vetettem be, ha sütöttem. Ja és mindig vittem magammal mindenhova, ha kellett akkor hintával együtt. Nem volt ritka, hogy wc-re is együtt mentünk és ott is énekeltem neki. Velem szembe leraktam a hordozóba. Nem könnyű, tudom, mi is átéltük. Fog javulni, de tökéletes nem lesz.Most ott tartunk, hogy önállóan megy, vagy jön utánam, vagy ha leköti magát akkor én rohangálok mindig utána, hogy mit csinál, nem esik-e baja:)
13 hónapos kifiú anyukája
Kedves Kéredző, teljesen rendben van a gyereked és a hozzáállásod is. :)
Fél éves, most kezdődik ez a szeparációs szarság, ami kikészíti az ember lányát, de hidd el, el fog múlni.
Én ebben a korban egész nap a hátamon cipeltem a fiamat, úgy főztem, úgy porszívóztam, akár hová mentem a házban, vittem magammal és ott letettem a földre (pokrócra, szőnyegre), wc-re is együtt mentünk. :)
Örülj annak, hogy így kötődik Hozzád, jó úton haladsz, még egy fél év, és egy bátor, magabiztos, felfedező kisgyereked lesz, aki tudja, hogy az anyjára mindig számíthat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!