Hogy tudnék megszabadulni a makacs koszmótól?
Sziaszok!
Már több napja küzdök a koszmóval. Hiába kenem be babaolajjal fürdés előtt 1 órával, és fürdésnél mosdókesztyűvel dörzsölöm, nem akar eltűnni.
Nem sok van, igazából csak egy kicsi, azt is csak akkor látom, ha fénybe jobban megnézem, de nagyon makacs.
Van babé sampon is, azzal is mosom már, de annak sincs semmi hatása.
Pedig minden nap mosom a haját.
Tudtok valami jó praktikát?
Előre is köszönöm.
nálunk is így volt, csak közben egyre több koszmó volt a fején, a végére teljesen beborította. (hatalmas haja van)
1x rá kell szánni az időt, és félretenni a babusgatást, és keményen le kell vakargatni neki. (az a baj, hogy alatta gyulladt, úgyhogy muszáj).
szóval ugyanígy kend be fürdés előtt 1 órával, rakj rá egy sapit, hogy befülledjen. fürdéskor mosd le, és körömmel kapirgáld le a fejéről. (mi már felöltöztetve vakargattuk, de ha nincs sok, lehet a kádban is)
nekünk 3 napon át kellett kapirgálnunk, mire az összes lejött. azóta heti 1x mossuk Babe samponnal és nem jött vissza szerencsére.
ha olyan vastag a koszmó, akkor hiába dörzsöli, fésüli az ember! mi heteken át próbáltuk így elmúlasztani, nem sikerült. a védőnő mondta, hogy a fölső réteget le kell kaparni. (miután befülledt a krémtől, felpuhul és csak a fölső hámréteget szedi le az ember).
van akkora hajzat, hogy a sima ledörzsölés nem segít!
Köszönöm szépen a válaszokat!
Akkor megpróbálom majd óvatosan levakarni. Bár úgy félek tőle. Egyedül valószínűleg nem is fog menni, szóval majd úgy csinálom, hogy a férjem is itthon legyen a fürcsinél.
Köszönöm neked is, hogy írtál.
Kaparok :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!