Nyaki és törzsi hypotóniája van a kisfiamnak! Minden érdekelne ezzel kapcsolatban!?
Szia!Nagyobbik fiam is hypotóniás volt, nálunk a végtagokat érintette, kéz és láb. A Dévény torna nagyon jó, mi sajnos későn kerültünk hozzájuk, már 10 hónapos volt, de csak ülni tudott, nem kúszott, nem mászott. 11 és fél hónaposan kezdett mászni és 14 hónaposan már járt.Először heti egy alkalommal mentünk, majd heti 2x, de nem akart beindulni, ezért a gyógytornász javaslatára lökésterápiát alkalmaztunk és 2 héten át minden nap tornázott( kivéve hétvégék), ezután rohamosan elkezdett mindent csinálni. Most 3és fél éves, a mozgásban fejlettebb mint a korosztálya, én a Dévény tornának tudom be.
Ti jó időben kerültetek jó kezekbe, szerintem nálatok nem lesz lemaradás a mozgásfejlődésben, de az is számít, hogy milyen fokú az izmok gyengesége. Nálunk elég nagyfokú volt, ezért is indult be nehezen a kúszás, mászás.
Ti miből vettétek észre, hogy hypotón a babátok?
szia nálunk is ez volt, mi is 3 hós korától jártunk. 8 hósan ült fel (addig nem csinált semmit, csak forgott), majd 1 hét múlva mászott, a kúszás kimaradt. 11 hósan indult el. mi emellett jártunk korai fejlesztőbe is, hogy az elmaradt mozgásfejlődés miatti pszichomotoros késést behozzuk, igazából csak 1-2 hónap volt, és nem minden területen volt elmaradás, és nagyon szépen behozta, most már a legtöbb mindenben a korosztálya előtt van . (2 éves 3 hós).
csak azt tudom mondnai, hogy a legjobb kezekben vagytok és nem lesz semmi baj! :)
Szia!
Mi Dévényre járunk a Korai Fejlesztőbe, itt egyesével vannak a babák, szoval nem csoportos foglalkozás!Mi is még csak 2 x voltunk itt a Korai Fejlesztőbe!Vagy maga a Dévény módszer érdekel?Hova valosiak vagytok?
Igen, de speciális dévényes gyógytornász!Hát az én fiam nem igazán szereti ha nem azt csinálhatja amit ő akar!Ugyhogy ő általában szokott sirni, 50 perces nálunk az óra, mondjuk ebből 30 percet elvan a többi 20-at végig sirja!De az ő érdekük hidd el!Bárcsak tudnák hogy ez nekik lesz jó!
Hát ez nehéz, mert nekünk a dévényesünk azt mondta ezt nem tudja igy megmondani, hogy még mennyi kezelés kell!Ez attol is függ hogy a baba hogy reagl a kezelésre!Mert pl.van olyan baba akinek 1 ik hétről a másikra visszaköt az izomzata!Ugyhogy ezt nem lehet tudni!Szerintem ne várj a neurologusra, mert pl.ha a mi doktornőnkön mult volna, most sem járnánk Dévényre, mert ő elitéli ezt!És ugy tudom nagyon sok neurologus igy van vele!1 hónap az nagyon sok idő!Szerintem keress valakit!Remélem tudtam segiteni!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!