Mindenképp szeretnék gyereket, mégsem akarok. Mi változik a szüléssel?

:o)

Világ életemben ki lehetett hozni a sodromból, ha valaki azzal húzott, hogy lesz egy kistesóm...aztán folyton idegen babákat próbáltak a kezembe nyomni, elleneztem, nem tudtam velük mit kezdeni. Majd kérdezgették, mi lesz, ha lesz gyerekem? Hát, mondtam nekem 3 évesen kell egy gyerek, amikor szobatiszta, beszél és játszik. Mindenki jót nevetett. A szüléstől meg a hideg rázott. (Tehát nagyjából úgy éreztem, ahogy Te) Aztán tavaly terhes lettem, már szerettem volna babát. Persze ott volt a kérdés, hogy mit is fogok vele kezdeni. Nagyon jó volt a terhességem,végig jól éreztem magam, szerettem a "találkozásokat" a babával az ultrahangon, már alig vártam, hogy lássam "élőben". A szülés pedig császárrá alakult (aminek örültem), így a szüléstől való félelmeim elillantak - bár a vajúdás nem volt kellemes, 9 óra után döntöttek a dokik a császár mellett. A babával pedig egyszerűen tökéletesen kijövök- beszélget a saját nyelvén akár egy órán át, pedig még csak 3,5 hónapos. Nagyon nyugodt, nem sírós, folyton mosolygós kislány. Szerintem ne izgulj, "hozzánőlsz" hozzáigazodsz az anyasághoz, nem véletlenül van az a 9 hónap :o). Nem lesz büdös a pelus, nem lesz unalmas egy babával a játék, és érezni fogod, hogy mindent tökéletesen csinálsz.

Szerintem az teljesen normális, hogy 19 évesen a hátad közepére kívánod a babázást, miért is kellene még szülnöd. Én mikor ennyi voltam, eszembe se jutott, hogy gyereket akarjak sőt, mindent megtettem, hogy ne legyen. Aztán eljön egy idő, nálam ez 23 évesen jött, amikor már késznek éreztem magam erre, de a természet, meg a kapcsolataim úgy alakították, hogy végül 26 évesen szültem, és hidd el, ez a pár év is sokat számít ebben a korban. Én is viszolyogtam más gyerekek pelenkájától, taknyos orrától stb. Viszont a sajátod egész más lesz, furán hangzik, de míg másra a hányinger tör rá, amikor látja a pelenkacseréteket, addig te boldogan gügyögsz majd a pelenkázó fölött, és eszed ágában nem lesz másnak átadni a feladatot. Nem fogsz undorodni tőle, imádni fogod mindenét úgy ahogy van. De ez nem korfüggő, mert ha most szülnél, ez akkor is így működne, mert ez ösztönből jön egy nőnél. Az más kérdés, hogy még lehet hogy nem vagy érett rá. Én speciel a babás korszakot jobban "kedveltem" pl. a dackorszaknál, de mindegyik kornak megvan a maga szépsége.

1 gyerekes, és 34 hetes kismama

05-20 08:05-össel egyet kell, hogy értsek. Azt pedig, hogy örülsz majd egy kakis pelusnak, valószínüleg úgy értette, hogy amikor 3-4 napig nem kakált a picur, csak szenved a pocival és a szelekkel, esetleg még a súlyával is gond van, akkor nagyon lehet örülni egy "csomagnak". Nálunk legalábbis ez volt.

Egyébként 25 éves vagyok, most 7 és fél hós a kisfiam. Gyerekkoromban sem a babák érdekeltek, hanem a kisautók, építőkockák. Később pedig hiába volt a családban pici/kicsi gyerek, nem tudtam velük mit kezdeni. Nem tudtam vele elgügyögni, "lemenni" az ő szintjére, játszani, babusgatni. Még megfogni is féltem és nem is akartam. Ez a terhesség alatt folyamatosan kifejlődött. Én is alig vártam az ultrahangokat, még a legelső hüvelyit is, amikor ha az orvos nem mondja, hogy mit nézzek és mit látok, akkor csak bambulok a képernyőre. Az első kis rezdülések, amikor már tudod, hogy ez nem bélmozgás volt, meg a vége felé a "mikor jön már ki" érzés. És amikor végre "találkoztok" szemtől szemben, akkor olyan hihetetlen, hogy ez tényleg a valóság, ez veled történik, nem mással. És onnantól kezdve nehezen adod ki a kezedből és mindent te akarsz csinálni a peluscserétől kezdve az elaltatásig. Még a nagyszülőkre se szívesen bízod 1-2 órára sem, és nem azért mert baj van velük vagy valami, hanem mert hiányérzeted van nélküle.

Szóval ez jönni fog majd a babával együtt.

Szia! Érdekes, én is mindig a nagy és okos gyerekeimet láttam a lelki szemeim előtt, amikor a gyerekeimről álmodoztam. De a cél érdekében "túl kell esni" a kisbaba korszakon is. Ezzel a gondolattal mi bele is fogtunk a gyerekcsinálásba. Aztán a terhességem csodálatosra sikerült (azt leszámítva, hogy apa nem nagyon akart szexelni, de én se voltam egy domina), a szülésem pedig még csodálatosabbra sikerült, életem legszebb napja. Aztán hazajöttünk a kórházból, balhéztunk vagy 4 hétig, az ember azt hinné, hogy ilyenkor el kellene alélni a babaillattól, de az ismeretlentől való félelem miatt, meg hogy megfelelünk-e, lesz-e elég tej, aliszik-e a baba, eszik-e, miért sír, milye fáj, talán utál minket azért sír, talán rosszul fogtuk meg fürdetés közben azért sír? És igen, van hogy még az anyatejes baba is büdöset produkál (főleg amikor anya elrontja és túleteti...), én pl. képtelen vagyok éjszaka úgy szoptatni hogy bekakilt, nem bírom megfogni, mert elhányom magam. Tehát ha éjszaka van kaki, akkor éjszaka is van pelenkázás.

De mindettől független egy gyönyörű tündér, mindenünk az övé, és neki mindene a miénk :) és ez benne az szép. Hogy család lesz. Fel a fejjel, majd ha várandós leszel, lehet, hogy máshogy fogod már érezni.