Hogy szabaduljak meg az anyósomtól?

Rémálom az ilyen anyós. Sajnos az enyém is ilyen. Még a 4. babánál is beleszól mindenbe, pl. minek szoptatok? a fia is tehéntejet evett, mégis felnőtt:(( Mikor adok már neki "normális"kaját? ő már 7 hetesen főzeléket adott stb... Ez a harc már lassan 17 éve tart. Hiába kértem szépen, durvábban, sajnos semmi sem használt. Szerencsére az én férjem általában mellettem áll, csak néha sikerül teletömni a fejét baromságokkal, de ő meggyőzhető, ezért szerencsém van. :) )

Nálunk is sajnos vannak problémák. Próbálom kezelni, de az én férjem is sokszor mellé áll. Én pl. problémáztam azon, hogy a 8 hós kisfiam kezét csókolgatja a bagós, büdös szájával, utána meg a szájába veszi a kezét. (én is néha bagózim, de mindig száj és kézmosás van alaposan). Meg pl. olyan helyen csókolgatja a gyereket, ahol majdnem a kis tökei vannak, azt meg még én se merem ott megpuszilni a kis hurkáját, mondván "milyen aranyos dundi". Meg ő is beleszol, hogy adjak neki már darabos kaját, de a kisbabám kiköpi és ezt nem érti meg. Szóval most mi is megyünk hétvégén hozzá, de nem állok jót magamért, ha meglátom még egyszer, hogy a tökei mellett puszilgatja, utána meg a pisis szájával csókolja a gyerek arcát stb. Jól megmondom neki, ha nem bír magával. Amióta férjhez mentem és elhozta a pici fiacskáját otthonról és gyerekünk lett, azóta mindenbe bele akar szólni. Ő már felnevelt két fiú gyereket, azt nevelhette, az enyimét majd én nevelem. Punktum...

Teljesen megértem a helyzetedet. Én is hasonló cipőben járok, kivéve, hogy a férjem az én pártomon áll. Viszont ő sem szeretné megbántani a szüleit. Nálunk az a baj, hogy mi egy telken lakunk anyósékkal, egymás mögötti házban. A másik életébe való belepofázás, megtervezés stb. nagyon megy nálunk is. Anyósnál okosabb ember nincs a földön, s mindenki hülye és szellemi fogyatékos, ja és mozgáskorlátozott is. Beleszólnak a gyereknevelésbe is. Szerencsétlen gyereket 100 fele nevelnénk, ha hagynám. De nem hagytam. Jól beszóltam anyósnak, ha belepofázott a dolgokba, nem érdekelt, hogy megsértődött, mert már annyira kikészültem idegileg, hogy szerencsétlen gyerekhez sem volt már türelmem. Végelkeseredésembe, s hogy már annyira kilátástalannak láttam a helyzetet, hiába beszéltük meg ezerszer, fogtam magam, megmondtam a férjemnek, hogy elegem van, s elmegyek. Otthagytam csapot-papot, s zokogva kimentem a házból. Elsétáltam a faluba. Persze a férjem 1 órán keresett. De lett eredménye, mert megértette, hogy nem hisztizek (mert sajnos a férfiak hajlamosak ezt hinni), hanem komolyan gondolom, s ha nem érteti meg a szüleivel, hogy külön család vagyunk, külön gondolatokkal s tervekkel, elmegyek albérletbe a gyerekkel együtt, s nem fog érdekelni, hogy kivel mi lesz. Belefáradtam már azt bizonygatni, hogy képes vagyok ellátni a családomat, ja és vannak jó ötleteim/ink, s nem azt akarjuk megvalósítani, amit anyós eltervezett, kitalált nekünk, legyen ez bármilyen témakör. A férjed köldökzsinórját vágja mostmár el anyucitól és te legyél neki az első, ne az anyja. Ha igazán szeret, megérti, hogy képes vagy gyereketnevelni, háztartást ellátni stb. Kitartás, csak keményen!

Szia! Látom már több mint 1 éves a kérdésed, de kíváncsi lennék, hogy mi a helyzet veletek azóta? Mert én is hasonló cipőben járok, totál megkeseríti az életemet az anyós, de a legrosszabb hogy csak a fia pártját fogja, és fűti ellenem (holott már gyerekünk van) és a párom meg vakon neki hisz, nem tudom már mitévő legyek. Te hogy másztál ki ebből?