Tényleg választanom kell? Kis korkülönbség a gyerekek között és nincs bölcsi, vagy nagyobb korkülönbség, és a nagy mehet bölcsibe?
Nekem most 20 hónapos fiam és októberben szülök újra! Tudtam, hogy így nem mehet majd bölcsibe, bár megpróbáltuk, hogy legalább 4 órában vegyék fel, de nem vették...
Nem bánom, hogy terhes vagyok, mert a kis korkülönbség jó lesz majd a testvérek közt, de sajnálom a nagyot, mert tudom, hogy kevesebb időm lesz rá és nem fogom tudni kielégíteni a gyerektársaságra való igényét... :(
Én azt mondanám, hogy adjátok be a bölcsibe és gyúrjatok rá a tesóra. Ha év közben kiderül, hogy tesója lesz, csak azért nem fogják kirakni. Legfeljebb azt mondod, hogy bejársz dolgozni. A kutya sem fogja felhívni a munkahelyedet, hogy tényleg ott ülsz e valamelyik széken. Bőven elég a munkáltatói igazolás.
Aztán három évesen meg már mehet oviba, ott pedig nem kizáró ok a pocaklakó vagy a kistesó.
Vannak kiskapuk, ki lehet használni.
szerintem a jelenlegi helyzetben ez korrekt.
az a baj, hogy nincs annyi férőhely, hogy minden gyerek mehessen bölcsibe és ez a baj.
nyilván annak kell otthon maradnia az adott helyzetben akinek otthon van az anyukája és még ugye pénzt is kap az államtól (már ha ezt annak lehet mondani de állam bácsi ugye állítja, hogy ez az) tehát van arra pénze, hogy néha elvigye játszóházba, állatkertbe.
sok anyuka nem azért dolgozik, hogy annyit keressen, hogy egy magánbölcsit tudjon fizetni, hanem enni tudjon adni a gyerekének és nagy baj lenne ha nem kerülne be a bölcsibe és éheznie kelljen. nézd innen.
teljesen megértem a problémád. nekem ez már nem a jövő, hanem a jelen. 2 éves és 9 hós a két fiam. nem tudom beadni bölcsibe a nagyobbat, mert a kisebbel itthon vagyok.
mivel várható, hogy a kisebbet csak 2 évesen szeretném beadni a bölcsibe, addig a másik is itthon marad velem, azaz csak oviba megy. tudod a helyzet komikuma, hogy saját erőből szerettem volna tanulni, de két gyerek mellet már nincs rá időm (még pénzem is lenne). ez van.
megjegyzem ( tudom önellentmondás), de ahogy nézegettem a bölcsiket, nem mondanám hogy fejlesztő módon állnak hozzá a gyerekekhez. jobbik eset, ha legalább a nagyon piciket a biztonságos járókában hagyják üvölteni, míg a nagyobbak egymással verekednek.
Nézd ezzel a gyereknek gyerek a barátja meg szüksége van társaságra- valójában magyarázat arra, miért nem maradhat otthon a 2 évesed.
Nincs szüksége 2 évesnek gyerektársaságra még egy 3 évesnek sem. És ezt a szakemberek (gyerekorvosok, óvónők, védőnők, gyerekpszichológusok egyöntetűen vallják).
Viszont ha nincs más megoldás, nem lesz a gyereknek semmi baja, ha jár bölcsibe, oviba. És ha te nem tudnál vele megfelelően foglalkozni a kicsi mellett, akkor is jobb neki a bölcsiben, mert ott foglalkoznak vele.
De egyébként nincs szüksége rá a gyereknek egyáltalán. A családra, otthonra, anyára van szüksége. Nyugati országokban egyébként 5 éves korban kezdődik a közoktatás, nálunk 3 éves korban illetve a kötelező itt is 5 éves korban- ez sem véletlen, hanem a gyerek igényeihez van igazítva.
ez így van, de 5 évesen nem oviba mennek a gyerekek hanem iskolába! az se normális, de ez az én véleményem :)
viszont abban igazad van, hogy 2 évesen még nincs barátja a gyereknek, akkor még nagyon énközpontú, na meg anya van :) ha 2 2 éves játszik akkor nem egymással hanem egymás mellett teszik ezt.
ha nincs bölcsi, sokat kell járni játszótérre, babamama klubba, ezekre lehet vinni a kistesót is :)
Én is ilyenbe jártam, rendes iskolába, iskola padba, mert betegségem miatt nem járhattam oviba, de iskolába sem .
Jó mondjuk félre ne értsd én sem pártolom azt a rendszert, sőt a magyar közoktatás azért még így is jobb, mint bármely külföldi.
Én kardoskodom a magyar rendszer mellett, mert bárki bármit mond a magyar egészségügy és a magyar oktatás odaveri bármelyik nyugati államot. Bár most romjaiban vannak, de még így is.
Off:
14:35-es. Ezt azért nem állítanám ilyen határozottan. A fiam kezelőorvosának is ez volt a véleménye. De a 2,5 fél évesemnek sikerült megváltoztatnia egy idős, tapasztalt, nagyon jó orvos véleményét erről. Még orvosi igazolásunk is van róla, hogy közösségbe kell járnia.
A kérdezőnek: Az előzőekben leírtak ellenére én azt mondom, hogy ha megengedhetitek magatoknak, hogy most vállaljatok még egy gyereket. Akkor én nem várnék arra, hogy bölcsibe járhasson a kicsi. Tényleg, gondold át abból a szempontból, hogy valaki elől elveszitek a helyet. Aki meg azért adná be, hogy dolgozzon és, hogy meg tudjanak élni. Sajnos nincs elég bölcsi az országban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!